Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Rimóczi László: A néni meg a folyékony szarka

Tolom a zsákos kocsit szerdán, és ijedek, amikor megszűnik alattam a folytonosság, az a járólap egyszer csak nem úgy volt, alul-felül mennek az emberek, az meg plexiből van és hoppá, hirtelenül három emelet mélység, nézek le és ijedek, aztán ne ijedjek meg a dizájnmeglepetés padlótól? Pedig nem szoktam, ha nem hirtelen, de tolás közben elgondolkoztam, belebambultam a cinema multiplexből leereszkedő arcokba, a kifejezéseket figyeltem. Aztán rákerültem a plexiszeletre és szédültem a hirtelen mélységen. Többször megkapom a kérdést a bevásárolgató járókelőktől: „aztán otthonra is marad-e kedve-e a néninek így kitakarítani? Magánál aztán biztos a nagy tisztaság, s nem alpári a rend”. Rend is van, bár nem úgy csillog a kövezet, mint itt. Hogy én választottam a szakmát? francot: az választott engem. Azelőtt az EVIG-nél voltam terjesztési bérszámfejtő, meg anyagmegmozgató és főszámláló. Néni, bazmeg, mit nénizik, 52 vagyok, az még nem néni, tőlem még nem pattan a kamasz, ülve marad a villamoson végig. Azt hiszik, hogy otthonról már úgy jövök idebe, a plázába takarítani, ahogy vagyok, kocsistól, lilaköppenyestül tolom fel a mozgólépcsőn, ki a metróból, mi?

Jön be a vásárló, éppen a vízesés szélét puccolom, és kérdi, hogy „csókolom, hol van az a nagy cipő sale?” - Mondom, honnan tudjam azt, virágom, gondolod, hogy én vagyok az infómaca, a Katika, aki ott ül. Ott ül az egész nap, pofázik a biztonsági őrökkel, teszi nekik a szépet, tessék tőle érdeklődni, azért van ott. Erre a kedves vásárló leforrázva széttárja az ábrázatát, és azt mondja, hogy „nahát, milyen ellenszenves a néni, meg emberileg destruktív”. Csak legyintek. A legkedvencebben a Luxury Dress kirakatüvegével foglalkozom, azt mosom a leglassabban, hogy munkatevékenység alatt titkon bepillantgathassak azokra a szép ruhákra, elképzeltem, mi lenne, ha egyszer abba a vörös kisestéjiben, tiarával a fejemen, magassarkúban súrolnám a vécét pipiskedve, néznének, az biztos. Lenne fogyasztói magatartásom, elhiszed?

A földszintet utálom. Ott mindig mozgás van, folyamatos túlmozgás, s forgalom, hajaj, de van. Képzelheted, télen behozzák a piszkos sarat, minekünk meg kifejezetten nem fizetnek busásul, ha meg nem nyaljuk fel, levonják. Lenn, a metrósi bejárat jobb szennyszempontból, mert mire beérnek a koszmókos talajú járdáról, addigra már lejárják a cipőjükről. A harmadik szint parkoló bejárata a kedvencem, mert előtte néha elhagyom a kocsit, pont, hogy azért lássam még kintről, és kipattanok bagózni, a kamerák holterében. Mert nagy ám itt a szigor. A múlt héten rúgtak ki egy 19 éves romacsajt, mert munkaidő alatt! De meglátta a szintfelügyelő Miklóska, jött talpig szigorú gyászhuszár öltönyben, a polírozott feje még a szokásosnál is szigorúbban csillogott, amikor rajtakapta Gyöngyikét, ahogy egy fiatal vásárlófiútól kér egy szálat és nem a kifelé, hanem a befelé eső oldalon szívják el. Jaj, nagyon sírt a kislány…

