Keresés a honlapon:

Dinók Zoltán: A gyógyulás

 

Mélyeket horkolt. Talán rossz álmai lehettek, idegesen mozogtak a szempillái. Beteg volt Zsuzsa asszony. A fia egyetlen reménysége éltette.

 

Zoli négy órában dolgozott egy iskolában takarítóként. Ő sem állt makkegészséges ember hírében. Azért vállalt ilyen munkát. Zsuzsa a nyugdíjából élt. Zoli mindig vett neki aprósüteményt, ha vásárolni ment a boltba. Ő hordta neki az ebédet is. Jól megvoltak kettesben.

Zsuzsa sokat mesélt a második világháborúról, az ötvenes évek nyomorúságáról, meg arról az időről általában, amikor még kutya baja sem volt, s varrónőként kereste a kenyerét. „De az már régen volt.”

Egy alkalommal, mikor Zoli az ebédet hozta, Zsuzsára rohamok jöttek. Szegény fia, hogy megijedt.

-A tabletták! – mondta

Zoli behozta az orvosságokat egy pohár tiszta vízzel. Az asszony bevette, majd visszafeküdt. Azt mondta fiának, nem kívánja az ételt.

-Most nem vagyok éhes, fiam!

- Enned kell anya, legyengülsz teljesen!

- Mit számít már az én erőm?

Fia behozta neki a zöldborsófőzeléket. Addig nem tágított a nagyszobából, míg meg nem ette az anyja a főzeléket.

Azt tudta, hogy a levesről már igencsak lemondott, de ezt elnézte neki. Pedig nem kellett volna.

Édesszájú volt Zsuzsa. Mikor megebédelt a szobában, Zoli magára hagyta, ő pedig végre elaludt.

Este Zoli az ágyban imádkozni kezdett anyjáért.

-Kérlek Istenem, gyógyítsd meg az anyámat!

Majdnem könnyezett.

-Miért kell neki ennyit szenvednie? – kérdezte az ágyból az ablakra tekintve.

Másnap reggel csodálkozva látta hogy anyja sokkal jobb színben van, és már fél hétkor rejtvényt fejt – természetesen az ágyban.

-Szia fiam! – ma reggel csodásan érzem magam.

A fia nem tudta eldönteni, hogy az imádság miatt van-e ez, egyszerűen nem merte elhinni ezt.

Örömmel indult munkába. Az ebédet mikor hazahozta, Zsuzsa étvágya kitűnő volt, még gulyáslevest is evett.

-Nagyon örülök anya, hogy jobban vagy! Ezt majd elmeséljük az orvosnak.

- Hát persze...

Közben mosolygott, hosszú ideje először.

- De most hagyj magamra.

Zoli szótfogadott. Olvasni akart.

A postás Zsuzsának holnap hozza majd a nyugdíját.

 

Reggel amikor a postás, kopogtatott, úgy kelt fel az ágyból, mintha már nem is fájt már volna szegény dereka.

- Jó színben van! – mondta a postás

- Jól is érzem magam! – mondta Zsuzsa.

Átvette a pénzt s elköszöntek.

Ebéd idején állapota kicsit romlott. Zolival együtt kanalazták a levest, s a fia megkérdezte:

-Jól vagy, anya?

- Igen, de most lefekszem!

Az egész délutánt átaludta. Zoli aggódott, körmeit rágta, tíz percenként rágyújtott s nem értette egyáltalán a dolgot. Este Zsuzsa felébredt, együtt nézték a tévét. Ám a néni hamar elfáradt. Álomba is merült nemsokára. Zoli ismét imádkozott, de erőteljesebben, mint tegnap.

-„Kérlek Istenem, gyógyítsd meg az anyámat, nagyon kérlek! Hiszen szenved s ő erre nem szolgált rá.

S elmondott hét miatyánkot. Majd ismét fohászkodott, már térden is állt. Visszafeküdt.

Reggel ahogy Zoli felkel, nem hisz szemének. Az édesanyját látta, amint kávét főz. - Anya!

- Meglepődtél?

- Miért nem vagy ágyban?

- Minek legyek ott, amikor jól vagyok?

Zoli előtt világos lett minden.

-„A hét Miatyánk!” – hát persze!

Mikor az orvos jött, ő sem hitt a szemének.

-Mi történt itt? Csoda?

- Nem tudom doktor úr, de az égiek lenéztek rám.

Zoli csak mosolygott. Az orvost behívta a másik szobába – négyszemközt beszélgetni.

Az orvos kénytelen volt elhinni a hallottakat hisz más magyarázat nem látszott hihetőnek és hitelesnek.

- Isten áldja magukat! – s elköszönt.

Zsuzsa meg rendesen reggelizett. Zoli nem volt éhes, de evés közben megjött az étvágya.

A szíve repdesett a boldogságtól, a Nap is örömmel szórta sugarait az ablakpárkányra.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2015-01-03 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.