Keresés a honlapon:

Shrek Tímea: Nyíltóra

 

Mindvégig a nő kezét figyeltem. Nem volt sem hang, sem zene és az sem érdekelt, hogy a gyerekek ordítanak. Hátul ültem, a terem legvégén, mégis kiszúrtam, amit lehet, hogy más nem vett észre rajtam kívül. Csak figyeltem. Akarva, akaratlanul megakadt a szemem rajta, bárhogy próbáltam elfordítani a fejemet. Mi lehet vele? Miért olyan? Zenetanárnő, mióta az eszemet tudom. Több hangszeren is játszik, az imént be is bizonyította. A hangja is gyönyörű, de a keze! Olyan torzak! A kézfej kifordulva, reszketeg bőrén már látszik az idő, meg a kitüremkedő csont, amiből az ujjak deformálódva ívelnek lefelé. Egyre csak azon jár az eszem, hogy fáj-e neki, és tudnék-e segíteni rajta, hiszen olyan kedves teremtés, nincs semmi gond ezzel a veleszületett, vagy szerzett mássággal. Mindenkinek van hibája, mindnyájunknak van valami torzsága, akár látható, akár rejtett. Nincs a földön tökéletes teremtmény, de mégis miért kell látszania annak, hogy ő más? Az én kifordult lelkivilágom miért nem vetül ki sem az arcomra, sem a testrészeimre, nem hordozok magamon jeleket, hogy különleges vagyok, ha nem is teljesen, de eltérek az átlagtól.

Bárhogy is próbálok az óra menetére, felépítésére összpontosítani, akkor is csak egy látványt keresek - most már szándékosan - a nő kezét. A külvilág szinte megszűnt létezni, de ahogyan énekel... Az emberi test kifordultságát mindig valami jó, vagy legalább is jobb tulajdonsággal korrigálja a természet.

Hosszú csengő.

– Gyerekek, vége az órának! – mondta. Ha megkérdeznék, mi volt az óra témája, nem tudnék válaszolni. A tudatalattim teljesen máshol járt, valahol az osztály másik végében. A zenetanárnő furcsa kezei között.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-05-20 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.