Videó

Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Petrozsényi Nagy Pál: Fáklya (6-7. rész)

 

6.

 

Nem jár, hát nem jár! Elég baj, de azzal a részmunkaidővel csak annyira futná, hogy éhen ne vesszen a „várában”. Majd csak talál magának valamilyen katedrát, addig is istenesen kipiheni magát, mert még egy ilyen vesszőfutást nem igen bírna ki még egyszer. Az meg sem fordult az agyában, hogy egyszerűen átverték, ugyanis, de ezt már csak utólag tudta meg, a differenciált oktatás maradt, sőt, új némettanárral bővítették az állományt.

Egy évig munkanélküli segélyen tengődött, anélkül, hogy bárki alkalmazta volna valahol. Nem csoda, hisz ekkor már nem csak az öregek kilincseltek munkáért. Akadt közöttük fiatal, nő, férfi egyaránt hála az illetékes szerveknek, melyek sehogy sem tudtak felnőni a fokozódó válsághoz. Hogy a Mórában hogy tudtak? Pintér nem kérdezte, azt is csak úgy fél füllel hallotta, hogy Nagypéter Vilmos végül is tanácsosként vonult nyugdíjba. Váljék egészségére, tanácsos úr! Majd a Teremtő előtt odaát, elmeséled, hogy sikerült.

Elfoglaltsága nem lévén, Pintér úr reggeltől estig zavartalanul írhatott, így csakhamar befejezte 700 oldalas nagy művét. 700 oldal, 7 év, ami, ugye, nem semmi, csak aztán akadjon olyan kiadó, aki érdemesnek találja kiadni. Első levelét (a telefonját ekkor már kikapcsolták) az Akadémiai Kiadónak címezte, s megkérdezte a Kiadót, érdekelné-e őket egy modern német nyelvtankönyv. Érdekelte, erre gyorsan elküldött 30 oldalt mustrának. Két hónap múlva visszaküldték – egyetlen értékelő megjegyzés nélkül – a kéziratot: telített a piac, már nincs szükség ilyen típusú könyvekre. No fene! Nem ezzel kellett volna kezdeni? Itt valami nem stimmel, mert az teljeséggel lehetetlen, hogy egy kiadó a piaci lehetőségek előzetes felmérése nélkül foglalkozzék egy anyaggal. Hacsak – alig mérte végiggondolni – nem azért, hogy lekoppintsanak belőle valamit. Kicsit átgyúrják, ezt-azt betesznek, kivesznek, aztán kiadják. A saját nevükön, és persze hasznukra. Ej, ne légy már ilyen beképzelt! – pirított saját magára. Törődnek is azok egy vidéki tanárocskával, akiről senki sem hallott mostanig. Most, ilyen alkalmakkor érezte csak igazán a hiányát elhunyt neje tapasztalatának, eszének. Vajon mit tanácsolna most Katalin? Nemzeti Tankönyvkiadó – válaszolta egy sejtelmes hang belülről. Tényleg! A legjobb hely egy ilyen nyelvtannak, mert hol tanulnak ma leginkább németül, ha nem az iskolákban, egyetemeken. Elküldött hát néhány oldalt nekik is. Köszönjünk, hogy ránk gondolt. A kézirat azonban sajnos nem elég tankönyvszerű – véleményezték Pintér úr munkáját. Hogy miért nem tankönyvszerű? Arról egy árva szó sem esett. Nem tankönyvszerű, pont, találd ki, ha olyan okos vagy! Következő lépés? Minek az? – adta fel az öreg csüggedten. Hogy legközelebb majd azt írják: sajnáljuk, de a kézirat túlságosan tankönyvszerű? Behajította nyelvtanát a kamrába, és feléje sem nézett egy hónapig, aztán eszébe jutott, hogy vásárolt a múlt évben egy Könyvszakmai ABC-t. Esetleg ebben talál valami normális kiadót, akivel tárgyalhat a könyvéről. Neked mi a véleményed, kis Kati? Hanem a belső hang ez egyszer mélyen hallgatott.

