VideóSzabó Imola Julianna videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Selyem, cukor
Selyem, cukor Manna angyal története A lakótelep esténként tele van csínytevő aprószentekkel, akik benépesítik a hallgatag alkonyokat, mint a zümmögő bogarak és amikor ricsajoznak, pontosan arra a pillanattorlódásra emlékeztetnek, amiről a nagyapám mesélt, amikor boldog gyermekkorát ecsetelte. Azt a szőke, göndör kislányt az első emeleten például Mannának hívták, akiről mesélni akarok. Öt évesen már alig látszott rajta, hogy nyúlszájjal született, olyan jól sikerült babaként megműteni. Tündérkének becézték a lépcsőházban, mert valóban úgy nézett ki, mint egy virtuális freskóról levált angyalmatrica. A maga nemében szép volt. Különös lény a sok átlagos külsejű nebuló között, és rendkívül barátságos stílust sikerült fölvennie a beszédben.. Nemcsak elragadó volt, hanem csengő hangú is. Ha jóravaló emberek sétálgatva rápillantottak, rögtön azt kívánták, bárcsak ilyen gyermekük lehetne! A házmester néni minden nap adott neki egy szem selyemcukrot, mert annyira kedvelte. Tudta, hogy a szülei elváltak és anyukája egy szál maga gondoskodik róla, kis óvónői fizetéséből, míg a szívtelen apuka elköltözött a dohányárudás, csinos, fekete hajzuhatagú boszorkához, aki hajdanán dizőzként énekelt egy éjszakai bárban. Egyik nap, amikor Manna éppen a hetedik kerületi homokozóban készítette a szilvás tortát ananász-gesztenye karikákkal és meggymag-díszítéssel, Pistike, a harmadik emeleti rosszcsont, a kamionsofőr fia, ráhajtott a biciklijével a süteményekre és palacsintává lapította a gasztronómiai remekműveket. Manna rögtön elsírta magát és kezdett futni hazafelé, de a gonosz utolérte és beszédbe elegyedett vele. – Miért nem etted meg a palacsintáidat? – Azok nem palacsinták. Tortaszeletek voltak. Ha össze nem törted volna a szívüket, és nem változtattad volna őket kaktusszá. De tudd meg, az én homok süteményeim meg tudnak elevenedni, még akkor is, ha eltapossák őket. – Mit beszélsz? Te szőke nyúl-banya. – Úgy látszik, te soha nem csináltál semmi szépet, mert képtelen vagy a másik ember örömének örülni. – Én megbecsültem a te homoktortádat, mert kivasaltam őket. Köszönd meg, hogy egyáltalán szóba állok veled. Unatkoztál volna, ha csak úgy elmegyek melletted. – Muszáj mindig valami gonoszt forralni az emberek ellen? De a választ már nem tudta megadni a rosszcsont. Egy Volga autó elgázolta. A kisfiú beütötte a fejét a járdaszegélybe és elvesztette az eszméletét. Kék kerékpárja gallyra ment. Manna rögtön kihívta a közeli trafikból a fekete cicababát, aki kihívta a mentőket. – Mit keresel te itt? Hol van az a nagyon okos anyád, hogy nem vigyáz rád? – Óvodában van, mások gyermekeire vigyáz. Engem a házmester néni engedett le a térre. Ő vigyáz rám ma. De Pistike balesete miatt vagyok itt. – Jól van. Akkor menj haza. – Apukámat mikor adod vissza? – Ha nem akarsz egy pofont kapni, akkor most szépen tűnj el! Jó? – Förmedt rá az asszony. Manna megint elsírta magát és hazament a házmester nénihez, aki rögtön adott neki egy mézbe mártott selyemcukrot, amitől elaludt. Álmában egy folyó mellett sétált, amiben gél állagú, csillogó kristályok és aranyhalak úszkáltak, meg valószínűtlenül fehéren izzó hattyúk. A hattyúk énekeltek, valami egészen lágy és édes gospelt. Manna megnézte magát a folyó tükrében és elcsodálkozott. Hibátlan lett az arca, a nyúlszáj – műtét hege eltűnt, az orra is kisebb lett picit. A haja meg színjátszó módon vibrált. Nézte a hattyúk táncát és hallgatta a gyönyörű dallamokat, amikor mellé lépett az apukája. – Kislányom, mától hazamegyek hozzád és újra lesz apukád. – Tényleg? – Igen. – Ebben a pillanatban azonban megszólalt mögötte a fekete