Keresés a honlapon:

Rimóczi László: "Supershop kártya van?" - Van, de nem adom

 

Letörölte arcának fáradt neonjait. Túl öreg volt már ahhoz, hogy féljen. A Vásárló felébredt.

A fülével érezte, ahogy a reggeli levegő sárgáskéken töri meg a napfényt. Ez a kedd olyan hétfős. A Vásárló megnézte a higanyt. A Javasok szerint, aki naponta higanyra néz, örökéletű marad. Ő nem akart örökké maradni, mégis nézte. Még nem tudja, de ma többször le fogják tegezni, lazán és langyosan csusszan majd bele a kortalan mákonyba. Igénybe veszi az élet.

Kezében a kártya. Supershop.

A metró száját négy kék paraszt őrzi, sztoriznak, nyerítenek. A metrómajmok rábagózástalan engedik az utazásban való részvételt, átnéznek rajta, átnéznek mindenen, felfontosított, ám apró gondjaik rácsordogálnak a mozgólépcsőre. Háta mögött összecsapnak egyszerű életük egyszerű képkockái, elöntik a többi utast: „Mondtam a Konrádnénak, hogy vigye csak, mert nyomtam szerdán, nyomtam, de nem jött semmi…” Mire a másik: „Kértem az emelést, de nem nekik lesz rossz, hanem nekünk lesz rossz, bazmeg…” És így tovább. Ha érdekel a teljes sztori, lassítasz és megállsz mellettük, haladva nem lehet hallgatni. Annyira egyformák az ellenőrök, rozsomákfejű férfiak és nők. És még egy harmadik nem, de az a nem soha nem lesz igen. Karamellafelhőben a Deák tér.

Az ajtók nyílnak. Jobb oldalon. Hülyefejű utasok. Akik nem édes pofák. Leszállás, Ferenc krt.

Vásárló be a boltba, kíváncsi rá, annyi-e még a szuperkifli. A fotocellás boltkapu elhúzódik, egy szakadt asszony behúzódik. Mosópor, kutyakaja, fenyőillat, hidegárú. Hajnalodott a zöldségrészlegen, büszkén feljöttek a celofánkabátos kínai paradicsomok. Primőrök édenkertje. A halosztályon van zacskózott haltej is. Lehet azt így külön venni? Hogyne. Levesbetét. Van újság is, kiabáló címoldallal: valaki összejött valakivel, valaki elárult valakit, valaki felrobbantott valamit.

„Semmi közöm hozzá!” – sikoltotta a headline, ingyen. A Vásárló megérkezik a pénztárhoz, kirakja a kefirt meg a szuperkiflit, mert még annyi. A pénztáros, ez a rőt hajú asszony, azt kérdi, Supershop kártya van-e? És ebben az üzletben a Vásárlón kívül senki nem tudja, hogy van nála super… De nem adja oda.

- Nincs – mondja a Vásárló nyeglén.

A pénztárosnő mosolya lehervadt volna, ha nem lett volna elközértesedett robotarca, melyen minden érzelem ugyanolyan. Egyetlen fejbiccentéssel inti oda az ajtónál szigorodó biztonsági őrt.
- Nincs… - nyugtázza a tyúk.
- Nincs… - hagyja jóvá a Vásárló újfent.
- Valaki itt nagyon füllentős – állapítja meg a nő. – Lalikám, légy szíves segíts ennek az úrnak elővenni azt a kártyáját…
Az őr nekilát kutatni, ujjaival szimatol a letagadott kártya után, elég durván zajlik a motozás.
- Ho-hó, mit találtam? – húzza elő diadalmasan a Vásárló zakójából azt a Supershop kártyát.

- Te hazug rohadék… - vicsorogja a kasszás, majd olyan undorral veszi át a supert, mintha friss lószar lenne. A Vásárló nem hagyja magát, kikapja a superjét a tyúk kezéből, orrba könyökli a mögötte álló biztonságit, átveti magát a rágógumikon és egy gyors hengerbucska után eltűnik az újságos állvány mögött. A biztonsági őr erősítésért ordibál rádióján. A hidegáru pult mögül 10 másodpercen belül 10 kommandós árasztja el a vásárlóteret, arrébb löknek egy szöszmötölő nyugdíjast. Hamar alakzatba formálódnak, majd szétszóródnak, vetődnek.
- Adja fel, semmi esélye! – ordítja egy szakállas kommandós, lézerirányzékos fegyverével az olasz pasztákat pásztázva.
- Jöjjön elő, különben esik a bántódása! – ajánlja egy másik rohamosztagos a halpult mellől.

- Magasra tartott Supershop kártyával lépjen elő és adja meg magát! – így egy másik hang a mangók mögül.
- Mik a követelései? – kíváncsiskodik egy golyóálló mellényt és rohamsisakot viselő, ideges boltkatona.
A Vásárló lapít és vár: innen nincs kiút. Illetve van.

Merthogy valójában ez az egész meg se történt.
…Amikor azt mondja a pénztáros tyúknak, hogy nincs kártya, se super, se más, az rutinosan lenyeli. Tudomásul veszi. Sok emberrel találkozott már, aki nem tart ilyet. Tényleg nem.

Vásárló fizet, halad, hagyja a mögötte feltorlódott fogyasztófolyót tovább csordogálni.

