Videó

A tegnap.ma videója




Keresés a honlapon:


Fülöp Gábor: Átköltözésem története (3. részlet)

 

Abban az időben ezernégyszáz forint ösztöndíj csak annak volt kevés, aki Afrikából jött. A havi villamosbérlet, azaz kombinált bérlet (az első metró-vonal csak később nyílott meg) diákoknak ötven forint volt, a havi menzajegy, ha jól emlékszem, százhúsz forint. Lehet, hogy már rosszul emlékszem. A menzán sorba álltam én is, sok jó barátot szereztem sorbanállás közben, miközben a tálcánkat hordozgattuk. Azt hiszem, végül is így alakult meg a Jelenlét nevű folyóiratunk, miközben tálcánkat tologattuk Csaplár Vilmossal, Szilágyi Ákossal, másokkal is, esetleg már a Kárpátiában. Sárándi Jóskával például vagy Vámos Miklóssal, aki a jogi karra járt ugyan, de a Kárpátia éppen az akkori két egyetem között volt. Arrafelé volt a Bajtárs is, ahol Korniss Dezső festőművész mesélte nekem, hogyan maradhatott 1956. után is legalább a Bábszínházban kulisszafestőnek. Szép, csillogó kulisszákat festett, melyeknek a kulisszatitkára nem jöttek rá. Azt mondta: haver, enyvet kevertem a festékbe! Na, írom tovább. Megvan nálam a Jelenlét első száma. Utólag fura dolog, hogy ez a folyóirat megjelenhetett, különösen, ha tudjuk, hogy abban az időben betiltották és elkobozták a Kilencek nevű csoport folyóirat-kezdeményezését, s talán ez volt a mi szerencsénk. A KISZ, nyilván Aczél György utasítására, engedélyezett egy viszonylag liberális folyóiratot. Még inkább meglepő, hogy ennek a folyóiratnak elejétől kezdve külföldi állampolgárként alapító tagja is lehettem, sőt, közölhettem is ott akár olyan verseket is, mint az újvidéki Új Symposionban. Akkor még nem tudtam, hogy ez csodának számít, számomra természetes volt. Ha már előreugrottam az időben, hadd jegyezzem meg, hogy Etikát is kellett tanulnunk. A tanárunk egy Szilágyi Imre nevű pasas lett, aki a szemeszter végén nyíltan megmondta, hogy ő Martin Heideggerrel foglalkozik és ha valaki beszél nyelveket, akkor a fordítása fejében nem kell vizsgáznia. Mivel mondtam, hogy én elég jól beszélek szerb-horvátul, sőt, fordítok is, adott nekem vagy tíz oldat egy horvát nyelvű Heidegger-tanulmányból. Lefordítottam neki, aztán a „vizsgán” azt mondta, hogy „Fülöp Gábor, felajánlom magának a négyest, de felelhet is az ötösért”. Mondtam, hogy felelek. Megkaptam az ötöst, mert amúgyis tudtam ezt a bügyüte tananyagot. Ez a pasas volt a legetikátlanabb tanárom az egyetemen, a Heidegger disszertációját végül sosem olvastam, ha megírta egyáltalán. Igaz, az indexemet kinyitva és a nevemet, születési helyemet elolvasva még megkérdezte: „Ön az a Fülöp Gábor, aki az Új Symposionban publikál?” – Én vagyok az, mondtam. „El tudná esetleg helyezni valamelyik írásomat ott?” – kérdezte. Mondtam, hogy én csak egy kis egyetemista vagyok, nincs ott semmilyen befolyásom (ami nem volt teljesen igaz). Ennyit az etikáról.

