Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Selyem, cukor

 

Selyem, cukor

Manna angyal története

A lakótelep esténként tele van csínytevő aprószentekkel, akik benépesítik a hallgatag alkonyokat, mint a zümmögő bogarak és amikor ricsajoznak, pontosan arra a pillanattorlódásra emlékeztetnek, amiről a nagyapám mesélt, amikor boldog gyermekkorát ecsetelte.

Azt a szőke, göndör kislányt az első emeleten például Mannának hívták, akiről mesélni akarok. Öt évesen már alig látszott rajta, hogy nyúlszájjal született, olyan jól sikerült babaként megműteni. Tündérkének becézték a lépcsőházban, mert valóban úgy nézett ki, mint egy virtuális freskóról levált angyalmatrica. A maga nemében szép volt. Különös lény a sok átlagos külsejű nebuló között, és rendkívül barátságos stílust sikerült fölvennie a beszédben..

Nemcsak elragadó volt, hanem csengő hangú is. Ha jóravaló emberek sétálgatva rápillantottak, rögtön azt kívánták, bárcsak ilyen gyermekük lehetne! A házmester néni minden nap adott neki egy szem selyemcukrot, mert annyira kedvelte. Tudta, hogy a szülei elváltak és anyukája egy szál maga gondoskodik róla, kis óvónői fizetéséből, míg a szívtelen apuka elköltözött a dohányárudás, csinos, fekete hajzuhatagú boszorkához, aki hajdanán dizőzként énekelt egy éjszakai bárban.

Egyik nap, amikor Manna éppen a hetedik kerületi homokozóban készítette a szilvás tortát ananász-gesztenye karikákkal és meggymag-díszítéssel, Pistike, a harmadik emeleti rosszcsont, a kamionsofőr fia, ráhajtott a biciklijével a süteményekre és palacsintává lapította a gasztronómiai remekműveket. Manna rögtön elsírta magát és kezdett futni hazafelé, de a gonosz utolérte és beszédbe elegyedett vele.

– Miért nem etted meg a palacsintáidat?

– Azok nem palacsinták. Tortaszeletek voltak. Ha össze nem törted volna a szívüket, és nem változtattad volna őket kaktusszá. De tudd meg, az én homok süteményeim meg tudnak elevenedni, még akkor is, ha eltapossák őket.

– Mit beszélsz? Te szőke nyúl-banya.

– Úgy látszik, te soha nem csináltál semmi szépet, mert képtelen vagy a másik ember örömének örülni.

– Én megbecsültem a te homoktortádat, mert kivasaltam őket. Köszönd meg, hogy egyáltalán szóba állok veled. Unatkoztál volna, ha csak úgy elmegyek melletted.

– Muszáj mindig valami gonoszt forralni az emberek ellen?

De a választ már nem tudta megadni a rosszcsont. Egy Volga autó elgázolta. A kisfiú beütötte a fejét a járdaszegélybe és elvesztette az eszméletét. Kék kerékpárja gallyra ment. Manna rögtön kihívta a közeli trafikból a fekete cicababát, aki kihívta a mentőket.

– Mit keresel te itt? Hol van az a nagyon okos anyád, hogy nem vigyáz rád?

– Óvodában van, mások gyermekeire vigyáz. Engem a házmester néni engedett le a térre. Ő vigyáz rám ma. De Pistike balesete miatt vagyok itt.

– Jól van. Akkor menj haza.

– Apukámat mikor adod vissza?

– Ha nem akarsz egy pofont kapni, akkor most szépen tűnj el! Jó? – Förmedt rá az asszony.

Manna megint elsírta magát és hazament a házmester nénihez, aki rögtön adott neki egy mézbe mártott selyemcukrot, amitől elaludt.

Álmában egy folyó mellett sétált, amiben gél állagú, csillogó kristályok és aranyhalak úszkáltak, meg valószínűtlenül fehéren izzó hattyúk. A hattyúk énekeltek, valami egészen lágy és édes gospelt. Manna megnézte magát a folyó tükrében és elcsodálkozott. Hibátlan lett az arca, a nyúlszáj – műtét hege eltűnt, az orra is kisebb lett picit. A haja meg színjátszó módon vibrált. Nézte a hattyúk táncát és hallgatta a gyönyörű dallamokat, amikor mellé lépett az apukája.

– Kislányom, mától hazamegyek hozzád és újra lesz apukád.

– Tényleg?

– Igen. – Ebben a pillanatban azonban megszólalt mögötte a fekete cicababa, hogy ez csak álom, ne higgyen a látszatnak.

