Videó

Hétvári Andrea: Esti vetítés




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Antal Anikó: Varjak

 

Az elvált asszony alakja láthatatlan mendemondákból szőtt, titokzatos fátyollal van borítva. Időből font nehéz rétegei puha öleléssel leplezik az asszonyi lélek feneketlen kútjában rejtőző titkait. Akárcsak az aranybarna szemű, elvált asszonyként élő Fehér Emíliáét. Hajadonként nap mint nap hallgatta a magában csak varjaknak nevezett, hatalmas gyékénykosaraikat biciklire pakoló, mesék boszorkányaira emlékeztető, faluról falura járó, kontyaikat fekete kendő alá rejtő kerítőasszonyok babonás tanácsait, amint a kék hegyek csendjében álmodó leányoknak apró csecsebecséket árulván megsúgták, hány imát mondjanak, hányszor térdeljenek, hányszor fésüljék át hosszú, selymes hajukat éjjelente, hányszor sétálják körbe pontban éjfélkor a templomkertet azért, hogy a Teremtő végre elhozza a nekik szánt embert.

És lőn. Egyszer. Csodamód az éjjeli szertartásokat feledvén, egy galagonya illatú, bordó őszi reggelen, amikor már leszedték az utolsó, édesen pirosló almákat is és a szőlővenyigéken csak a jégbornak való termést hagyták, meghozták az égiek Fehér Emíliának a házasságot. Valójában egy búzavirágkék nyáron kezdődött. A gimnázium elvégzése után egy közeli kisvárosban kapott segédkönyvtárosi állást. Itt ismerte meg a város aljegyzőjét, Óvári Andrást, aki szokások és külcsínek rabjaként a könyvtárban kezdte hétfő reggeleit. Majd egy vargabetűs éjjelen maga is meglepődött, hogy megrögzött, egy napos könyvtárlátogatási rendje a hétfő mellett furcsa mód kibővült a szerdai és pénteki reggelekkel. Idővel kötetekbe csúsztatott levelek, üzenetek váltották egymást. Majd jöttek a rózsacsokrok, táncmulatságok, gyertyafényes vacsorák. Emília bódult volt. Esténként, munkából haza menet büszke mosollyal nézett a falusi alkonyatban bandukoló, lányos házról házra járó, ébenfekete kendős asszonyok huncut szemeibe. Majd egy liliomillatú éjszakán, amikor lekéste az utolsó buszjáratot is, a csillagos ég fekete bársonyleple alatt megismerte a szerelmet Óvári András szolgálati lakásának verandáján.

Holdtölte holdtöltét követett és Emília egy harmatos reggelen szemérmes boldogsággal állapította meg, hogy szerelmük gyümölcse szárba szökkent. Andrást döbbent rémület fogta el. Majd egy hűvös, nyár végi délután, amikor már hullani kezdtek az első sárgult falevelek, a könyvtár előtti parkban, cipője orrával kavicsot rugdosva feleségül kérte Emíliát. Menyegzőjük híre az ősz hollószárnyán messzi falvakba elrepült. Az éjsötét kendőt viselő asszonyok örömtől dörzsölgetvén tenyerüket lassíthattak egy kicsit lépteiken. Megpihenhettek. Egy hajadonnal kevesebb. Portékáktól nehéz, görbülő hátukat nyomó kosaraikat letehették egy órácskára a faluháza grádicsai mellé, hogy a szeptemberi éjben úszó muzsikaszó mellett csorba mosolyaikkal ők is áldásukat adják a frissen köttetett házasságra.

Majd egy novemberi füstös éjjelen Emília vállkendőbe burkolódzva, magányosan várta Andrást a verandán. A lámpák fényében, az opálos ködben messziről feltűnt a férfi magas, szikár alakja. Járása lassú volt. Mintha ingoványon lépkedne. Az ajtóba érve bortól akadozó nyelvvel hitvesi csók helyett pokolba kívánta asszonyát. Vádolta. Karrierje és anyagi gyarapodásának lassúságáért. Barátok elmaradásáért. A megfogant gyermekért. Keserűségében érezte, amint a tüzes bor mámorától vérében forróbb és forróbb lesz az indulat. Filmszakadás. Tenyerébe szorítva felesége törékeny állát csattant az első pofon. Majd a második. Ujjai közé csavarva tépte, rángatta az asszony selymes, bodzaillatú, barna fürtjeit. Rúgott. Derékba. Hátba. Törékeny kezekkel védett hasba.

Mikor férje vihara elcsendesedett, Emília lassú léptekkel támolygott be a hálószobába. Eldőlt a rózsaillatú párnák közt. Üveges tekintettel a holdfényben fürdő ablakot nézve lidérces álomba szenderült. És újra jöttek. Hollószárnyon repülve, fekete kendőben, sírva-nevetve az asszonyok. Üres kosaraikba horgolt rékliket, kicsi ingecskéket, kötött cipőcskéket tettek. Majd éles nevetéssel a bölcső köré gyűlve éjsötét szoknyájuk redőibe rejtvén a várva várt gyermeket, károgva repültek a végtelen csillagokba.

  
  
 

Antal Anikó Zsuzsanna (Nyíregyháza, 1981) író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.