VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Rimóczi László: Ki kér egy katonát?
Később Karl Urban ezredes csapatait üldözve betört Bukovinába, majd felszabadította Székelyföldet, ahol kiegészítette haderőit. Ezt követően, egy váratlan hadmozdulattal Puchner háta mögé került és elfoglalta Nagyszebent. Az orosz és osztrák csapatok elhagyták Erdélyt, Bem pedig elfoglalta Brassót. Visszatérve, 1848 július 31-én azonban a segesvári csatában Bem vereséget szenvedett, hadserege teljesen szétzilálódott. Itt történt az az átfordulás, amely meghatározta további életét és étvágyát. Ahogy végignézett a vérgőzös, néma harcmezőn, rájött, hogy egyedül maradt. Minden eleséget elvitt az ellenség, nem volt ellátmány, nem volt mit enni, bár hús az volt bőven… emberhús. Friss holttestek. Sült és füstölt is. Nem volt mit tenni, enni kezdte a hátrahagyott holtakat …és rákapott a nekrogasztróra. 7 éjszakán és 7 nappalon át zabálta, akit ért, legyen saját embere vagy az ellenség elesettje. Minden testet saját halottjának tekintett. Nagyon jól tudta, hogy nem eszünk semmit a földről, ő mégis lehajolt a csemegéért és mosatlanul, nyersen fogyasztotta. Az altábornagy Erdély elvesztése után Aradon találkozott Kossuthtal, aki – miután Görgeyben nem bízott, Dembinszky pedig ismételten bebizonyította alkalmatlanságát – a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Augusztus 9-én azonban Temesvárnál csapatait Haynau táborszernagy teljesen szétverte, ágyúgolyótól megbokrosodott lova pedig levetette a hátáról (innen ered a hanyat-ló kifejezésünk) és eltört Bem kulcscsontja. Önbizalma csorbult, de étvágya nem. Hanyatló egészségi állapota miatt íróasztal mögé került, ám annyira nem tudott lejönni az emberhúsról, hogy a hivatalában minden nap megevett egy-egy katonát, akit csip-csup ügyekkel hívatott magához. Bekérette a jelentéktelen kis bakát a földgömbös szobába, és hamm. Az étvágygerjesztő áldozatok zubbonyait, hogy nyom ne maradjék, a katonazsákjába gyűrte és este hazavitte. Amikor a honvédség körében elterjedt a pletyka, hogy a Bem apó irodájába belépő kiskatonák nem kerülnek elő többé, már csak ímmel-ámmal, heti egyszer, szerdánként csipegetett a seregből. Szenvedélye veszélyt jelentett karrierjére. Amikor már sehogy sem akaródzott a bakáknak meglátogatni őt, Bem bekeményített és egyenesen kihallgatásra hívta őket, és akkor már nem tudták kikerülni a dolgot. Nem tudtak már mire hivatkozni: éhes állkapcsok közt kellett leszerelniük. Bem kikérte magának a leghúsosabb közlegényt, és hamm. „Ezek a katonák személyesen haltak meg, de nem jeltelen sírban, hanem Bem bendőjében, az a sír pedig egy rendületlen és ékesszóló sír minduntalan” – nyilatkozta később Kossuth Lajos a Kossuth rádiónak. Bem fékezhetetlen étvágya miatt sebezhetőnek érezte magát az egész magyar honvédség, senki nem mert túl közeli barátja lenni, és túl közel állni a szájához. „Ez az egész nem a levezetésről szólt, hanem a féktelen, függőségi étvágyról – nyilatkozta később Gróf Csehrnuss Imre, tábori felcser a Magyar Közlönynek. - A legtöbb éhes ember éhe helyén van valami, amit jó, hogy nem ért. Embereit levette a lábáról és két hadmozdulat közt kivesézte őket, kidolgozta a belüket. Szorong és zabál”. Bem zsebében mindig lapult egy marék új ujj vagy szárított katonabélszín, és ha