De Manna hitt és hite tulajdoníttatott igazságul. Ahogy eltűnt az apukája, ugyanolyan hirtelen, ahogy megjelent, rögtön imádkozni kezdett álmában, ahogy a házmester néni tanította. Ó, Messiás, segíts nekem, hogy igazzá váljon az álmom! Add meg, hogy újra teljes legyen a családunk és hazajöjjön apuci!

Akkor villámlást küldött az égbolt, nagy repedés támadt a kéklő felhők között és zuhogni kezdett a manna, kis fehér, ropogós bogyók a Mennyből. Manna hullott Mannára és álmában is elaludt, hogy kipihenje a csodát. Akkor álmában odament hozzá Pistike és megsimogatta. Erre manna fölébredt és meglepetten kérdezte:

– Tényleg szeretsz?

– Igen, bocsáss meg, hogy eltiportam a süteményeidet.

– Megígéred, hogy többet nem bántod a homoktortáimat?

– Megígérem.

– Akkor, ha őszinte voltál, váljanak a kaktuszok a gyomrodban finom tortaszeletekké és gyógyítsák meg a hasad!

– Köszönöm, Manna. Ha felébredtél ebből az álmodból, gyere át hozzám és együtt fogunk homokvárat építeni, jó?

– Jó.

Akkor Pistike is köddé vált Manna álmában és az összes hattyú kijött a partra, hogy Mannának egy-egy drágakövet hozzanak a csőrükben. Az első jáspist adott, a második zafírt, a harmadik kalcedont, a negyedik smaragdot, az ötödik sárdonixot, a hatodik sárdiust, a hetedik kriczolitust, a nyolcadik berillust, a kilencedik topázt, tízedik kisoprázt, a tizenegyedik hattyú jácintot, a tizenkettedik ametisztet. Egy angyal is megjelent, nem volt szárnya, úgy nézett ki, mint egy húsz éves fiú, akinek kicsit hosszabb a haja a kelleténél és azt mondta mély hangon:

– Manna, ígérd meg, hogy ezután megbocsátasz Pistikének.

– Úgy lesz, angyal. – pironkodott Manna.

– Akkor most menj vissza a valóságba és tedd azt, amit megálmodtál.

– Azt én hogyan tudom megtenni?

– Majd segítek. Bár nem látod alakomat, a szívemből fogok szólni Hozzád.

Majd a házmester néni teájának illata, áfonya, ébresztette Mannát. megitta az ágyban a teát és átment Pistikéhez. Az örömmel nyitott ajtót és rögtön azzal kezdte, hogy adott egy puszit neki.

– Na. Most már elhiszed, hogy megváltoztam?

– El.

És elindultak homokvárat építeni. És láss csodát, szembe jött Manna apukája egy hátizsákkal és átölelte mindkét gyereket.

– Akkor én most hazaköltözöm, Manna. Anyát fölhívom telefonon és minden rendben lesz, jó?

– Jó. – Mondta Manna. És átadta a bugyellárist az apukájának, amiben a tizenkét drágakő volt, amiket a hattyúk pottyantottak a markába az álmok folyójánál.

– Ezeket vidd el az ékszerészhez és add el. S vegyél anyának egy meseautót, amivel járni fogunk imaházba. Mert megáldott minket az Isten. Hálát kell adnunk a Messiásnak.

– Jó. – Fogadott szót az apuka és elindult haza.

Pistike fogta Manna kezét és soha többé el nem engedte. Még akkor sem, amikor a homokozó lapátot a másik kezével megragadta. Akkor a fekete cicababa állt meg a homokozó mellett és le akart egy pöröllyel sújtani Mannára. De a fiú-angyal rögtön megelevenedett Manna szívében és kiugrott a gonosz nő elé.

– Ne tedd! – Dübörögte a csillagok háborújából hozott hangján és kivette a pörölyt a fekete cicababa kezéből.

– Mit képzelsz, te valószínűtlen alak? Ne hidd, hogy engem megváltoztathatsz.

– De, pedig, mostantól fehér cica-feleség leszel, márpedig az enyém. És az angyal átváltozott rendes férfivé.

S attól a szent pillanattól kezdve mindenki boldogan élt, amíg el nem ragadtatott, mint Illés a Bibliában. Utána meg a Mennyben örvendeztek tovább, amíg csak akartak. Utána meg mielőtt megszűnt az idő és adniuk kellett egymásnak időt, hogy megértsék, nem járt le a csodák ideje. Végül megint felébredt mindenki és örökre elégedett lett.

Itta mese vége. Aludjatok szépen.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-01-28 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.