Keresés a honlapon:

Csengődi Péter: Nászajándék – 17. fejezet: Lyuk

 

 

 

 

Lyuk

 

Bár ésszel tudta, hogy helyes döntés volt elindulnia erre a küldetésre, és hogy már csupán azzal, hogy fellőtték abban a rozoga kis fémdobozban a légkör fölé, magasabbra tört, mint a legtöbb ember egész életében, és ezután bármi is történik vele, kiváltságosnak számít; bár ésszel eldöntötte, hogy teljes nyugalomban folytathatja az útját az ismeretlen felé; valami zsigeri idegesség fogta el. Próbálta nyugtatgatni magát, próbálta ismételgetni magában, hogy minden rendben, és minden úgy halad, ahogy haladnia kell; ennek ellenére azt érezte, hogy felment a vérnyomása, szaporán ver a szíve, és izgága lett. Úgy gondolta, ez valami alapvető emberi tulajdonság lehet, valami, amit az őseinktől, ősembereinktől örökölhettünk. Sokat olvasott az emberi pszichéről, és egyes tanok szerint az evolúció során az agy úgy alakult ki, hogy egyik legfőbb tevékenysége azon gondolkodni, hogy milyen veszélyek leselkedhetnenk ránk. Ezért talán az egy evolúciósan előnyös tulajdonság lehet, hogy ha jól érezzük magunkat a megszokott környezetben; hiszen ott, ahol sok időt éltünk, tevékenykedtünk, pihentünk, és éjszakánként aludtunk, ott statisztikailag mégiscsak kevesebb fenyegetettség ütheti fel a fejét, mintha elmegyünk egy teljesen ismeretlen vidékre. Otthon a kertben a bokorból elég kis eséllyel ugrik elő egy fenevad, és tép szét minket, mintha elmegyünk mondjuk az amazonaszi esőerdőbe. (Persze kevesebb, de nem nulla eséllyel.)

Ezekben a pillanatokban viszont az otthonában található, ismert rengeteg, és az esőerdőben található ismeretlen rengeteg éppen egyetlen, közös ponttá készültek összezsugorodni, ahogy az űrhajó folyamatosan távolodott a szülőbolygójuktól, és a teste mindenféle stresszreakciókban fejezete ki mélységes egyet nem értését. Arra is gondolt, hogy ugyan nem véletlenül borult fel benne a biztonságérzet, minden evolúciós korlát mellett az emberiségben mindig akadtak olyan egyedek, akik fel akartak fedezni más helyeket. Talán egy-egy egyén életét megrövidítette ez a fajta viselkedés; az emberi faj teljes képét nézve ez mégis gyakran pozitívan hatott a fejlődésre; hiszen idegen vidékek, tájak felfedezése gyakran vezetett élelmiszerben gazdagabb helyek feltárásához, még biztonságosabb otthon kialakításához, technológiai fejlődéshez, és így tovább.

Egy adott pillanatban tényleg megremegett a hajó, majd felgyorsulhatott, amit abból gondolt, hogy erőteljesen belesüppedt az ülésbe. Sőt, mondhatni, annyira egymásnak nyomódtak az üléssel, mintha a háttámla egy kulcs lett volna, ő maga pedig egy darab szappan, és valaki lenyomatszerzés céljából a kulcsot igyekezett volna mélyen belepasszírozni. A kijelzőn, ami jelenlegi beállítás szerint azt hivatott mutatni, hogy mit látnának a Földből, ha szabad szemmel néznék, a bolygójuk először kosárlabda, utána teniszlabda, majd üvegolyó nagyságúra zsugorodott. Ezután nem sokkal a kijelzőt beborította a sárga napunk, majd az is ugyanezeken a méreteken ment át. Szép lassan a teljes naprendszerünk egy pici ponttá vált az összes többi között a képernyőn, néhány pillanat alatt már nem is tudták megmondani, hogy melyik is volt a sok közül.

A sötét űrben, ahol megszűntek a viszonyítási pontok, egyedül az érzékelők voltak képesek felmutatni az embernek az űrhajó teljesítményét. A falon teljesen véletlenszerű módon pozícionált műszerfalon nemsokára megjelent egy folt, amit rikítóan piros színnel és villogással jelzett a gép. Közelebb ment hozzá, valamiféle anomáliának tűnt. Útitársai nem tettek tanúságot arról, hogy egyáltalán észrevették volna, de a kijelzők szerint egyenesen arra haladtak, és ebből arra következtetett, hogy pontosan ez volt a szándékuk.

– Ez az izé ez meg mi ez? – próbálta feltenni kérdését olyan professzionális és tudományos módon, amennyire a jelenlegi helyzetben sikerült neki.

– Mit tud elmondani a féregjáratokról? – kérdezett vissza a tiszt.

– Elméleti síkon a féregjárat összeköti a tér-idő-kontinuum két pontját, rövidre zárja a távolságot, egy olyan lyukat képez, amin áthaladva sokkal nagyobb távolságot lennénk képesek megtenni, mint pusztán hajtóművekkel. Egyes, vadabb elméletek szerint nemcsak a térugrás lehetséges vele, hanem akár az időben is képes lennénk utazni. Tudományos alapja azonban egyáltalán nincs az egésznek, csupán a sci-fi írók találták ki, hogy új elemeket legyenek képesek belevinni a történeteikbe.

Miközben ezt mondta, látta, hogy az ezredes megnyomott egy gombot, a hajó kilőtt magából egy szondát, ami százméterekre repült előrefele. A távolban egy robbanás keletkezett, és a helyén remegő fényű jelenség terjedt szét. Az űrhajó elindult felé, és áthaladt rajta. A szeme úgy látta, mintha egy hosszú, csőszerű képződményen mentek volna végig, de mivel nem is volt tisztában azzal, hogy min haladnak keresztül, el tudta képzelni azt is, hogy ez az egész egy vidámparki vattacukorhoz hasonlít. Mikor kiértek ebből a csőből, vagyis átjutottak a jelenség túlsó oldalára, onnan tudhatták, hogy valami megváltozott, hogy a képernyőn teljesen máshogyan álltak a csillagok. Ekkor is ugyanúgy apró, színes pöttyökkel volt tele a fekete kép, mint azelőtt; csak valahogy érezte az ember, hogy ezek a pöttyök másképp vannak elrendezve, mint a korábbi pöttyök.

Bár sok kétség, kétely, és ismeretlen tényező dübörgött az agyában, egy valami nyilvánvaló volt: Azzal, hogy átmentek ezen a kaotikus fényjátékon, rengeteget utaztak az űrben, sokkal nagyobb távot tettek meg, mint amit a látványból érzékeltek.

– Folytassa csak! – gúnyolódott az ezredes.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-02-19 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.