Fellapozta a kiadói indexet, s addig keresgélt, kutatott, amíg rá nem bukkant egy nyelvkönyvek kiadásával is foglalkozó stúdióra. Írjon nekik, ne írjon? Tulajdonképpen nem lenne sok értelme, hiszen annyi már az ilyen-olyan nyelvtankönyv, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Hogy akkor miért állított össze ő is még egyet? Egyszerű: hogy jobbat írjon azoknál. Olyan nyelvtankönyvről álmodott, melyben mindenki, a magántanulótól az egyetemi felvételire készülő diákig megtalálja azt, ami őt érdekli. Szórakoztató, mégis igényes, mindenekelőtt pedig könnyen memorizálható formában. Szegény tanár meg volt győződve, hogy létezik ilyen nyelvtan is, és ezt ő, Pintér Jenő írta meg. Üsse kő, utoljára még kipróbálja ezt a stúdiónak nevezett kiadót, de ha ez sem működik, soha többé nem foglalkozik többé idegen nyelvekkel. Eleresztett hát még egy levelet, s izgatottan várt a mindent eldöntő válaszra.

 

Tisztelt Uram!

 

Köszönjük, hogy figyelmével megtisztelt. Érdeklődéssel várjuk a kéziratát. Amennyiben lehetséges, kérem, adja meg e-mail címét és a telefonszámát. Általában 9-10 között szoktam átnézni postámat az interneten. Ha akkor keres, legközelebb akár onnan is felhívhat.

 

Tisztelettel

 

Jerikó Ferenc főszerkesztő

 

Internet? Nem könnyű, amikor még a telefonját is lemondta. Legrosszabb esetben elmehetne a fiához, de ha Ervin nem jön, ő még úgyse. Ennyi önérzete még maradt, a mindenit! Még jó, hogy ezt már nem érte meg a kis Kati, mert megszakadna a szíve szegénynek. Akkor… Mit tegyen, kihez fordulhat? Kopogtasson be valamelyik szomszédhoz? Hideg. Egy rokon még elcsúszik, de már egy szomszédtól nem várhat el ilyesmit. Ezzel szemben Miki… Ez az, ő a helyzet kulcsa! Elvégre barátok, még ha az utóbbi időben el is váltak az útjaik. Még az a szerencse, hogy már korábban flopira másolta az anyagot, így ingyen és bérmentve küldheti el egy e-mailen.

– Ni csak, ki van itt! – csodálkozott rá a szőke kollega, amikor egy délután rászánta magát a vizitre. – Mi szél fújt hozzám, barátom?

– Hát izé… Az a helyzet, hogy… Szük…szükségem volna egy e-mailre – bökte ki Pintér úr nagy nehezen, s elmagyarázta, mit tervez.

– Csak ez a baj! – Ez a számítógépét is eladta – gondolta magában szánakozva Sós Miki – Dobj ide egy flopit, s már küldöm is az ipsének.

– Hálásan köszönöm. Majd eljövök a válaszért.

Így indult be rövidesen egy három hónapig húzódó üzenetváltás. A mintaanyagot lektorálták, majd elkérték a hiányzó részeket is.

– És a szerződés? – kérdezte a tanár a telefonban. – Erről… hm… még nem is beszéltünk.

– Hát akkor beszéljünk. Hány százalékrészesedésre tart igényt?

– Tizenkettő… ?

– Megegyeztünk. Akkor várom a hiányzó részeket.

– Ne, ne! – kapálódzott kézzel-lábbal Sós Miki. – Előbb kössétek meg a szerződést!

– Azonnal megkapja, amint, nos igen, megkötöttük a szerződést. Halló, ott van még?

– De hát ez így nem fair, Pintér úr! – krákogott ingerülten a kiadó. – Hogy adhatnék ki olyan könyvet, amiből csak részleteket ismerek? Amit eddig láttunk magától, abban ugyan nincs hiba, de ki szavatolja, hogy a többi rész is ugyanilyen hibátlan?

– Hát… még meggondolom. Viszontlátásra! Holnap ismét felhívom.

– Vigyázz, mert becsapnak – figyelmeztette a jó barát. – Addig ne küldj több anyagot, amíg nincs a kezedben valami megállapodás. Hány oldalt küldtél mostanig?

– Százat.

– Amit el is fogadtak. Egyértelmű! Ex ungue leonem: körméről az oroszlánt. Ennyi oldal bőségesen elég ahhoz, hogy ne legyenek minőségi aggályai a többi 600-at illetően sem.

– Tehát?

