Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Dinók Zoltán: Veszekedés

 

 Rendőrkocsi állt meg a ház előtt. Az arra járók kíváncsiak lettek. Hangos veszekedés rázta fel a lakókat. Az ittas apa tányérokat tört össze. Ennek fele sem volt tréfa. Ahogy a rendőrök kopogtattak Imre, az ügyvéd úr megijedt.

– Ki hívott ide rendőrt? – kérdezte

– Nem tudom! – felelt Margit

– Nyissanak ajtót! – mondták azok

Margit ajtót nyitott. Két rendőr jött be. Feltérképezték szemeikkel a bútorokat, az egész lakást – pillanatok alatt.

– Mit keresnek itt? – kérdezte Margit

– Kedves Hölgyem és Uram! Felverik az egész ház nyugalmát.

– Ki hívott rendőrt? – kérdezte Imre

– Az egyik lakó.

–  Hogy hívják?

– Arra válaszoljon mi ez a csete-paté?

Imre leült, sóhajtott, megtörülte homlokát s nézett maga elé. Margit egyáltalán nem sajnálta. Azt mondta:

– A fia otthagyta a jogi egyetemet!

A rendőr gondolkodóba esett.

– S ezért kell az egész környéket felverni?

Imre sírt.

–  Ne sírjon uram!

–  De én csak jót akartam neki!

–  Hanyadikos? – kérdezte a rendőr

–  Másodikos. Csak másodikos.

–  Értem. S nem ment neki a tanulás?

–  Nem is érdekli a jog s ez bosszant!

–  Nyugodjon meg uram! Hol van a fia?

Ernő kijött a szobából.

– Szia! – mondta neki a rendőr

–  Jó estét!

–  Hát nem olyan jó! – mondta a másik rendőr

– Nem akarsz többet tanulni? – kérdezte a másik

– Nem! Mert nem érdekel a jog egyáltalán. Húsz éves vagyok. Előttem az egész élet s nem a jognak akarom szentelni.

–  Igaza van a srácnak – előtte az egész élet, – még bármi lehet. Akkor miért van így felháborodva uram?

Imre hallgatott.

– Miért nem válaszol?

–  Az én apám is jogász volt, csak szerettem volna, ha a fiam is!

–  Felnőtt ember! Jogában van eldönteni mit kezd magával és az életével!

–  De én vagyok az apja!

–  Azt mondom tárgyalják meg a dolgot. Ne vesszenek ezen össze. A fiának igenis jogában él maga dönteni sorsa felől. És mi a terved? – kérdezte a rendőr Ernőt

–  Érettségivel raktárosnak lenni.

A rendőr elgondolkodott. Ezt valóban nem tartotta nagy célnak.

–  Csak ennyi?

–  Na látja, ennyivel akarja beérni!

–  Nem magát kérdeztem uram! – szólt a rendőr

– Verseket is írok.

–  Az szép dolog.

–  Igen. Verseket írni és raktárosnak lenni.

Az apa utálta az irodalmat. Tudta hogy a versírást Margittól örökölte. Neki már könyve is jelent meg. Nem versek, hanem egy önéletrajzi regény. A rendőr Margithoz fordult.

–  És ön? Csak hallgat?

–  A versírást nyilván tőlem örökölte. Nekem már könyvem is megjelent.

–  Értem. És maga uram, nem szereti a verseket? – kérdezte a rendőr Imrét

– Nem vagyok oda értük!

– Kérem, őrizzék meg a nyugalmukat s hagyják a fiút békén. Megvan neki a maga esze és keresztje.

Imrét már egyáltalán nem érdekelte a fia. A rendőrök elmentek. Ernő visszament a szobájába. Imre Margitra mérgesen nézett.

– Ez a te fiad! Én levettem róla a kezem!

S indult inni az ivóba. Ernő kicsit azért szégyellte magát.

– Hová ment apu? – kérdezte a szobából kijövet

– Gondolom felönt a garatra, de majd túlteszi magát ezen az egészen s belenyugszik sorsodba.

Ernő és Margit átölelték egymást. Ernő sírt is.

– Köszönöm, anya!

– Nincs mit, és ne sírj!

Ernő ezután visszament a szobába s egy nagyon szomorú verset írt. A sorok úgy jöttek belőle, mintha dézsából öntötték volna. Szomorú verset írt ugyan, de a szíve már nem volt egyáltalán az…

 
 
  
  

Megjelent: 2016-12-10 17:00:37

 

Dinók Zoltán (Kecskemét, 1981) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.