Videó

Varga Klára: A két torony meséje


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Döme Barbara: Hajlam

 

Kis örvény született a bányató közepén, ahogy belecsobbant a kavics. Szemetet sodort magával a víz, azt kapta el a forgás, aztán húzta egyre lejjebb, ahová már nem látott a szem. Mari elképzelte, ahogy a törmeléknek hirtelen hosszú keze és lába lesz, és próbál menekülni az örvényből, talán sikolt is, de azt nem hallani a szomszédos gyár zajától. Mari tölcsért formált a kezéből, a füléhez rakta. Még a gépzajon át is hallotta a vízi életet, a nád sóhajtását, a kacsákat, ahogy anyjukat hívták, és az örvényt, ahogy felnyögött, majd látta, amint elsimult, mintha sosem létezett volna.

Mari a jobb kezével lesimította szorosan kontyba tűzött haját. Fekete volt, akár a szeme, amely most szokatlanul csillogott. Mari húszéves volt, egy aprócska faluban lakott, ahol a nők hosszú szoknyát viseltek és kiszolgálták az urukat. Újra végig simította a haját, ujjai kissé elidőztek a hajtűnél. Elbizonytalanodott, képes-e megtenni. Alig észrevehetően megremegett a keze. Aztán két ujjal megcsippentette a hosszú tűt és hirtelen mozdulattal kihúzta a fényes kontyból. Megrázta a fejét, ében loknik omlottak a vállára. Aztán kifestette a szemét és kirúzsozta a száját, a szoknyáját térdig felhajtotta. Azon töprengett, látott-e már cigány angyalt, nagy szárnyakkal. Úgy képzelte, ha van ilyen, az szabadabb a világ összes teremtményénél. Megnézte magát a víztükörben.

Mari zsebében titok lapult. Belenyúlt és kibányászta a szakadt selyembélésből. Négyrét hajtott papírlap volt. Szétnyitotta és bámulta a kék tintával ráírt nagy cirkalmas betűket. Belesajdult a szíve. Napvilágnál még sosem látta ezeket a sorokat. Olyasmire készült, amitől megremegett a lába. Veríték lepte el testét. Olvasni kezdte a levelet. Szerelmes volt, de nem az urába.

Aztán Mari arra gondolt, levehetné a blúzát. Óriási melle volt, de a szoptatástól megereszkedett. Azóta a tükörben sem merte megnézni magát. Most meg csak úgy jött a gondolat. A blúza lecsúszott a földre. Mari kihúzta magát, de a melle nem követte, továbbra is lógott. Egy biciklis épp arra kerekezett. Ránézett Mari mellére. Csak egy másodpercnyi érdeklődést mutatott. Az asszony mosolygott, nem fedte el meztelenségét.

Mari ezután a szoknyáját is levetette. Kibújt a fehérneműjéből. Felegyenesedett. Dús csípője volt, termékenyfajta, amely karcsú derékkal párosult. Mari életében először érintette meg magát kéjjel. Beleremegett az új felfedezésbe. Az égbolton fényes nappal csillagok gyúltak, olyan illatot érzett, melyet nem tudott beazonosítani.

Mari ezután újabb kavicsot dobott a vízbe. Ezúttal messzebbre ért el a keze, a lapos kő kacsázott a vízen. Ha most megpróbálná, vajon sikerülne? Kipróbálhatná. Most senki nem látja. Fejben százezerszer elpróbálta, hogyan kellene a talpának érintenie a víztükröt. Az apja 1985-ben megpróbálta. A halászok húzták ki a Tiszából, rásütötték, hogy öngyilkos-jelölt. A bélyeg máig ott virít rajta. Mari szépségét az anyjától örökölte, hajlamát az apjától. Rálépett a vízre.

  
  
 

Döme Barbara (Debrecen, 1973) újságíró, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.