– Nem tudom. Talán úgy gondolja, csak akkor fizetne, ha minden könyvedet megvennék. Ha viszont nem, még örülhetsz, ha nem veled fizetteti ki a könyv nyomtatási költségét.

– De hisz ez abszurdum!

– Az, nem az, ez ma már így működik. Van egy barátom, a Víg Vince, nyilván te is ismered. Nemrég jelent meg egy könyve az Ufókról. Már tíz éve megírta, de csak két hónapja adták ki. A saját költségén.

– És ha mégis szerződne?

– Jerikó? Na az bajosan, de tudod mit? – támadt Mikinek ekkor egy ötlete. – Ugraszd ki a nyulat a bokorból!

– Hogyan?

– Mondd azt az ipsének, hogy beszéltél más kiadóval is, aki száz oldal lektorálása után is hajlandó megkötni veled a szerződést. De mivel vele alkudtál meg először, szerinted úgy méltányos, hogy Jerikóé legyen az elsőbbség. Ha bármilyen hibát találnak, te természetesen azonnal kijavítod. Csupán a szerződés kérdésében nincs módod engedni. Ha kötélnek áll, te nyertél. Ha nem, akkor, öregem, százat teszek egy ellen, hogy valami turpisság van a dologban.

 

 

7.

 

A tanár álmatlanul forgolódott a jéghideg heverőn. Miután Jerikóval sehogy sem tudott zöldágra vergődni, barátja tanácsára még feladott néhány hirdetést, utána hónapokig várt, reménykedett, hátha ráharap valamelyik kiadó. Sajnos nem harapott, még csak válaszra sem méltatták. Így szaladt el még egy év. De már nem bánta. Pokolba azzal a nyelvtannal! Nagyobb baj, hogy soha sem tud legalább egyszer jóllakni, és ismét tél, ismét hideg van – húzta összébb magán a takarót. Már minden nélkülözhető dolgot eltüzelt: széket, asztalt, még a könyveit is. Csak ez az egy, ez a 700 oldalas maradt még. De milyen tüzet rakhat ő egy 700 oldalas kéziratból? Talán mégis jobb lenne, ha odaadná ezt a házat Ervinnek, és kibékülne a fiával. Erre a gondolatra végre elszunnyadt.

– Ébredj, Jenci, ébredj! Ne lustálkodj! – rezzentette fel hirtelen egy ismerős hang álmából.

– Ki az, ki kiabál?

– Ki, ki? Hát a feleséged, a kis Kati.

– Lehetetlen, hiszen te meghaltál.

– Bolond vagy!? Gyere ki, és javítsd meg a kerítést!

Meggyújtotta a petróleumlámpát, és körülnézett a szobában.

– Már megint Katival álmodtam – tért egy pillanatra magához, majd visszazsugorodott az ágyába, és az égő petróleumlámpába meredve, újból elaludt.

Álmában kiugrott az ablakon, és röpködni kezdett a ház körül.

– Micsoda panoráma! – gyönyörködött a környékben, s néhány szárnycsapással a város felé óvakodott.

A hó szelíden pilinkélt. Valahol csilingelni kezdett alatta egy villamos.

– Jenci, a kerítés!

– Mindjárt jövök, angyalom! Csak még egy kicsit hadd repüljek!

Alig mondta ki, érezte, hogy elgyöngül, s már bukfencezett is le a magasból. Hú, de hideg van! Még egy perc és jégdarabként hull a járdára. Csodák csodája azért mégsem ez történt. Amint földet ért, eltűnt a hó, langyos szellő fújdogált. Végre nem fázott, még melege is lett egy csapásra. Sőt, hamarosan túlságosan is melege. A nap tüzes nyilai lángra lobbantották a házakat, belefúródtak a fákba, bokrokba, és sűrű füstfelhő borult a vidékre.

– Levegőt! Jaj, megfulladok! – kapkodott levegő után riadtan.

Erre másodszor is fölébredt. A szobában sűrű füst gomolygott. Égett az ágy, a parketta, melyek akkor gyulladhattak ki, amikor az égve felejtett petróleumlámpát valahogy a földre döntötte.

– Kati! Ervin!

Levetette magát az ágyból, de már túl késő volt. Már minden égett, messzire világított a környéken.

Pontosan úgy, ahogy ő szeretett volna valamikor.

  
  
 

Petrozsényi Nagy Pál (Kolozsvár, 1942.) prózaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.