Keresés a honlapon:

Juhász Zsuzsanna: Pici angyalkám

 

Értelek én, kislányom, értem én, hogy fáj. Fáj, hogy összetörték, hogyne érteném. Én ne, aki láttam, aki láttalak. Láttam, hogy kuporgattál rá, hogy gondoltál rá, pedig még meg se volt.

De gondoltál rá sokszor. Mindig, ha lecsípni lehetett egy kicsi pénzt rá. Silányabb üdítőt vettél, vagy lespóroltad a reggelit, de volt, hogy az ünneppénzt raktad el. Azt, amit azért adtam, hogy ünnepeljelek, hogy te tanuld meg ünnepelni magad, ha valahol odakint sikert érsz el. De te ezt a pénzt is félre tudtad tenni. Te úgy ünnepeltél, hogy egyszer majd egy még nagyobbat ünnepelhess. Hogy egyszer saját gitárod legyen.

És lett. És közben megtanultál lemondani, megtanultál nem eladni semmiféle elsőszülöttséget egy tál lencséért. És ez volt az első gitárod, és vele az első valami, amire hónapokig, évekig gyűjtöttél. Te ezért a gitárért annyi kreatív szellemet mozgósítottál magadban, hogy elég lett volna egy templom, egy gót imaház, egy katedrális megépítéséhez. Ha mesternek születsz, építőmesternek. Hát szent is volt neked a gitár, pedig gond is volt vele elég. Tok kellett neki, és olykor húrcserére is szorult, de sose tagadtad meg aztán se, hónapok múltán se. Pedig pici volt hozzá a kezed, és sokszor begyulladtak az ujjaid, és pici volt hozzá mindened, de vitted, vitted a hátadon, vagy kezdetben ő vitt téged bele. Bele a nagyvilágba, az együttesbe, a vágóhídi üres raktárba, ahol a gyakorlóhelyetek volt. S míg én titokban aggódtam, hogy egyszer leütnek, elvernek, megerőszakolnak, majd megfojtanak érte, miatta, egy használt basszgitár miatt, te, te inkább hálás voltál neki, hogy közösségbe vitt, egy helyre vitt újra és újra, ahol lassan helyed lett és társaid. De a kezed újra és újra bedagadt, mert neked ez kellett, ő kellett, basszgitár kellett, férfigitár, ritmusgitár. A hangszer, mai az alaprezgést adja. Neked a zene anyaföldje kellett, a ritmus, amibe bárhonnan, bármilyen hang hullhat, mert befogadja, bármilyen hangszerből is jön. És így volt jó, így volt jó a választásod, mert amióta csak ismerlek, muzikális voltál, főleg emberhez forduló, multikulturális lény, de nevet adtál még a cserepes virágoknak is, Jacknek és Jillnek. És aztán olyan gyorsan történt minden. Te sütit vittél az együttes tagjainak és aggódtál értük, és beszéltél velük, és pátyolgaltad őket, ha szerelmesek voltak, de gyanakvók a választottjukra, és akkor is, ha szerelmi baleset érte őket, ha csalódtak. És jó lett volna, ha így marad minden. De előbb valahogy felgyorsult minden, mert egyre többek beszéltek megélhetési gondokról, aztán egyre gyorsabb ütemben cserélődtek a szerelmek körülöttetek. Valahogy egyre gyorsabban kellett szerelembe esnetek, és a csalódásotok, a kiábrándulásotok is egyre sűrűbben esett.

Csak te nem vetted fel ezt a gyorsabb ritmust, csak te szántál rájuk az életedből ugyanúgy, ugyannyi időt, és azt mondtad, na és? Így van jól, így volt jó, mert azt is mondtad, neked még jó, te még tanulsz, te még védve vagy az anyagi kényszerektől, miért ne segítenél bármivel, amivel csak tudsz. És akkor már csak bíztattál és reméynt adtál, mert az együttesetekbe isbeszüremlett, betüremkedett a szelekció, a győzzön a jobbik elve, ami aztán, mintha a megölt, hajdanvolt állatok vére lett volna, megrohasztott bennetek minden friss, fiatal életerőt, tiszta, kreatív, jószándékú akarnokságot. És a jó társaknak már a nő, a lánytárs se kellett, és a fiú, a férfitárs se kellett, csak a pia kellett, a felejtés kellett. A felejtés a vesztesnek, a ki- és elmaradónak, de annak is, aki maradt, a győztesnek, a győztes dobosnak vagy szólógitárosnak. Mert nem jó így győzni, úgy, hogy másnak nem lesz hely máshol, semmilyen együttesben sem.