Tudom ám, ki lopja a folyékony kézmosót! Az új barackosat! Mindjárt elmondom. Van, hogy a kollégák viszik haza a nagy vécégurigákat, de én szemet hunyok, jobb így, szemfedőt húzok a fejemre, én nem láttam semmit. Én semmit, egy spriccnifejet se, pedig tehetném, hogyne tehetném. Na, de ki a folyékony tolvaj! Az egyik feketemosogató, a földszinti Kaja Street utca étkezőkaréjáról, de nem merem rágyanúsítani, mert elég indulatos személyiség: az ebédnél lesodorta a rakott káposztáját, hogy ő nem szereti eztet. Ezek után van ő, meg én, és nem merem senkinek beárulni, vamzer szándékom a kukazsák legmélyére suvasztom, el, szem elől. Visszatartom. Amikor egyszer szabadnapos civilben voltam, fogtam egy tálcát és beálltam a sorba, ahol dolgozik, mintha búrgerra éheznék, fogtam a műanyag eszcájgot is, vettem egy szalvétát és egy vöröslő filctollal ráírtam: „FIGYELEM! Nem ismerjük egymást, de maguknál, itt a BurgerCsibésznél a feketemosogató Zoltán lopja a kézmosót, tudom” - Névtelenül írtam alá, aztán leraktam a tálcát a pult tetejére, és mintha hirtelen eszembe jutott volna a vásárlási szándék, beszaladtam a harisnyashopba. Otthagytam az üzenetet. De nem lett belőle ügy. Szerintem olvasatlanul visszarakták a többi szalvéta közé.

Le kell nyelnem, sőt, ha valaki nem húzza le maga után a nagy dolgát, az is az én dolgom.

Egyik nap, amikor újratöltöttem a folyékonyt ezzel az új barackossal, hallom, hogy egy nő sír a vécében. Nem kérdeztem rá, hogy mi van, lelkem, töröljem fel? hanem szaladtam ki, nehogy én is elkapjam. Nekem is van bajom, neki is: húzza le magát. Bár az is hülyeség, mert az emberi méretű nő meg sem képes fordulni a könyökcsőben! Egész nap tolom ezt a szar kocsit minimálon, de gonoszosdi néni nem vagyok, ott a vécépapírt, törülje ki az arcát alaposan, hagyni fogom.

De ha már a vécében vagyunk: volt itt egyszer egy perverz. Amikor éppen a pissoirokat tablettáztam decemberben, túlságosan háttal, de azért periférikásan láttam, hogy mögöttem résnyire nyitva az egyik klozettfülke és nyög, meg ritmikusan zörög valaki. Hát nem rárejszol valaki a takarító alakomra??! Állat. Kikergettem, ki a partvissal, de nehezen tudott futni a bokájára gyűrődött gatyával, kétszer elesett, a Bandiék elvitték.

Ritkán van, de van, hogy idebe’ kukáznak illetők, előfordul, mert a kinti csövi, persze, hogy azt hiszi, hogy idebent minőségibb a hulladék, előrehaladottabb, hiszen úgy képzelik, a tehetős népek a vásár után egyből kidobják a régit, vagy ha nem tetszik, az újat is. Gyakran derékig nyúlnak a központi szemetesbe, aztán persze az én dolgom az elzavarás. Hogy miket vágnak a kiebrudaltak a fejemhez, te Jóisten, a számra nem venném.

A másikak meg a túlmulatott fiatalság, ahogy mennek, vagy jönnek a pártiból, megtalálnak és kérdezik tőlem viccesen, hogy szexel-e még a néni ebbe a korba? Meg: „aztán néni, milyen gyorsan tud maga menni ezzel a kocsival? Mi a max sebessége? Szokott-e vele fel-le rallizni, amikor pang a vásárlószezon?” Az anyátok picsájában rallizon az apukátok hímtagja, az! De ezt nem mondhatom, csak elfojtom, mert a morális léptékhez szokott mozgási energiámat fel kell emészteni, mielőtt még kibukna a szájamon. „Hordjátok el a magatartásotokat, huligánok, és további kellemes vásárlást, jöjjenek máskor is!! – ezt mondom, és erre röhögve elszelelnek az ájfonbolt felé.

  
  

Megjelent: 2014-07-10 14:33:32

 

Rimóczi László (1979) újságíró,  a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.