Keresés a honlapon:

Batári Gábor: Újabb részletek Pszichőfi, a lírai én verses betétekkel kiegészített életrajzi regényéből, most versesbetétek nélkül

 

(Eye of the tiger avagy) Brünhilda szeme

 

Hát Vésztőy Brünhilda nemcsak elkötni készült amaz apróbb harci űrhajózatot magas rangú túszokat ejtvén, hanem el is kötötte, és amikor már kellő messzeségben taposta az űr fekete országútját természetesen merev térdű, bal lábbal, előtört őbelőle az Anat istennői vérszomj és a magasrangú túszokat az űrhajóból sorra kidobálta az űrbe, természetesen szép, jó s igaz bal lábán merev térddel, de ez nem lehetett elégségesen véres, mert a kihajigált nagy testeknek nem volt hol puffanniok (mivelhogy az űrben vala) így vér sem föccsenhete.

Úticélja nem volt más mint az Ama Zóna, ikernővére Pszükhé nevezetű aszteroidája. A vámp Szép Irénnek, Vanda Brünnek csak annyit mond; nővérem dezertáltam, szabadságharcos lettem, Attaloth bár elbukott, én egymagam szép személyemben viszem tovább a jó ügyet, hadd rejtőzzem el itten tenálad. Itten énnálam? De mit műveltél világszép és eleddig sebezhetetlen bal térdünkkel, szép húgom, te megvilágosodott ribanc, húzta össze szemöldökét Szép Irén, de nem villámlott és mennydörgött (talán nem haragudott kellőképpen). Ha ide ülsz mellém, a kerevetre és reáhelyezed a helyettesíthetetlen bal lábadat az én árva lábamra, na, jó akkor maradhatsz. Szegény Brünhilda ezt csak fekvő helyzetbe helyezkedve tudta végrehajtani, hogy merev bal lába ne magasodjon mint valami hamvas őszi barackból készült Herkules oszlopa (oly erős és finom) a még náluk is feljebb lévő, ki tudja hányadik egek felé. De amint lába Vanda lábához ért megszűnt merev lenni behajlítva pihent Szép Irén egyetlen, mint tudjuk a Világmindenségben a legszebb szépségű lábán. Úgy nézett most ki Szép Irén, mintha újra két lába lenne, és csábosan, kihívón keresztbe tette vón, mint nagyon rég tette vót. Elkezdte simogatni, babusgatni, kényeztetni, - majd belé harapott, mintha saját lenne – a brünhildai lábat, talán igaza is volt, mert ebből a bal lábból - mely tőle elszöktettetett - nőtt ki Vésztőy Brünhilda, ezennel már jó-ügy-terrorista alteregója. Erre pezsgőt bontok szép húgom s előkapta a kerevetje alá előkészített, behűtött pezsgőt, sajnos, ahogy nála jelenleg szokás fél kézzel, ügyesen ki is nyitotta, igen, szerfelett ügyesen, abból a szempontból, hogy az felettébb kinyílt, csakhogy ám a dugó kilőtte Brünhilda igéző kék jobb szemét. Brünhilda, a Vésztőy Brünhilda fel sem sikoltott, sőt meg sem nyikkant, mintha tudta volna, hogy ennek egyszer be kell következnie. Vanda sem sikított ijedten vagy együttérzőn, meg sem nyikkant ő sem, elnézést a szó ősmétlésért, sztoikus nyugalommal világszép egyetlen lábán elugrándírozott ruhásszekrényéig, onnét előkapott valami fekete szemkötőt, amit a fél szemükre invalidus kalózfélék szoktak viselni (hogy honnat vót néki, az ő szeme még kettő ugyi) s egyetlen, de jobb kezével gyengéden ráhelyezte ikerhúga, alteregója Brünhilda friss mondhatni üde szemhiányosságára. Egy tükröt kapott elő ridiküljéből s a leányzó elé tartotta: Ugye milyen jól áll? Biztatgatta szép duplikátját. Na, azért ezt már mégse, a végén még olyan rokkantnak látszom majd, mint amilyen te lettél, már megbocsáss, szólt amaz s lecibálta szép szöszke fejéről a pírrátai, fekete szemfödőt, s dús arany fürtjeit akkurátusan kilőtt látószervére igazítgatta, hogy teljesen takarják a baleset nyomait és valóban teljesen takarták is. Megbocsátok, szólt Vanda, de azért ezt őrizd csak meg! Hidd el szükséged lesz még reá! Végül is Vésztőy hallgatott a szép szóra, megígérte, hogy gondot visel a szemkötőre, de dafke nem viselte.

