Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

B. Tóth Klári: Az utolsó tízfilléres

 

Holnap karácsony és még egy csomó ajándék hiányzik. Sok mindent elkészítettünk házilag, ötlet is lenne még bőben, de már nincs rájuk idő. A nagy közös ünneplésre eljön a rokonság apraja-nagyja, mintegy ötven-hatvan ember, mindenkinek kell, hogy jusson valami meglepetés. Igaz, Jézus megszületését a közös igeolvasással, énekléssel is bensőségesen meg tudnánk ünnepelni, de egymás megajándékozásának tradíciója már hozzátartozik a karácsonyhoz, többször próbáltuk egyszerűsíteni, de az örömszerzés igénye mindig visszavarázsolja a fa alá egymás iránti szeretetünk tárgyiasított relikviáit.

Be kell futnom a belvárosba körülnézni, bár erősen esteledik, eddig dolgoztam egy sürgős megrendelésen. Ilyenkor más rendes családoknál bejgliillat terjeng, nálunk terpentinszag árasztja el a lakást...Nincs itthon semmi pénz, útba kell ejtenem egy automatát. Rohanok a legközelebbibe, a biztonsági őr sajnálkozva tárja szét a kezét: karbantartás. Felpattanok a buszra, a szomszéd kerületben tudok egyet. Leszerelték rongálás miatt. Nem baj, van a metrónál is – jut eszembe, de odaérve látom a kiírást, hogy nemrég szűnt meg. A bankok ilyenkor már zárva vannak. Most mi legyen? Hátha becsúszott némi apró a táskám valamelyik rekeszébe – jut eszembe, legalább egy kis csomagolópapírt és csillagszórót tudnék venni, hát félreállok, és egy kerítés párkányán kirámolom a táskámat. Persze semmi. Végigtapogatom a bélését, de nem csúszott be egyetlen fillér sem... Talán a zsebemben, mélyesztem bele a kezemet, kotrok a kulcscsomó, mobil és papírzsebkendők között, ujjaimmal próbálom kitapogatni a formát, és ettől a mozdulattól eszembe jut egy másik, réges-régi mozdulat, előhívódik, mint egy hajdani film, megelevenedik a régi helyszín, színek, fények, hangok:

 

– Át kell mennem Jékely Bandiékhoz, tudsz adni révpénzt? – kérdezte Gábor aput. Jékelyék a Duna visegrádi oldalán laktak, mi a szigeten. Át tudtak kiabálni egymásnak, de az mégsem elég kamasz fiúknak a barátsághoz.

– Arikám, nem maradt nálad valamennyi apró?–passzolta tovább a kérdést apu, miután kifordította üres zsebét és még üresebb pénztárcáját.

– Az utolsó kétforintost bedobtam a perselybe – mondta anyu.– van még krumplink, hagymánk a pincében, kihúzzuk fizetésig.

– Ma derült ki a presbiteri gyűlésen, hogy üres a kassza – tárta szét a karját a lelkész – most sem tudom felvenni a fizetésemet...

–Lányok, segítsetek keresni – rontott be a gyerekszobába a bátyánk. Egyötven kéne révre, de azonnal. Az odaútra megvan, de vissza is kell jönni...Biztos összekaparjuk valahogy, nézzük meg gyorsan a kabátzsebeket!

Lázas keresésbe kezdtünk. Átkutattuk az összes kabátot, aztán a nadrágzsebeket vizsgáltuk végig. Andrásé ki volt feselve, a bélésből kitapintható volt egy kis korong, de nem fért bele az ujja a résbe, én tudtam csak kipiszkálni: tízfilléres volt. Gábornak eszébe jutott, hogy múltkor gombfociztak, de egy gomb hiányzott, egy ötvenfilléressel pótolták. Még meg is jegyezte apu, mikor áthaladt a szobán:

– A pénz nem játék, fiúk!

– Ne félj, Apu, nem vész el, vigyázunk rá – nyugtattuk meg. Ott is volt a pénzérme.

– Na, már csak kilencven fillér kell – bíztattuk egymást. Végigtapogattuk az ingzsebeket is, az egyikben valami kereket tapintott András, de csak a hiányzó gombfoci került elő... Kati észbe kapott, hogy a harisnyatartóján leszakadt egy gomb, mikor múltkor színházba mentek az osztállyal és egy tízfilléressel pótolta a színházi vécében, szaladt is a fehérneműs fiókhoz.

– Feláldozom – nyújtotta át nagylelkűen a bátyjának. – Idén már nem lesz több előadás, üres az osztálykassza is...

Ági, aki már ügyesen varrt, előkapta a gombos dobozt, ott is akadt húsz fillér. Verának eszébe jutott, hogy múltkor, mikor mákot darált a gubához, eltűnt a daráló alátétlemeze és egy ötvenfilléressel pótolta, mert a tízes túl kicsi volt. Futott hát a spájzba, mert a révindulás ideje rohamosan közeledett, leakasztotta a darálót, ott is volt! Na, már csak tíz fillér hiányzik. Az fel sem merült, hogy a révészektől hitelt kérjünk.

– Akkor inkább átúszom – mondta Gábor. Ha Schirilla meg tudja tenni minden télen...

– Isten őrizz! Belefagysz a Dunába, aztán jégcsákánnyal vághatnánk ki – riadoztunk, mert ismertük a vakmerőségét, képes lett volna megtenni.

Lázasan tekertem az agyam, hol is láttam, hol is láttam...

– A babalepény! – kiáltottam fel és futottam a kis fa babaházhoz, amit karácsonyra kaptunk aputól. Lekaptam a kallantyúval rögzített tetejét, és kinyitottam a pici sütő ajtaját. Ott volt a babatűzhelyben egy csipetnyi gyurmába nyomva a tízfilléres, a babáim vasárnapi lepénye.

– Add gyorsan – kiáltotta Gábor és kirántotta a kis érmét gyurmástul, aztán csak úgy röpült a levegőben, ki a kapun, le a révhez, már az utca közepén kiáltozott:

– Várjanaaak, jövööök! – várjanaaak, jövööök, visszhangozta mutáló kamaszhangját a völgy, a hű szövetséges, jelezve a révészeknek, hogy még ne oldják el a hajókötelet.

 

2011 dec.

  
  
 

B. Tóth Klári (Budapest, 1955) író, költő, festő-restaurátor

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.