Keresés a honlapon:

Zápor György: Anyura gondol

 

Nagy volt a feje, nagy rózsaszín gömb, vigyorral és pont szemekkel, alig orral, és fogta a kosár szélét, segített, segített apunak cipekedni, kapaszkodott erősen, és lépkedett szandálos lábaival, térdzoknis lábaival, szutykos lábaival, lépkedett előre, aztán, ha apu átvette a kosarat a másik kezébe, röpült egy félkört, és lépkedett hátra, vigyorral és pont szemekkel, alig orral, és gondolt anyura, a varró-anyura, a varrógépelő-anyura, a tűcérnázó-anyura, és a kosárra is gondolt, hogy azt jó vinni, jó vinni előrefelé, jó vinni hátramenetben, és olyankor inteni az elmaradó füveknek, hupliknak a járdán, a kukának, ami mellett egyszer anyut látta állni, állni egyedül, vigyázva egy kirakott pongyolát, amit aztán felpakoltak egy kocsira és vittek, lassan vittek, anyu meg lépkedett utána, és eltűnt nagy sokára, mert kanyarodni kellett, kanyarodni neki és apunak, kanyarodni a kukás kocsinak, kanyarodni anyunak, aztán a kanyar után már nem látta, csak gondolt vele, kigondolta, hová ment anyu, kigondolta, a szeméttelep rongybáláiból varrónők lelke szivárog, hogy aztán feligya azokat a lelkeket a Nap, hát felkortyintotta anyut is, kicsi kortyban, mert kicsi volt anyu, nagyon picike, mint egy gyűszű, vagy tán akkora sem, csak, mint egy öltés, olyan picike, olyan láthatatlan.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-01-24 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.