Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Janáky Marianna Hazugságok

 

Hatévesen hazudtam először, amikor első nap az iskolába értem jött anya. Pár nap múlva nagymama kérdésére, hogy szeretem-e. Nem szerettem a lehelete szagát. Olyan volt, mintha mindig kelkáposzta főzeléket evett volna. Azért jó volt nála, mert gyakran mesélt. Ültem vele szemben a kisszéken. Csak a Bibliából olvasott fel, de az „Ábel tornyos” tényleg tetszett. Az udvaron a homokozóban próbáltam építeni. Sikerült, leomlott! Télen megcsináltam azt a „sómárványt” is az utcán hóból, napokig állt. Amikor összedőlt, a bátyám kesztyűjét eldugtam az ágyban. Nem láttam, válaszoltam neki. Tőle tanultam hazudni. Nem rombolta szét, állította anyának. De másnap visszakapta a kesztyűt, mert nagymama temetésén sírt. Egymás mellett álltunk, kicsit hozzádőltem, kezünk összeért, mint felhővel az ég.

Negyedik nyarán Szegeden a szabadtérin hármasban néztük a Bánk bánt. (Ati első építőtáborában.) Rólunk is jelentenek, súgta apa anyának. Nem értettem miért lett anya annyira izgatott.

Én szívesen voltam hetes órán, de az opera végéig kapartam a székről a piros festéket és
a sebet térdemen.

Ősszel a temetésen már nem láthattam apát. Gyűrögettem a selymet, és az idegen szó jelentését mondogattam: szöveti sejtelhalás, szöveti sejtelhalás. Ötödik után összetéptem bátyám kottafüzetének lapjait. Egy kidobott lábasba tettem, meggyújtottam az erkélyen, majd leszórtam a hamut, amikor Ati kilépett a kapun. Gitárórára ment, én is szerettem volna. Nem lánynak való, mondta anya többször, és azt is, hogy szőke kislányt akart. Ő soha nem hazudott.

Mikor hatodikos lettem, nyáron már a bátyám is dolgozott. Délelőttönként rajzolgattam, másoltam a Nők Lapjából csinos szőke manökeneket. Az egyik számból többet kivágtam. Az égetésben már „profi” voltam. Ezt a szót Ati használta gyakran, éreztem, valami jót jelent. Nem kellett hazudnom, a Nők Lapjának azt a számát anya soha nem lapozta már fel.

Ati pingpongozáskor is hazudott, de nem tudtam bebizonyítani. Az az igazság, hogy örültem, amikor egyszer elesett szett közben. Össze kellett varrni három öltéssel a térdét. Azon az éjszakán azt álmodtam, hogy a száját. Átmentem a szobájába. A redőny résein át a fény épp összefolyt a szája sarkán kicsorduló nyállal. Ujjammal letöröltem, óvatosan, utána lenyaltam. Valamit motyogott, de a szemét nem nyitotta ki. Álmodtál, minek mentem volna be, mondtam neki reggel, és ujjamat a szemem mellett, az arccsont és homlokcsont között mozgattam, ide-oda. Ezt is tőle tanultam.

Hetedikben meglesett fürdés közben. Felnéztem, és megláttam a fürdőszobaajtó ablakában. A szék megbillent alatta. Nem beszéltünk erről soha, de hónapokig sötétben, a konyhalámpa fénye mellett fürödtem, és sokszor felpillantottam a kisablakra. Azóta nem hazudtunk egymásnak. Lettek haverjaink, szerelmeink, gyerekeink.

Az utóbbi hét évben magamnak hazudtam. Hogy este azért veszem le a karikagyűrűt, mert néha reggelre megdagad az ujjam. Ötven éve hazudtam először. Amikor anya megkérdezte, miért kaptam a feketepontot, és nagymama kérdésére, hogy …

(ÉS 2012/30)

 

  
  

Megjelent: 2014-07-29 18:49:18

 

 Janáky Marianna (Hódmezővásárhely, 1955) író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.