Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Csengődi Péter: Tibi, a tatai hajléktalan

 

Egy nap Tibi, a békásmegyeri hajléktalan arra ébredt a Veres Péter Gimnázium előtti összkomfortos padján, hogy egy hatalmas embersereg veszi körbe. Szokásos reggeli menetrendjének megfelelően kidörzsölte a szeméből a csipákat és a koszgalacsinokat, elolvasta az aznapi takarójaként használt újságok vezércikkeit, kivette egyik szatyrából a palackos bort, jól meghúzta, krahácsolt egy jóízűt, felállt, majd leverte hugyos nadrágjáról a port. Kíváncsian vakargatta repedezett körme hegyével hiányos bozontját a feje tetején, hogy mégis mire várhat itt ez a tömeg. Egy kicsit járt-kelt közöttük, majd kiválasztott magának egy kevésbé antipatikus személyt, és ezt mondta: … nos, az a helyzet, hogy Tibi egyetlen mondatát sem tűrné meg a nyomdafesték, de a lényeg, hogy megkérdezte miért vannak itt.

– Ma van a Kinizsi Százas – válaszolt neki a férfi.

Tibi rögtön rá is kérdezett két köpés között a maga kedvesen gusztustalan módján, hogy az meg micsoda.

– Száz kilométeres túra, innentől egészen Tatáig.

Tibi firtatni kezdte, hogy miért gyalogolna el bárki Tatáig, amikor vonat is megy arra.

– Embert próbáló, de jó megmérettetés, és jó a társaság – hangzott a magyarázat.

Tibi egyetértett vele, hogy jó móka lehet, és kifejezte, hogy ő is szívesen indulna.

– Nem olyan egyszerű az! – figyelmeztette a férfi – Nagyon megerőltető és fáradtságos ekkora távot legyalogolni, évekig kell előtte edzeni.

Tibi elmagyarázta, hogy néha egész nap járkálnia a kell a városban, mert az új rendelet miatt a rendőrök mindig tovább kergetik, ha meglátják.

– Értem, de nagyon sokáig kell ébren maradni, lehet, hogy egész éjszaka menetelni kell.

Tibi elmesélte azt, amikor három napig nem aludt, mert olyan hideg volt, félt, hogy megfagy az utcán, ha elalszik, de a hajléktalanszállóra sem mehetett, mert sok pénzzel tartozott az öreg bicskásnak.

– Nagyon meleg lesz, sok folyadékkal kell készülni! – folytatta az eltántorítást a férfi.

Tibi kinyitotta a szatyrait, és mutatta, hogy már be van készítve öt liter, nem teljesen pocsék minőségű palackos bor.

– És ezerötszáz forint a nevezési díj.

Ekkor viszont újra töprengő fejvakarásba kezdett Tibi, hiszen ennyi pénze már jó ideje nem volt. De aztán gondolt egyet, és a sorban állóktól kéregetni kezdett. Több ízben is megnyugtatta üzletfeleit, hogy ezúttal tényleg nem alkoholra kell a pénz, és bizonyításképpen be is mutatta rendre a már felhalmozott készletét. Az emberek egy része úgy volt vele, hogy ilyen alakot úgysem láthatnak minden nap, ezért adakoztak, és a díj összege hamarosan meglett. Tibi illedelmesen a nevezők sorának végére állt, jellegzetes szagával együtt, amiért sokan már a nevezés során feladták a túrát. A szervezők először vonakodtak felvenni őt a jegyzékbe, hiszen sem regisztrációval, sem orvosi engedéllyel nem rendelkezett, de miután Tibi húsz percig szórakoztatta őket olyan stílusban, hogy mindegyikük felmenőit sikerült legalább ötször-hatszor megsérteni, kivételt tettek arra hivatkozva, hogy ha valami baj történik vele, ezért az emberért egyáltalán nem kár.

A rajtvonalnál jelentették a szervezők, hogy a rém elindult, és úgy szedi a lábait, mint Speedy Gonzales.

A hosszúhegyi ellenőrzőpontnál jelentették a szervezők, hogy valami koszos alak inzultálta az édesanyjukat, pedig csak a papírját akarták lepecsételni. A központ rádión tájékoztatta a többi kollégát, hogy készüljenek fel lelkileg a speciális versenyző fogadására.

A Pilis-nyeregi ellenőrzőpontnál jelentették a szervezők, hogy leöntötték Tibit egy vödör vízzel, és lefújták egy flakon dezodorral, mert ami sok, az sok.

A dorogi ellenőrzőpontnál jelentették a szervezők, hogy egy túrázó táskájából véletlen kiesett egy visszaváltható üdítős üveg, de Tibi reflexből elkapta már a levegőben, és vitte tovább a saját szatyrában.

Az öreg-kői ellenőrzőpontnál jelentették a szervezők, hogy segítő emberre lenne szükségük, mert az egyikük leállt Tibivel versenyt inni, és most két éles sziklán elterülve horkol. A versenyző folytatta útját, csak nem egyenesen a kijelölt vonalon.

A gerecsei ellenőrzőpontnál jelentették a szervezők, hogy az emberek nem mernek kimenni a sötét utcára, többen azt mondták, hogy zombit láttak átmenni a településen.

A Tatai Ifjúsági Tábor előtt izgatottan várták maguk a szervezők is, hogy vajon ki fog elsőként beérkezni. A cél vonalát először Betyár László lépte át, aki Budapesti Atlétikai Szövetség professzionális futója volt. Másodikként érkezett meg Kovács tanár úr, a Pécsi Egyetem testnevelés szakos oktatója, viszont mivel korán sikerült rajtolnia, időeredményben csak negyedik lett végül. Harmadik helyen futott be Tibi két szakadt reklámszatyorral a kezében. Az emléklapot már nem tudták átadni neki, mert mire sikerült adminisztrálni az adatait, már rég a Pikanto söröző előtt kunyerált alkoholt az éppen zárni készülő tulajdonostól.

Tibit elvarázsolta a csendes kis huszonnégyezer fős város, úgy döntött, hogy itt telepszik le, és máris elkezdte bejárni Tatát, hogy kiválassza a számára legszimpatikusabb padot. A lakosság apraja-nagyja hamarosan tudomást szerzett a nagyszerű teljesítményről, és a megsegítés jegyében gyakran étellel és itallal látták el a hátrányos helyzetű teljesítménytúrázót. Az élete teljesen megváltozott. Sosem kellett többé napokig koplalnia, és eztán, ha kiröhögték a suhancok, rögtön hozzá is tették, hogy „azért nem semmi, amit ez a tag művelt”. Aznap új szuperhős született: Tibi, a tatai hajléktalan.

  
  
 

Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.