Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Csengődi Péter: Ez meg mi volt?

 

fikció –

 

Mariann a pultnál ücsörgött, a koktélját szürcsölte, amikor Zoli falfehér arccal odasétált hozzá.

– Itt van a Karesz.

Mariann szíve úgy félreütött, hogy egy pillanatra megszédült, de úgy érezte sikerült palástolnia. Valamiért úgy gondolta, palástolnia kell.

– Az a Karesz? Az én Kareszom?

– Igen. Menjünk valahova máshova?

– Nem, nem kell. Teljesen mindegy, hogy itt van-e – hazudta – Már nagyon rég szakítottunk.

Kis szünet következett.

– Figyelj, komolyan mondod? – törte meg Zoli – Mert ha tényleg őszintén így gondolod... Szívesen bemutatnám neki a Tibi haveromat. Szerintem jól kijönnének egymással.

– Ja, persze, nyugodtan!

– Csak mert tudod, ha mondjuk egy társaságba kerülünk velük, vagy ilyesmi...

– Nem is kellett volna megkérdezned, mi igazából barátokként váltunk el – hazudott újra.

– Rendben, köszi, hogy ilyen kedves vagy – simogatta meg a hátát Zoli, majd lassan visszaballagott a másik társasághoz.

 

*

 

Az est folyamán Mariann úgy tett, mintha zavartalanul beszélgetne Zolival, de a szeme sarkában végig figyelte Kareszékat a terem másik végében. Ahogy isszák egymás után a söröket. Ahogy röhögnek. Aztán ahogy csókolóznak. Először nem is reagált, fel sem fogta, hogy mi történt, csak beszélt tovább. Aztán, amikor leesett neki – csókolóznak?! –, elöntötte a düh, felkapta a táskáját, odarohant hozzájuk, és ököllel verni kezdte Karesz vállát.

– Te rohadt szemét, mégis mióta vagy homokos?!

– Mariann! – kiáltott csodálkozva Karesz – Nem is tudtam, hogy te itt...

– És mikor akartad elmondani nekem?! – és ahogy végigmondta, máris sietve indult kifelé a klubból. A kijárat előtt Zolinak még sikerült elkapnia.

– Mariann, mi van, mi a baj?

– Hogy-hogy mi a baj?! Még te kérdezed, hogy mi a baj?!

– De hát azt mondtad, nyugodtan bemutathatom őket egymásnak!

– De nem azért, hogy összejöjjenek! És egyáltalán... te tudtad, hogy Karesz homokos?! El tudod képzelni, mennyire ciki nekem, hogy a fickó, akivel két évig jártam, valójában meleg?

– Ez nem ilyen egyszerű.

- Nem?! Hanem?!

– Neki mindegy igazából. Érted, nem?

– Nem, nem értem! Azt mondod, neki mindegy kivel kavar? Ettől kellene jobban éreznem magam?!

– Dehogy is! Nagyon is megválogatja. Ő olyan... hogy is mondják... intelligencia-szexuális.

– Az nem egy szó! – üvöltött torka szakadtából Mariann, és kiviharzott.

Zoli meredten nézett maga elé. Gondolkodott, hogy még utána kiáltson vagy utána szaladjon-e, de végül csak magában motyogott:

– Jó, hát én nem vagyok okos – majd ahogy ment vissza a pult felé, folytatta – Az még nem bűn.

 

*

 

Mariann az útpadkán ülve törölgette a szemét, de valamennyire már megnyugodott, mikor kinyílt az ajtó, és Karesz jött ki, majd leült mellé.

– Szia! – próbált jeget törni Karesz.

– Mit akarsz?

– Nem olyan egyszerű ez az egész, mint amilyennek látszik.

– Ne is fáradj, Zoli már mondta, hogy sapioszexuális vagy – közben azért mutatta a macskakörmöket a kezével, mert nehezére esett elhinni, hogy igaz – Csak az van, hogy hosszú időn keresztül mondogattad nekem, hogy mennyire oda vagy értem, közben meg pasikkal is csináltad már.

– Én mindig a lelki társamat keresem. És tudom, hogy valahol ott van a világban. De hogy most ő lánynak született, fiúnak, vagy esetleg hermafroditának, arról én nem... Én nem is tudom, hogyan fejezzem be a mondatot. Fogalmam sincs, hogy mit is gondolok valójában, nem értem magam sem. Egyszerűen csak keresem a boldogságot, mint mindenki más – Hátrafordította a fejét, jelezve, hogy Tibiről szeretne beszélni, pedig a falakon nem látott át ő sem – Elkezdtünk beszélgetni a közéletről, a politikáról, mondta ezeket a remek meglátásokat, és hirtelen úgy éreztem, megőrülök, annyira meg akarom csókolni.

Egy ideig hallgattak.

– Tudom, hogy nem normális, ahogy működöm – szólt újra Karesz –, és talán jobb lett volna, ha soha nem jövünk össze. De ha az én szemszögemből nézed a dolgot, egy nap megismertelek, és beléd szerettem, mert nagyon okosnak találtalak. Ez olyan szörnyű dolog?

– Nem, sőt, hízelgő. De valamiért kiszerettél belőlem. Szóval mégsem vagyok számodra elég okos.

– Nem, egyáltalán nem erről van szó. Még ma is nagyon be tudok gerjedni rád. Ha este otthon vagyok egydül, és lefekvéskor véletlen eszembe jutsz, egyszerűen nem tudom megállni, hogy...

– Ne folytasd, kérlek! Ez kezd undorító lenni.

– A lényeg az, hogy nem ezért szakítottunk. Te is tudod. Rémes pár voltunk. A vonzalom nem minden, nekem biztonságra van szükségem, és...

– Én vagyok a nő, nekem van szükségem biztonságra! – fakadt ki Mariann.

– Látod, már fél éve szakítottunk, és még mindig ugyanazon veszekszünk – temette a fejét a tenyerébe Karesz.

Kis szünetet tartottak a beszélgetésben, csak nagy levegőket vettek, hogy nyugodtabbak legyenek.

– Nem érdekel, ha mától azt gondolod rólam, hogy csont meleg vagyok – mondta végül Karesz – Nem azért jöttem ide, mert zavar, ha azt gondolod, hogy a fiúkat szeretem, hanem azért, mert az zavarna, ha azt hinnéd, hogy téged nem szerettelek.

– Fél éve szakítottunk, és erre most mondod nekem az eddigi legkedvesebb dolgokat...

– Ez is mutatja, mennyire rosszak voltunk együtt. Ha még járnánk, a legkedvesebb dolog, amit hallanál tőlem, hogy miért nincs megint a helyén a távirányító.

Újra nyílt az ajtó, Tibi jött ki, és azonnal rá is gyújtott.

– Most mennem kell – mondta Karesz, és elindult Tibi felé.

Míg azok kézen fogva mentek a járdán, Mariann töprengett, hogy az a két év, meg ez az elmúlt fél óra, meg hogy ez az egész, végül is mi a fene volt.

  
  
 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.