És akkor azt mondtad, legfeljebb négy hónapra külföldre mész, és a gitárt A-ra bíztad. Hogy gasználja egészséggel, játsszon rajta, míg vissza nem jössz. És én örültem, hogy most mész el, pont most és így. Csak kikukucskálni kicsit a hazából, csak megnézni, máshol hogyan és merre és mit lehet csinálni egy fiatal embernek. Örömmel mentél hát, és nem haraggal, és nem csalódottan, és nem századszorra próbálva itt a lehetetlent. Időben mentél el, pont időben, s így tiszta maradt a szíved, kislányom. Nem dacból, és nem tele keserűséggel. Csak tisztasággal telve, ahogy születtél, ahogy én, aztán te magad tudtad, akartad megőrizni ezt a tisztaságot. És jól csináltad, picikém, mert hagytad magad érezni mindig, de józan is tudtál aztán lenni. Tudni akartad, mi van az emberekben, és mi az, ami kívülről jött, idegen anyag. Mi saját, és akart, és mi csak ímmel-ámmal fogyasztott, kényszerűmásolat. Szociológus akartál itt lenni, aztán, hogy jobban segíthess, már most segíthess, és már kezdetekkor segíthess, gyógypedagógus.

De nem leszel, itt már biztosan nem. És persze, hogy fáj nekem is a gitárod halála, hogyne fájna. S most, hogy elmondtad a telefonba, hogy pici angyalkámnak hívtad, még jobban fáj. Olyan magabiztos voltál mindig, hogy nekem eszembe se jutott, hogy neked angyalod van, hogy neked bármilyen angyalra van szükséged. Különben is, a vége flé én úgy láttam, te vigyázol inkább másra. Folyton síró barátnőkhöz, sokáig hallgató barátokhoz rohangáltál, mert tudtad, a lány kibőgi, megissza, de aztán kiokádja a bajt, viszont a férfi az hallgat, azt észre kell venni, ha nagy bajban van. És mentél egész nyáron, és aztán ősszel elmentél. És figyeltél rájuk onnan is, és a követted a sorsukat, de inkább már azt nézted, ki és hova ment innen, hozzád hasonlóan. És egy este, míg te tán a párodat vártad odahaza a munkából, A. rábízta Z-re a gitárodat, aki összetörte, de ma se emlékszik rá, hogyan. Részegségében esett-e rá, vagy haragjában verte-e szét, hogy elmentél. S te azt mondtad nekem a hírre, hogy A.-nak megbocsátasz, mert csak inni akart, és félt, hogy nem tud vigyázni a gitárodra, hát rábízta Z.-re. De Z.-nek nem bocsátasz meg soha, mert összetörte a gitárodat, a te pici angyalkádat. Hát ne is bocsáss meg neki, kislányom, de engedd meg, hogy én gondolkozhassak az ő fejével is. Hisz ez a szakmám, a helyem itt, s ez lenne bárhol a világon.

Hát nekem meg te bocsáss meg, nekem is bocsáss meg, de értsd meg őket is. Csak négy hónapot mondtál, de már tizennégy telt el, mióta elmentél. Fogd fel úgy, hogy eddig, több mint egy évig sikerült megtartani neki a helyedet a szívükben. És ez itt, ahol a szelektív kerék egyre gyorsabban forog, nagy szó, hidd el. És látod, meg tudtad maradni nélküled is, ilyen sokáig, hagyták nekik elég szociális szuflát, társas mannát vagy mifenét, amivel jóllaktak, látod, mindannyian. És ilyen sokáig. Hisz’ lehet, hogy sokszor miattad, teérted kaparták össze magukat és egymást, hogy legyenek, legyenek neked, mire visszajössz. Bebizonyították, hogy mindig is értettek téged, és szerettek nagyon, ha elég volt a gitárod, az ikonod, az összetartás és –tartozás jelképe nekik. Akkor, hogy ne menjenek szét annyi céghez, családhoz, vállalkozáshoz hasonlóan. Mert ők valami állandót, biztosat akartak itt, valami kapaszkodót, aki te voltál nekik évekig, de aztán csak a basszgitár, az erős, mégis lágy anyaföld minden kóbor, árva, hazátlan hang nyugalmas, nyugalmat ígérő helye. Az ígéret földje.

Ahová mindannyian igyekszünk, ha a szívünket kérdezzük. Ne búslakodj hát, kislányom. A gitár az cska gitár, de amit jelentett, amit te jelentettél nekik, az már bennük él tovább. Ahogy eddig is élt, és ne kérdezed, meddig még innentől. Kitartott, hosszan énekelt, rezgetett, dalolt és fújt hang lesz-e, mert lelkiismeretük hangja leszel. Egy ember, egy embernyi tényező mindenkor már, ha emberi, társas dolgokban kell majd dönteniük. És ne kérdezd, ne akard tudni, hogy egyszer elhalkulsz-e bennük, és mennyire, és akkor ugyan mi lesz teveled?

Mi lenne? Tudom én? Hiszen a fügefán is, lásd, még a térdedig se ér, s én meghalok százszor, ezerszer, mire húsz méteres, ifjú fává lesz. De gondoznám-e, egy napig is, ha előre és biztosan tudnám, hogy én merre és meddig leszek? S ha előre láthatnám, ha azt látnám, hogy lombja alatt mindenki más, csak te nem.

Fa nem lennél, kislányom.

 

SZŐRÖS KŐ 2013/3.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-04-06 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.