 

Odakint elromlott az idő, a Vásárló irigy utcákon gyalogol felfelé. Oldalt vakufényes rendezvény fakad, függönnyel, illattal. Kijött a sajtó is. Hálivúdi külsőségek. Eseményeső. Befordul hát a vörös szőnyeges kapualjba. Öten fogadják fehér abrosz mögött, a névjegyakvárium félig üres, félig tele.
- Kisasszony, képzelje, van Supershop kártyám, mit adnak itt ezért? – villantja meg büszkén a Vásárló a töltőtollat viselő regisztrációs kislánynak azt a kártyát. Az meg csak nézi. És nézi.
- Ez mi? – kettő hatalmasat pislant rá, alaposan megrágva a látványt.

- Hát, Supershop kártya.
- Mi? – érdeklődik újra, egész röviden. Kíváncsi a lány.

- Supershop kártya. Belépő a kiváltságosok klubjába. Kedvezmény-cunami.
- Ez ide nem való.
- Nem?

- Nem.

- Kár, mert érdekelt volna a műsor. Az ott nem a kaucki armand? Kezet foghatok vele? Megfoghatom a kezét? Megfoghatom? Lefotózhatom innen? késő… már elővettem a telefonom…
A Vásárlót ezúttal már valódi biztonsági őrök kísérik a kijárathoz.
Tovább áll, de nem megy el üres kézzel, ha már bejött ide. Két pohár bor a zsákmány. Helyben fogyasztva. Egy kékfrankos, meg talán furmint a fehér. Híg a forgalom, félreértett illatok. Romlandó a svédasztal. A Vásárló megfürdik a fényben, majd továbbajándékozza.

Ki az utcára, le a metróba. A mozgólépcsőnél két legény. Még mindig megy a sztorizás az elhaladó fülekbe, csak mások a szereplők. „Ha annyi supershopontom volna, ahányszor elő kell vennem nekik ezt a kurva bérletet, míg eljutok A.-ból B-be! Esküszöm, kiaggatom a nyakamba már! Vajon egy átlag ellenőr mikor vakul meg a bérletre végre? Mikor unja meg nézni, és mikor jelent számára minden bérletvillantás semmit? Vagy ugyanazt. Vagy semmit. Tudod, miről lehet észrevenni a kezdő ellenőrt? Köszön és megköszön” – gondolja a Vásárló. Fejéből semmi ki nem hallatszik. Előveszi nekik a Supershop kártyát, felmutatja, ők nem néznek rá, nem zavarják, elfogadják… és máris lent van. „Na, legalább metrózni jó ez a super” – gondolja a Vásárló.

Megy tovább, a felszín már várja. Kártyavérszemet kapott. Mindent akart, azonnal és ingyen vagy legfeljebb kedvezményesítve. Befordult a moziba, azt mondta, sajtóbérlet, engedjék valami nagyot nézni. Beült a Gogol terembe, ócska film ment egy szomorú lóról. Kivonult.

A Szabó Ervin könyvtárba is be akart intruderkedni, de zárva volt, pedig elsüthette volna olvasójegynek a superjét, tán még meg is hosszabbították volna neki, a könyvtárosok szeretnek dolgokat hosszabbítani. Vitt volna haza egy ölnyi hazai irodalmat.

Sok helyre nem jutott be, ellenben valahogy sikerült végignéznie pár boncolást a patológián, mert pont útba esett a 10-es számú. Csak azért ment be, mert kíváncsi volt, ha felvillantja a portás néninek a Supershopját, mi lesz? Vajon jól elhiszi és beengedi, vagy elzavarja? Nem zavarták. Se meg, se el. Azt hitték, idevalósi. Pár kiemelt máj és tüdő után a férfi betért a Té betűs multiba, mert ma még itt nem tagadta le a kártyáját. Ismerte az egyik pénztáros lányt. Nagyon fiatal. Nagyon szőke. Nagyon préda az ilyen perverz játékokhoz…

A Vásárló elmart egy konzerv bébikukoricát, mert éppen az esett kézre, és a futószalagra rakta. Leste a problémázós homlokú nőt. Na, majd ha bejelenti, hogy milye nincs, pedig van! A nő ránéz. A nő megszólítja. Nem számon kérőn, inkább a fiatalság beletörődött gumicukrán keresztül:
- Supershop kártya?

- Van, de nem adom oda!! – vágja ki az ászt a Vásárló.

Rökönyödés-szag.

- Nem adja? – egyszerre kérdi és kijelenti a megtorpant arcú szőke.

- Nem. Nem adom.

A Vásárló élvezte, ahogy összekenheti romlott lénye legjavával az olcsó munkaerő önérzetét.

- Mit ad, ha adom? – kérdezte, pedig ez nem a viszontkérdések ideje. A csaj abbahagyta a tekintést, elmosolyodott.
- Pontot.
- Milyen pontot? – viszketett benne a kérdés. Tényleg érdekelte.
- Gyűjthető, beváltható pontot. Valamikor valamirevaló pontot.

- Nesze – adja meg magát a Vásárló.
A lány a kezébe veszi, becsúsztatja, szurkálja a gépet, lesi a monitort.
- Köszönjük – csipogja a suta kis galamb. - Kívánsz még valamit?

A Vásárló kívánt, de csak magában - ha hangosan is kimondja, a kasszás csaj szemen dobja a bébikukoricájával.

A Vásárló távozik. Viszi a supert. Sok mindenre jó, sok mindenre nem jó. De még mindig nem érti, hogy valójában miért van, …de van.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-06-07 16:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.