 

 

A három nővér (négy lábbal)

 

Még langyos-édestej-meleg szájukban a szép jó s igaz avagy a szó, szó, szó, mikor a portáról jelzik nékik valamiféle távbeszélőn, hogy látogatójuk érkezett egy leányzó felette formózus formájában, tudatják is velek, hogy pont olyas, mint ők. Olyanok kegyedék mint három tojás, csak valami furcsa maszkura van rajt, úrnőm még a hiányai is egyeznek az önével jegyzé meg a tünde ante portás(z) Hannibál lány. Lemegyek. Lemegyek. Le én. Na, most bújj, bújj zöld ág, szép hugica-levelecske, Mirdroff-gyanús ez nekem, dágonita cselet-csapdát sejtek maradék sejtjeimben, húgom, búgta ki bús azaz szokásos fenékig fekete vagyishát rettegetten mini rucijából, Vanda Brün, a Szép Irén, mely ruhanemű terror és horror tevékenysége, mint már sokszor leszögeztük vót, arra vezethető vissza, hogy felette kurtasága okán egészében fedetlen hagyja az ádáz, szigorú, bősz, nagy és erős, ámbár egyke, de iszonyú szép hatalmas tömböt, a Vanda Brün-i combot.

Yesabel du Anaconde admirális volt, az a leányzó formóza vendéghölgy ama látogató, a maszkura-maskara rajta 1666-os, földi ruházatja: Felül korabeli bézs-szín női viselet tengerrmély dekoltázzsal, - gondolta, amije van, azt kiteszi a platzra, ifjonti csikóként ágaskodó, duzzadó emlőit - rövid ujjal, hosszú, felkarközépig felkúszó, csipkés fehér selyemkesztyűvel. Alul az eddigieknél is feszesebb világosbarna szarvasbőr nadrág, kissé sötétebb árnyalatú térdcsizmával. Fején fekete kalpag, ám hátán kacagott bordó muskétás kacagánya. Szólt is: Nagy hölgy, úgy vélem eltévedtünk, legalábbis itten bolygunk pár parszek, potom pár ezer földi év óta, mikor felfedeztük az ön lakott aszteroidáját, így bátorkodtam tiszteletemet tenni kiskegyednél, ha felvilágosítást adna, hogy kerülhetnénk ki az eltévelyedésből, s ha esetleg tudná merre eszi a fene a lopakodó űrhivatalt, mert bolyongásunk kezdetétől böjtölünk és hajtómű-imádkozunk, de nem találjuk, mikor felismerte, hogy az úrnő a hasonmása (ami elég hamar megtörténhetett, mert az a hírös egy szeme igen jó) rögtön eszébe jutottak a néki tükörben is megjelent Abrakadabarsz fővajákos szavai, hangja kissé elfogódottá lőn. Aranyom, nem szerencséd, hogy nagy hölgynek, meg kiskegyednek szólítottál, mi a nagy rajtam szerinted, tán a combom, és mi a kis, esetleg a másik combom, ami úgy vélem vélelmezésed szerint oly rövidke maradvány, hogy már szinte nincs is?? Gúnyólodol, hogy engem utánozol a pofikád teljesen mint sajátom csak ez a gesztenyebarna hajszín csigafonatokba csavarintva, ez a föveg, meg a kalózos szemtapasz, elég muris, a jobb karod hiányzik nem a bal miként nekem, és hagyattál egy picinyke, de csinoska, izmoska csutkát belőle, véle szorongatod szánalmasan hónaljgamódat, megpöckölte mankója végivel Yesabel Du Anaconde kicsi, - olyannyira, hogy a rövid imgujj alól kikukkantani nem tudó, - de erős felkarcsonkját, nem beszélve a lábhiányomról, ami utánzásom szemszögéből fuser munka, mert emitt is a jobbot távolítottad el a bal helyett és túl sokat hagytál hiúságból a jóféle sonkádból, majd az egészet, kis trahány, nem tűröd vissza térgyetlen, lábikrátlan nadrágszáradat, ez tűrhetetlen, s megbökte szintúgy mankójával a bősz, nagy és erős Yesabel-i combcsonkot, de oly határozottan, hogy szegény hölgyadmirális mylady majd eldőlt. Az egész ruházatod nevetséges, meg az a hosszú egyenes vívókard csak a nagy dekoltázssal, - erre ösztönösen még jobban kidomborította kerekecske-dombocska roppant kebleit, Yesabel ágaskodó mell-csikainak mintáit, - a feszes szarvas bőr nacival és a térdcsizmával közelítetted meg az ízlésemet és tudd meg ilyen divatja múlt mankót soha nem vennék a hónom alá. Hol raktak össze, melyik dágonita műnő-üzemben, te műnő, a galád Mirdroff ízlését tükrözöd, de éngem nem tudtok megcsalni. Elnézést széphölgy, de én mindig szorgalmatosan visszahajtogatom lógó imegujjamat, már ha hosszi, nem olyas mint a jelenlegi és üres nadrágszáramat ahogy illő, csak pár fényév óta arra ébredtem, hogy felcserélődtek végtaghiányaim, mert nekem eredetileg a bal karom hiányozott, ám nem úgy mint mostan alig a vállam alá, majdnem könyékig ért, illetve a bal lábam, ő viszont meg már rögvest combközép felett bevégződött, csak a sámpánnyal kilőtt jobb szemem, az maradt a helyén, ezzel a rendhagyó változással magyarázható mostani slendriánságom és trehányságom, egy öreg tanácsadóm ugyan figyelmeztetett, hogy itt, a köztéslétben növekedni fognak csonkjaim, akár elérhetik eredeti hosszukat is, de cseréről, főleg rövidülésről nem volt szó, de szép úrnő, hogy műnő lennék, az távol legyen, de a tanácsadóm mesélt arról, hogy vannak ebben a világban alteregóim, de mily csodás, hogy pont önhöz, tőről metszett hasonmásomhoz vezetett utam.