megéhezett egy-egy hosszadalmas kormányülésen, csak benyúlt a dolmányába és onnan csipegetett. Ha politikailag zavaros idők jöttek, vagy genyóztak az osztrákok, mérgében gyakran elnassolt egy egész hadosztályt. Amikor Bécsben jártak béketárgyalni, és megint rájött az emberehetnék, hoztak neki egy zamatos osztrák lovászfiút, akit senki se keres majd, de neki csak magyar katona kellett. A küldöttség soraiban azonban nem akadt alacsonyrangú, csak tiszt, így beérte az idegen szívű hússal. - Bezzeg vendégségben megeszed! – korholta tréfásan a külügyminiszter, arra célozva, hogyha otthon is átállna a lovászfiúkra, több katona maradna hadicélra. A kis termetű, vézna, beteges Bem, mindezek ellenére hatalmas stratéga volt, de saját étvágyának nem tudott parancsolni. A csaták napján valódi hősként viselkedett, kócsagos csákójával mindenütt elöl járt, és sok sebtől eltorzult arca belső tűztől égett. Példamutató rettenthetetlensége átragadt katonáira is, akik csak remélni merték, hogy nem a gyomrában végzik. Különösen a székelyek ragaszkodtak hozzá babonás tisztelettel, még ha száját nyalogatva tartott is seregszemlét. Hadvezérként mesterien alkalmazta az ágyú-ütegeket, szerette a gyors helyváltoztatáson alapuló meglepetéstaktikát. 1849 augusztusában Bem József Törökországba menekült. Az orosz kormány a menekült kiadását követelte Isztambultól, amire a köztük kötött legutolsó békeszerződés miatt az Oszmán Birodalom kötelezettséget vállalt – kivéve, ha a menekült áttért a mohamedán hitre... Bem áttért hamar, és emiatt állítólag felhagyott a kannibalizmussal, ám ezt egyetlen történelmi forrás sem erősíti meg. Azt csak találgatni tudjuk, milyen íze lehetett a török katonáknak, mindenesetre nem érkeztek hírek arról, hogy megcsappant volna a török hadállomány, de Bem emlékiratában így ír: „Éhségem bekövetkezett, s nem változtatott irányt. A múltban pár baka leszaladt a torkomon, a török katonák pedig már a nyelvem hegyén vannak, én mégsem verem őket a fogamhoz, és ez az édes kis haszontalanság enyhítő körülmény. Próbálom megemészteni a múltat, mert vannak dolgok, amiken nem szabad túllépni, mégis le kell nyelni. Vannak dolgok, amikről beszélni kell, vannak, amikről hallgatva kell beszélni, és vannak, amikről hallgatni sem érdemes”.
Megjelent: 2015-11-28 17:00:00
|
Mit műveltél, te műveletlen? Elmúltál már 18? (Minden ember egy kattintásra van attól, hogy elmúljon 18.) Ha tényleg el, akkor elmesélek valamit. Tudod, honnan ered az a szólás, hogy „Legalább egyél egy katonát?” Hogy minden világos és kerekded legyen, egy kicsit vissza kell mennünk a múltba, és bele kell karmolnunk a hazai történelem egyik legnagyobb alakjának mindmáig titkos életébe. A levéltárak mélyén élő történészek már lerántották a leplet, de gyorsan vissza is borították. Bem József hajlamainak ezen részéről hallgatnak a történelemkönyvek… Anno Bem altábornagy határozott intézkedéseivel rövid idő alatt újrarendezte a szétzilált, Erdélyből szinte teljesen kiszorult, erdélyi hadsereget, majd Puchner tábornok, erdélyi főhadparancsnok támadását visszaverve ellentámadásba lendült, és gyors hadmozdulatokkal karácsonykor elfoglalta Kolozsvárt. Ezzel kelet felől biztosította az Alföldet, és lehetővé tette, hogy Windisch-Grätz támadása elől a kormány Pestről Debrecenbe helyezhesse át székhelyét.