VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Petrozsényi Nagy Pál: Internet avagy az igazi - 3. rész
Internet. Játszani szeretnél? Vár az interneten a Honfoglalás, Legyen ön is milliomos és hasonlók. Keresel valamit: egy várost, nevet, rokon értelmű szót, vasúti menetrendet? A neten megtalálod. Innen rendelhetsz könyvet, ebédet, zavartalanul csetelhetsz, de akár újságot is olvashatsz. Egyetlen gombnyomás és egy végtelen világ kellős közepébe pottyantál. Csak kudarcot ne vallj valamiképp, mert aki itt megbotlik, annak elég kellemetlen következményei lehetnek. Tudta ezt jól Anna is, hanem a szükség törvényt bont, s rövid szünet után ismét az interneten szörfözött. Magányosok klubja. Próbáljuk ki! Kirándulások, közös zenehallgatás, születésnapi bulik, táncesték. De hisz ez nagyszerű! Ha most sem jár sikerrel… Ej, dehogynem, csak ügyesen, okosan kell vadászni! A tagok rendesek, egyik-másik szuperszám, különösen Oszlács úr. A pasi ugyan kereskedelmi ellenőr, és ő elég allergiás az ilyen hapsikra, de ezt meg a sötétszemüvegét leszámítva, tényleg figyelemreméltó úriember. Tapasztalt, udvarias, csak egy kicsit zárkózott. Senki sem tudta, hol lakik, mit szeret, kit gyűlöl, melyik futballcsapattal szimpatizál. Csak jött-ment, kérdezett ezt-azt, utána hetekig nem látták. Ákos. 32 éves, örökké álmos aranyifjú. Apja bankár, anyja tanítónő. Bár egyetemet végzett, eddig még egyetlen napot sem dolgozott. Azért volt pénze piára, nőkre, divatra… Más nem is igen érdekelte. Hogy mit keresett akkor a magányosok klubjában? – Khm, egyszerűbbet nem tudsz kérdezni? – vakarta meg a fejét valahányszor sarokba szorították ezzel a kérdéssel. Ettől függetlenül sokan kedvelték. Maga Anna is, hiszen olyan eredeti, kedves figura. De hogy hozzámenjen… Hát azt kétszer is meggondolná. Akkor viszont kihez menne? Oszlács úr túl bonyolult, Ákos komolytalan, Iván dadog, Frici szexmániás… Mennyi férfi, mennyi lehetőség! De csak flörtre, kalandra, és nagyon úgy tűnik, ők sem vágynak egyébre. Lassan elfolyt egy hosszú esztendő, és Bodóné még mindig nem találta meg az Igazit, ezért úgy döntött, megszünteti a tagságát. – Milyen kár! – sajnálkozott egyik klubtársa, amikor tudomást szerzett Anna tervéről. – Nem maradnál mégis a kedvünkért, tudniillik nem szívesen válunk meg egy ilyen művelt, bájos asszonytól. – Művelt? – Abszolút! – erősítette meg a tökmagszemű, ravasz arcú Benjámin. – Eddig még nem mondtam, de most kerek perec bevallom: te voltál a csoportunk üdvöskéje, Annácska. – Kösz, ez jólesett. – Mit szólnál egy búcsúebédhez? Van egy kis házam a Népliget környékén. Eszünk-iszunk, táncolunk, egyszóval mulatunk egyet együtt utoljára. – Mulassunk! – egyezett bele meghatódva Bodóné. – Meghívhatom a barátnőmet is? – Hogyne, nyugodtan. Már mondom is a címemet. De ha kívánod, el is mehetünk értetek. Mikor Bodóné és Áts Vera betoppantak Bénihez, üdvrivalgással fogadták a két asszonyt. – Éljen Annácska, a magányosok klubjának legfényesebb csillaga! – Ni csak, Ákoska! Te is eljöttél búcsúzni? – Még szép, hogy eljöttem! Csak nem hagyok ki egy ilyen alkalmat! Gyorsan nekiestek az asztalnak, ettek-ittak, táncoltak, aztán lassan szedelőzködni kezdtek a vendégek. Előbb Iván, utána Frici és Ákos vette a kalapját. – Menjünk mi is, madárkám! – unta meg a társaságot Áts Vera, amikor már csak Oszlács úr és öt idősebb tag merengett az asztalnál. A házigazda sokat sejtetően kacsintott. – Várjatok még egy iciri-picirit! A meglepetés még hátra van. – Meglepetés is van? – kapta fel a fejét Bodóné, akinek lassan fejébe szállt az alkohol. – Menjünk! Nem szeretem a meglepetéseket. – Várj, segítek – lépett hozzájuk Oszlács úr. – Remélem, nem vagy kocsival. – Dehogynem! És? Attól, hogy ittam néhány kortyocskát, még kitűnően vezetek – nyúlt a levegőbe a vezetést utánozva. – Rrrrrr! Bumm! Hirtelen megingott, s ha nincs ott a férfi, egyensúlyát vesztve zuhan a parkettre. – Majd én vezetek – jelentette ki Áts Vera. – Köszönjük a vendéglátást. – Ahogy parancsoljátok! – vonta meg a vállát Benjámin! – Vigyázzatok magatokra! – Én maradok, ha megengeded – jelentette ki Oszlács úr. – Én is – csatlakozott hozzá váratlanul a fiatalasszony. – És, üsse kő, lássam azt a meglepetést! – Most megyünk, vagy maradunk? – torpant meg Áts Vera. – Maradunk. Nekem aztán senki sem dirigál! Ha nem tetszik, elmehetsz. Én azt csinálok, amit akarok. – Brávó! Így beszél egy igazi úriasszony – intett Benjámin az öt, ötven felé járó öregfiúnak. Azok elismerően tapsoltak. A házigazda várt egy keveset, amíg Oszlács is bemondja az unalmast. – Te maradsz még? – Attól függ. Ha volna miért, örömmel, de sajnos úgy látom, kifogytál a menüből. – Miért, téged mi dobna föl? – Pina? Benjámin tekintete megpihent egy festményen. – Na, szia! Ha nincs, nincs – itta ki a poharát. – Viszlát, kopaszok! – Meglepetés! – rikoltozott Bodóné. – Milyen kell? – Pina? – Ja. Fiatal, öreg, csupasz, fekete…? – Az övé – mutatott Oszlács úr a becsípett asszonyra. – Hát ez egy kicsit nehéz lesz, mert… Hogy is magyarázzam? Ő nem tartozik mihozzánk. De… megpróbálhatjuk, sőt, meg is akarom próbálni. – Hagyd, nem fontos. Beérem én bármelyik tinivel úgy 12 és 17 között. – Van ízlésed – vigyorgott a ravasz arcú házigazda. – Ebben az esetben állok rendelkezésedre. – Máris? – Akár. 15000 a tarifa, méghozzá előre, vagy nincs üzlet. – Oké! Pillanat! – nyúlt a zsebébe hanyag mozdulattal Oszlács úr. – Parancsolj! – Kösz! Jó szórakozást! Aztán egy szót se senkinek, mert abból nemcsak nekünk, neked is bajod származhat – figyelmeztette a háziúr. – Felfogtad? Ezek tinik, kiskorúak, akiket a törvény szerint tilos megbaszni. Ez persze marhaság, de még nagyobb marhaság sittre kerülni miattuk. – Hé, meddig várjak még? – kacsázott eléjük a csinos pénztárosnő. – Ha jól emlékszem, nekem ígértek itt valamit. – Tévedsz, semmit sem ígértek. Menjünk haza, madárkám! – kérlelte a barátnője szelíden. – Hülyének nézel? Igenis ígértek, és én azért is kirúgok a hámból ma este. – Bölcs döntés. Itt a meglepetés! – nyomott meg Benjámin a falon egy gombocskát, mire feltárult az ajtó, és öt meztelen kamaszlány libbent a szobába. – Ha…hallatlan! – hápogott az asszonyka. – Ez nektek meglepetés? – Nyugi: folyt. köv. – kapcsolt be a férfi egy lejátszót, s a következő pillanatban felcsendült egy argentin tangó dalszövege. A kopaszok mintegy vezényszóra ráncigálták le a ruhájukat, és a lányok mellé perdültek. – Csinik, mi? – súgta oda Oszlácsnak a fondorlatos háziúr. – Az egyik a tied, de szerintem most már a nőre is ráhajthatsz. Ez úgy elázott, hogy észre sem veszi, ha megdugják. – Elég! – toppantott kipirulva Dobóné. – Te disznó, hát te is ilyen ember vagy! – Most mit kiabálsz? Ez művészet, argentin show. Te sosem láttál még ilyesmit? Inkább vetkőzz le, és csatlakozz hozzájuk! – Inkább hazamegyek. Pfuj, bár sose jöttem volna ebbe a kupiba! Vera, látod ezt? Vera, kérdeztem valamit. A nő tágra nyitott szemmel meredt a meztelenül táncoló párokra. Neki tetszett a show, főként egy fitos orrú, gömbölyded tinédzser. Lehet, hogy még szűz a husika? Az tény, hogy még sosem volt dolga ilyennel, és per pillanat még Annuskánál is izgatóbb. Az egyik kopasz Vera elé somfordált. – Szabad? – A fenébe, nekem is éppen most kell pisálni! – szívta a fogát Oszlács úr. – Hol itt a mosdó, Bénikém? Mikor visszajött, a lányok már egymás mellett feküdtek a parketten. Előttük sorakoztak a kopaszok. – Felkészülni! Rajta! Start! – ütött meg egy gongot a derék showmester, azzal következett a 2. felvonás. Bodóné mintegy ködfátyolon keresztül figyelte, hogyan mássza meg a kopasz az első lányt, aztán a másodikat és így tovább sorban mind az öt „bajadért”, miközben mögötte már ott ágaskodott a következő öregfiú. És ez még nem minden: a sor legvégén szorongott maga Áts Vera. Amit ezután látott, attól meg végképp elszörnyedt, mert bizonyossá vált, amit eddig