Szép idegen (a szép jelzőt úgy formázta dús ajkaival, minővel magamagát is dicséri) és hol van az a hely, ahol a főisten lányának kinőhetnek elherdált, ahogy te mondád: tőről metszett végtagjai és ki az a tanácsadó, aki altergókról fecseghetett neked – vélhetőleg az ő frakkos öregjére gondolhatott s ezzel nem is tévedett nagyot.

Csak a kronoszi időből, földi dimenzióból jött és ott megcsonkult vándornak,wonderwomannek, minő én is vagyok, nőhetnek ki itt a közteslétben a végtagjai újra, sajnos a tiéid nem, ezt Abrakadabarsz fővajákos, a tanácsadóm említette volt nékem és miként mondottam is, beszélt itteni hasonmásaimról és hogy ti is a jó ügy mellé fogtok állani, mert ugye van egy ikernővéred?

Hát ez a féllábú maskara meg micsoda, olyan szép, mint én, ám majdnem akkora kripli mint te, egy nyomorék és micsoda ruhában, jujj bocsáss meg nővérem, nehogy bedőlj a kegyes dumájának, tudod, a jó ügy az én ügyem, már megbocsáss nővérkém, bújt elő az elbújtságból Brünhilda, ki szintén fenékig fekete szuperrövid, ujjatlan estélyiben feszített, mint ikernővére, a Szép Irén, mert egyenruháját katonanő-szökevénysége miatt levetette, mielőtt csatákban merevült térdű, rettentő áramvonalú, iszonyú szép élő kolumnáját, bősz bal lábát Vanda, a Szép Irén jobb, de egyetlen és világmindenség-gyönyőrűéges ugyanakkor rettegett lábára reáhelyezve – it’s a magic -.képes lett behaljítani egész mostanig és még azután is. A két nővér öltözékre nézve is teljes egyformaságban állt egymás mellett sudáran, peckesen, a mélykivágásból ki-kikacsingató melybambinókkal (tán bimbókkal?) és kacéran mosolygó hatalmas dudákkal, (akárcsak a nem-nevető harmadik, Yesabel) persze leszámítva a mankót és hogy Vanda Brünön aranyszinű magassarkú volt, Hilda Brünön ezűst, Vanda Brün görög kontyba, koszorúszerű fonatokba görbítette aranyhaját miként a milói Vénusz, Hilda Brün pedig kibontva jobb szemére reáfésülve viselte hátközépig érő aranyhaját, ugye tudjuk mi okbó

 

 

A nem éles mankóváltás

 

