Keresés a honlapon:

Rimóczi László: A sárkány utolsó röpte

Sorja Gábor tüdőasszisztens sűrűn lélegzett. Szinte minden nap tetemes mennyiségű levegőt fogyasztott be és dolgozott fel. Most gyermeteg vágy hajtotta, hogy összerakjon egy papírsárkányt. Rég megboldogult apja csodás sárkányokat tudott eszkábálni: varázslatos ügyességgel terelték a szelet, lovagolták a tündéreket, mintha sosem akarnának földet érni többé. Színes szalagok lobogtak rajtuk, sztanilos felületükön megcsillant a Napkirály.

Gábor minden pénzét odaadta volna, ha még egyszer átélhetné azt a nyarat, amikor apja behívta dolgozószobájába:

– Add ide a sárkányt a hajóládából. Holnap feleresztem, fel a bolyos felhők fölé, olyan magasra, hogy nem is látszik majd!

Gábor azóta se látott, fogott, szagolt olyan mestersárkányt, mint amit az apja csinált. A most barkácsolt halovány utánzata az eredeti apafélének. Rongyos, szakadt volt, és a ragasztó mindegyik szélén túlcsordult.

A Margitszigeten állt, kezében a sárkánnyal. Déli szélirány, erős harapásra van kilátás!

Gábor nekifutott, szaladt, szaladt, majd felengedte a sárkányát.

Hóbortos szanitécek, kellemesen benyomott, bohó deszantosok lesték próbálkozását a közeli kocsmából. Szemtanúi voltak annak, ahogy a sárkány egy perc repülés után belekamikázézik a vízbe, majd Gábor zokogásának, és annak, ahogy a nyakához kap, és elterül a porban.

Még egy sör rendel!

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2014-07-10 14:39:50

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.