Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Wittgenstein elvtársnak, szeretettel

 

Nekem elvtársam Wittgenstein. Ha élne, leülnék vele beszélgetni egy internet café teraszán. Jakab apostol a Bibliában kendőzetlenül beolvas a nyelvnek, ami Wittgenstein traktatusait juttatja bennem szóhoz. Mai terminológiával szólva nincsenek illúziói a bűnbeesett ember „nagy” szájára vonatkozóan, amelyre folyamatosan ráférne egy kis megzabolázás: avagy szájkosár. Jakab isteni ihletettség (theopneusztosz) által közli: „Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, az képes az egész testét megtartóztatni, féken tartani.” Ilyen csak egyetlen ember volt, azt is keresztre feszítették, mert nem volt hajlandó hazudni. ( Jakab 3:2) A nyelv megszeplősíti az egész testet és lángba borítja életünk folyását, ha nem uralkodunk kellőképpen fölötte. Az emberi nyelv tulajdonképpen fékezhetetlenül gonosz a gnosztikus csali lenyelése óta. Ádám és Éva „szakítása” Istennel, ezt eredményezte egyfelől, másfelől pedig Jézus Krisztus megváltása óta meg lehet szabadulni ettől az átoktól is. A Szent Szellem tesz képessé. Nem „kötelező” tehát ugyanabból a nyílásból egyszerre édest és keserűt csörgedeztetni. Az átkot ki kell küszöbölni Jézus bombasztikus, halált kiütéssel a padlóra küldő lendületével. És a nyelv, mint „igen kis kormány”, jó irányba fordíthatja test-lélek-hajót. Ne átkozódjon senki. Mert ráragad.

 

Majd éjfél lesz, nem marad más, mint a fohász. A szomszédban közben Cipőt hallgat az ács. Ma az írásmű egy lakás. Benne laknak tájak, apák. Még működik a szó? Nahát! Meg az öncenzúra. Már-már diktatúra. Ahogy az aggály a műgondot lenyúlja. Mert önmagát törli a terv és a sors. Az utolsó a villanyt leolt? Nem hagyom, hogy az izraeli barátom megöld. Odaállok, megvédem, még hajnal előtt. És védem a népemet, mint az énemet. Lehet, hogy fanatikus a hozzáállás, de érdekes. Még nem dőlt el a meccs. Minden fiam filoszemita lesz. A realitás ténylegesen hol van? A nagy beszédekben vagy a boltban? Valamilyen érv mindig megerősítést nyer. Majd kibelezik. Ésszel. Két vélemény között a hírek széles útja. A bölcselet most hóesésbe bújna. Amúgy szeretjük az árnyalatokat. Megérteni a másikat. Feltételezünk a dolgok mögött egy erős módszert: formulát. Ami jóléthez segítené az eltérőt, a mást. Hogy talált tárgyként védjük az identitást.

 

Megint rázza ránk a rongyszőnyeget a felső szomszéd. Holle anyó. A tolerancia viszont egy pillangó. Hol elrepül tőlünk, hol petéket rak a fejünk tetejére. Kis, halk tojások. Ha van értelme egy napnak, van jó hír, elkezdenek működni a peték. Emelkedetté tesz a lerakott ötletek ott léte. Létrehoznak egy önáltatás- tartományt, amiben visszafogottan bánunk az emlékekkel. Méricskélünk, mint patikus. Mindenből csak épp annyit! Az energiák fontosak. A gyönyört faarccal, a fájdalmat tűrve-kiénekelve viseljük. Az idő köt össze bennünket a hormonnal. Az életteliség immár dermesztő. Hellenisztikus szobrok, húsból és vérből. „Az önmagából kivetkőzött föld emlékműve a lávakő, a mértéktelenség kézzelfogható mása.” (Földényi) A létező, mint héj. Álarc, tekintet, fény. Rühes múzsák, vakarózó párkák. Majdnem kiszívták belőlem a kedvet. Amikor észbe kaptam, lekapcsoltam az ellágyulást. És elmentem biliárdozni. Majd gyülekezetbe. Szellemi zuhanyt írt elő Doktrína Papa.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-06-19 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.