cicababa, hogy ez csak álom, ne higgyen a látszatnak. De Manna hitt és hite tulajdoníttatott igazságul. Ahogy eltűnt az apukája, ugyanolyan hirtelen, ahogy megjelent, rögtön imádkozni kezdett álmában, ahogy a házmester néni tanította. Ó, Messiás, segíts nekem, hogy igazzá váljon az álmom! Add meg, hogy újra teljes legyen a családunk és hazajöjjön apuci! Akkor villámlást küldött az égbolt, nagy repedés támadt a kéklő felhők között és zuhogni kezdett a manna, kis fehér, ropogós bogyók a Mennyből. Manna hullott Mannára és álmában is elaludt, hogy kipihenje a csodát. Akkor álmában odament hozzá Pistike és megsimogatta. Erre manna fölébredt és meglepetten kérdezte: – Tényleg szeretsz? – Igen, bocsáss meg, hogy eltiportam a süteményeidet. – Megígéred, hogy többet nem bántod a homoktortáimat? – Megígérem. – Akkor, ha őszinte voltál, váljanak a kaktuszok a gyomrodban finom tortaszeletekké és gyógyítsák meg a hasad! – Köszönöm, Manna. Ha felébredtél ebből az álmodból, gyere át hozzám és együtt fogunk homokvárat építeni, jó? – Jó. Akkor Pistike is köddé vált Manna álmában és az összes hattyú kijött a partra, hogy Mannának egy-egy drágakövet hozzanak a csőrükben. Az első jáspist adott, a második zafírt, a harmadik kalcedont, a negyedik smaragdot, az ötödik sárdonixot, a hatodik sárdiust, a hetedik kriczolitust, a nyolcadik berillust, a kilencedik topázt, tízedik kisoprázt, a tizenegyedik hattyú jácintot, a tizenkettedik ametisztet. Egy angyal is megjelent, nem volt szárnya, úgy nézett ki, mint egy húsz éves fiú, akinek kicsit hosszabb a haja a kelleténél és azt mondta mély hangon: – Manna, ígérd meg, hogy ezután megbocsátasz Pistikének. – Úgy lesz, angyal. – pironkodott Manna. – Akkor most menj vissza a valóságba és tedd azt, amit megálmodtál. – Azt én hogyan tudom megtenni? – Majd segítek. Bár nem látod alakomat, a szívemből fogok szólni Hozzád. Majd a házmester néni teájának illata, áfonya, ébresztette Mannát. megitta az ágyban a teát és átment Pistikéhez. Az örömmel nyitott ajtót és rögtön azzal kezdte, hogy adott egy puszit neki. – Na. Most már elhiszed, hogy megváltoztam? – El. És elindultak homokvárat építeni. És láss csodát, szembe jött Manna apukája egy hátizsákkal és átölelte mindkét gyereket. – Akkor én most hazaköltözöm, Manna. Anyát fölhívom telefonon és minden rendben lesz, jó? – Jó. – Mondta Manna. És átadta a bugyellárist az apukájának, amiben a tizenkét drágakő volt, amiket a hattyúk pottyantottak a markába az álmok folyójánál. – Ezeket vidd el az ékszerészhez és add el. S vegyél anyának egy meseautót, amivel járni fogunk imaházba. Mert megáldott minket az Isten. Hálát kell adnunk a Messiásnak. – Jó. – Fogadott szót az apuka és elindult haza. Pistike fogta Manna kezét és soha többé el nem engedte. Még akkor sem, amikor a homokozó lapátot a másik kezével megragadta. Akkor a fekete cicababa állt meg a homokozó mellett és le akart egy pöröllyel sújtani Mannára. De a fiú-angyal rögtön megelevenedett Manna szívében és kiugrott a gonosz nő elé. – Ne tedd! – Dübörögte a csillagok háborújából hozott hangján és kivette a pörölyt a fekete cicababa kezéből. – Mit képzelsz, te valószínűtlen alak? Ne hidd, hogy engem megváltoztathatsz. – De, pedig, mostantól fehér cica-feleség leszel, márpedig az enyém. És az angyal átváltozott rendes férfivé. S attól a szent pillanattól kezdve mindenki boldogan élt, amíg el nem ragadtatott, mint Illés a Bibliában. Utána meg a Mennyben örvendeztek tovább, amíg csak akartak. Utána meg mielőtt megszűnt az idő és adniuk kellett egymásnak időt, hogy megértsék, nem járt le a csodák ideje. Végül megint felébredt mindenki és örökre elégedett lett. Itta mese vége. Aludjatok szépen.
Megjelent: 2015-01-28 17:00:00
|