De hát eredetileg ott tartottam, hogy végül is kaptam egy szép ösztöndíjat, „cserealapon”, vagyis egy magyarországi diák viszont például Belgrádban tanulhatott hasonló ösztöndíjjal. Ekkor már bementem a dékáni hivatalba és kértem, hogy engem mentsenek fel a marxista tantárgyak alól, mert az a néhány jugoszláviai egyetemista, aki előttem járt, panaszkodott, hogy állandóan az „önigazgatással” cseszegetik őket, mintha ők lennének maga Edvard Kardelj. Azt is kértem, hogy mentsenek fel az orosz nyelv kötelező tanulása alól. A dékáni hivatalban már rossz hírem volt, ugyanis korábban kértem, hogy mentsenek fel a magyar nyelv tanulása alól, ami minden külföldinek kötelező volt, s így engem is beosztottak a szerencsétlen vietnami egyetemisták közé. Természetesen felmentettek a kötelező magyar nyelvtanfolyam alól, azzal a megjegyzéssel, hogy „maga jugoszláv létére egészen jól beszél magyarul”, de a következő kérvényemmel kapcsolatban már óvatosabbak voltak a tisztviselő hölgyek. Azt mondták, írjam meg a dékán elvtársnak a kérvényemet, majd ő dönt róla. Megírtam. A dékán elvtárs igen diplomatikusan azt válaszolta, hogy a marxista tantárgyak kötelezőek a „keleti” országokból jött tanulóknak, a „nyugatiaknak” viszont nem. És mivel én Jugoszláviából jöttem, nyugati-keletinek, vagy keleti-nyugatinak számítok, így számomra nem kötelezőek a marxista tantárgyak (közgazdaságtan stb.), valamint a testnevelés és a katonai előképzés tantárgyak, valamint az orosz nyelv hallgatása (holott szerb nyelvtudásommal én voltam ott a legjobb tanuló, hiszen a cirill betűs írást is tökéletesen olvastam már akkor is). Azt, hogy a testnevelés-órákra nem kell járnom, örömmel fogadtam, hiszen általában reggel nyolckor tartották a Szentkirályi utcában és én már akkor is szerettem soká aludni. De hogy felmentettek a „katonai előképzés” alól, ez némileg megdöbbentett. Egy külföldi állampolgárnak elárulni a katonai titkokat? Hm. Más kérdés, hogy utóbb az akkor igen szigorúan ellenőrzött Zrinyi Katonai Akadémiára, vagyis a laktanyába minden irat nélkül járhattam be az írók focicsapatával… Haaaj, ha kém lettem volna… Most nem a hetedik kerületben írnám le ezeket.vagy tán hótt lennék, mint akik meghóttak.

Újvidéken és másutt közben publikáltam. Kötetem is megjelent, Takács bácsi, aki segített bejutnom az ELTEre, mondta, vigyek már egy könyvet annak a bizonyos osztályvezető elvtárnőnek. Vittem. Ismét beengedtek a minisztériumba, mert az elvtársnő leadta a portán a nevem. Akkor másodéves voltam és húsz éves, vagy tizenkilenc, már magam sem emlékszem a koromra, nemhogy a füstre. Szóval elvittem, a hölgy csakugyan kedves volt, megdicsért, hogy az egyetemi tanulmányaim mellett írok és közlök is, mintha nem tudta volna, hogy abban az időben Magyarországon harminc év fölött „kezdődtek” a fiatal költők és írók.

Az újvidéki magyar gimnáziumban matematika-szakra jártam, avagy „természettudományi szakra” (így nevezték, akkor még volt egy párhuzamos magyar osztály, ún. „humán szakosoknak”), mert a második osztályban választani kellett. Eredetileg, a családi hagyományokat követve, úgy gondoltam, hogy én is építészmérnök leszek, mint az apám és számos rokonom. Időközben azonban meghülyültem és elkezdtem verseket írni, majd a szüleim támogatásával és beleegyezésével az egyetemen is a magyar szakot választottam. Előtte azonban le kellett érettségiznem. Már volt egy „kidobás előtti” intőm, mert valami disznóságot rajzoltam a táblára, színes krétákkal és azt többedmagunkkal kitettük az utcára néző erkélyre, de végül csak magam vállaltam a felelősséget, holott nyilvánvaló volt, hogy egy tanuló nem tehette ki egymaga azt a táblát. De aztán szerkesztettem az iskolalapot is Szkopál Béla barátommal. Igaz, az utolsó számot Béla egyik írása miatt betiltotta az igazgatónő (van belőle példányom és a gimnázium pincéjéből kilopva terjesztettük is). Szóval. Magyarból nem érettségizhettem mint matek-szakos, ezért ezt a privilégiumot kérvényeznem kellett a gimnázium szerb igazgatónőjétől. Habár magyartanárnőm is támogatott, nem kaptam meg az engedélyt, ezért a természettudományok érdekében Charles Darwint választottam. Dolgozatom inkább filozofikus jellegű volt, de tanáraim ezt igen jóindulatúan elnézték. Aztán, miközben az ELTE-felvételem ügyében leveleztem Takács bácsi segítségével és segédletével, a négyemeletes házunk tetején írtam egy verset, mellyel bementem az Új Symposion szerkesztőségébe. Csak a titkárnő volt bent, pedig délben mentem, ahogyan szokás egy szerkesztőségbe menni. A szerkesztő urak, Tolnai Ottó, Bányai János és még nem tudom, kik, a szomszédos Zágráb cukrászda teraszán kávéztak (azóta már nem Zágrábnak hívják a cukrászdát, talán egyesek számára érthetetlen okból). Akkor még nagyon fiatal voltam és oda mertem menni a szerkesztő urakhoz a versemmel. Elolvasták, kikérdeztek, hová valósi vagyok, meglepődtek, hogy „éppen” újvidéki. Leközölték a versemet a lapban, melyet előtte szinte áhítattal olvasgattam. Azután egy antológiában is megjelent, tizennyolc éves voltam, akkor fejeztem be a gimnáziumot.

  
  

Megjelent: 2015-08-24 16:00:00

 

Fülöp Gábor (Újvidék, 1950. március 19. - ) költő, műfordító, dramaturg, újságíró, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.