Ezt a sértést még sajátmagamtól se viselem el. Féllábú, féllábú már megint csak féllábú, mindig ezzel jönnek, hát nem látod, hogy szinte az egész jobb karom hiányzik, viszont a lábamnak majdnem a fele megvan, és a szemem, hé, hát félvak vagy? Mért nem lehet félkarúzni netán félszeműzni éngemet, legalább egyszer, úgy szeretném és Yesabel, mert ő beszélt, valószínűleg kitalálták már, nagy hirtelenséggel s lendülettel kardot készüle rántani, minden bizonnyal rántott is. Ám szegény Yesabel elfelejtkeze arról, hogy eleddig jobbjával szokott szúró fegyveréhez nyúlni, de jobbja most nincs kéznél, (sőt egyáltalán nincs is), újra kinőtt balja meg gyakorlatlanabb az ebbéli tevékrenységben, amúgyis vasa szórakozottságból vagy mi okból még mindig bal oldalára volt átvetve, talán relikvia ez még jobbkezes korából. Száz szónak is egy a vége, bal kézzel elég körülményes bal oldalt fityegő kardhoz kapni, ebbéli állapotát használta ki Brünhilda és kirúgta Yesabel szép kezéből a kardot – még mielőtt hathatósan használni tudta vón - némi felindulással, ki rugásától kicsit, de tényleg csak kicsit meginga, mert Yesabel előbbi “félvak vagy” félmondata talált őnála, azt hitte ugyanis, teljesen elleplezi, szinte észrevehetetlenné teszi tenger, de tenger sok aranyszöszke hajának hathatós, jótékony takarásával nemrég pezsgődugó által kilövődött szép szemét, azaz hiányát. De az általa megingatott Yesabel visszainga, mintegy Eötvös-inga s míg Brünhikda Yesabel lefegyverzése feletti örömében pár szekundomra büszkélkedvén elméláza, amaz ezalatt reája mankóját vészjóslón emelé s pont telibe is találná Hilda Brün, a Vésztőy Brünhilda csodás, mint tudjuk tengernyi hajas szőszi fejét, csakhogy a yesabeli támbotot Vanda Brün, a Szép Irén alezredes gyémántberakású hónaljgamójával ebbéli rettentő sújtásában megakadályozá, ekként szólván: Admirális kisanyám, efféle hathatós mozgás-segítőm nékem is van.

Vésztőy Brünhilda nagyon megörvendeze ikernővére iránta való szolidaritásának, egyensúlyérzékén ám Mylady Yesabel du Anaconde admirálisén is, a tartós egylábon állás tekintetében, - mivel mankóikat az imént tartósan nem támaszkodásra használták -, felette elcsodálkoza, aztán előkapá a harcokból nála maradott lézerlőfegyverét s így rivalla Mylady Anaconde admirálisra: Vetkőzz ribanc!

Yesabel megszeppenve letette a fegyvert, azaz mankóját s már használta volna rendeltetése szerint: hogy rája támaszkodna, de Brünhilda gyorsan elkobzá e kegyetlen szók kíséretében: Ha sokat támaszkodsz, nem tudsz gyorsan vetkezni, egy darabig támbot nélkül leszel kénytelen tevékenykedni, ugrálni meg tengődni. Ám kiváló ideiglenes mankód lesz neked féllábú nővérem, Vanda kérlek, fogd meg, amíg csak a nadrágot meg a csizmát veti le, mégiscsak nehéz fél lábon, fél karral… na, hogy el ne dőljön.Vanda meghökkenve, enyhén duzzogva, ám mégiscsak kérése szerint cselekedett, Yesabel levetette felsruháit is, így csak egy combközépig érő, ujjatlan kombinészerűség maradt rajta és szemrehányó szók hagyták el dús ajkait: Szuka, azt hiszed te nem fogsz önkézzel levágott lábbal mankózni, méghozzá az én planétámon, de a nővéreddel együtt jó ügyem mellé állotok majd. Brünhilda húgom, mit akarsz azzal a maskarával, mindenesetre remek, hogy jól szórakozol az állapotunkon félkarú, féllábú hasonmások még e széles világegyetemben is ritkán találkoznak, mi, morgott Vanda Geröyk Brün, a Szép Irén. Ugyan már, Irén néném… Engem üldöznek, mint tudod, ellenálló, lázadó vagyok a legyőzött istenes kegyesek irmagja, aki orvlövi a dágoni daimoneusokat, felveszem ezt a hacukát s eltérítem a csajszi admirális űrmasináját, soha nem találnak meg a lökött dágoniták, gyerünk ribanc ugrándozz, sántikálj, szökelj előttem, de gyorsan, egyenesen az űrhajód irányába, ja és itt a kardod, fogd a két nagyocska-erőske combod, másfélnyi lábikód közé, nekem nem kell, itt ez a lézerrmordály. Nővérem, hogy örülj ezt mégiscsak hordani fogom, vetette oda búcsúzóul Hilda Vandának s feltette hiányzó szeme helyére a fekete szemtapaszt, de azért sűrű fürtjeit igyekezett reájabocsájtani.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-03-09 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.