csak sejtett az asszonyról. Bim-bam, bim-bam, bim-bam. Csengettek, s miután a gazda füle botját sem mozgatta, dörömbölni kezdtek Benjámin ajtaján. – Ki az? – Rendőrség! Nyissa ki az ajtót, vagy betörjük. A férfi megremegett. Kikukucskált a kémlelőn, és kénytelen-kelletlen beengedte a zsarukat. – Van házkutatási parancsuk? – Tessék! – mutatta fel a civil ruhás nyomozó a parancsot, s már robogtak is a házba nagy csörtetve. A lányok sikoltozva pattantak fel a parkettről. – Jó estét, hölgyeim és uraim! – köszönt rájuk a nyomozó gúnyosan. – Remélem, nem zavarok. A férfi kényszeredetten nevetett. – Ezek itt a… a tanítványaim. Éppen in… intimtorna-gyakorlatokat végeztünk. – Csakugyan? – pödört egyet hetykén kunkorodó bajuszán. – Láthatnák én is néhányat ezekből az… intimgyakorlatokból. – Ho…hogyne. Sorakozó! Gyakorlat indul: egy, kettő, egy kettő! Süketek vagytok? Tornázzatok már az istenit! A lányok és a kopaszok kelletlenül engedelmeskedtek. Hol a kezüket, hol a lábukat emelgették, de annyira sután, ötletszerűen csetlettek-botlottak, hogy még a rendőrkopó is nevetett. Kivéve a boldogtalan Bodónét. – Gratulálok! Egész originális[1] – törölte meg a szemét a felügyelő. – Nem mutatnák be a kapitányságon is még egyszer? Vigyék ki őket! – parancsolta hirtelen elkomolyodva. – Őt ne bántsátok! És őt sem – mutatott Oszlácsra meg Annára. Hát így történt. Benjámint, Verát és a kopaszokat egytől egyig sittre vágták, míg a tinik szigorú megrovásban részesültek. Kivéve Bodónét. Hála Oszlács úrnak, akiről viszont kiderült, hogy a rendőrség egyik beépített embere. Internet, internet, átok és áldás egyszerre! Bodóné annyit mindenesetre megtanult, hogy vannak a világon a férjénél is nagyobb gazfickók. Lassan eljött a karácsony. Este meggyújtották a fán a gyertyákat, és elénekelték a Csendes éjt. Zsiga szemében megcsillant ekkor valami. – Zsiga, te sírsz? Hogy oda ne rohanjak! A férfi szégyenkezve törölte meg a szemét, és elfordult. Utána napokig heverészett a díványon. – Mi van, nagyfiú, beteg vagy, vagy mi történt? – Kirúgtak a munkámból. A következő hetekben lassan, de minden megváltozott közöttük. Bodóné magabiztosabb, Zsiga egyre tétovább lett, és szinte naponta összébb töpörödött. Végül olyan kisfiú lett, hogy észre sem vették, hogy létezik. A fiatalasszony kajánul mosolygott. Még egy csapás, és vége van. – Most pedig elválunk. Fordult a kocka, kisfiú – jelentette be jéghidegen egy vasárnap, azzal szép rendben kipakolt mindazzal, amit annyi éven át le kellett nyelnie. – Ennyi? – Nem elég? Ja, persze, a fotókról még nem is beszéltem. Kirukkolt hát ezzel is, és elmesélte, mit látott néhány fotón valamikor. A férfi elhalványodva hallgatta, aztán elővett két bőröndöt, bepakolt és köszönés nélkül távozott. – Alászolgája! Majd találkozunk a tárgyaláson! – kiáltott utána Bodóné. Tévedett, valamivel előbb is. A Keleti pályaudvaron néhány hosszú hajú hajléktalan társaságában. Egyébként alig lehetett ráismerni. Borostás volt, piszkos és ápolatlan. Megsajnálta, ráköszönt: – Szia! Bodó úr szeme zavarosan csillogott. – Mi kell, babuci, én nem vagyok jó neked? – ajánlkozott fel az egyik hosszú hajú pimaszul. – Majd szólok, ha érdekelsz. Zsiga? Nem kapván választ, Bodóné kézen fogta az exsofőrt, és meg sem áll vele hazáig. A férje kétségtelenül vétkezett, az is igaz, hogy válni fog, de ilyen szükségben, hogy hagyhatná magára? Majd… majd elválnak, ha talpra áll, és újra beülhet egy volán mögé – bocsátott meg nagylelkűen. Hanem feledni, na, azt nem tudott, ezért esténként, egy-egy fárasztó nap után, amikor már az utolsó villamos is elzakatolt az ablaka alatt, bekapcsolta a számítógépet, és folytatta a böngészést az Egyetlen, az Igazi után. Hogy végül megtalálta, elvált, vagy beérte ő is egy szeretővel? Ki tudja, de nincs kizárva, hogy egyszer, mondjuk, egy internetes napló formájában a folytatásra is rábukkanunk.
[1] Eredeti (lat.)
Megjelent: 2015-05-23 16:00:00
|
