VideóA Magyar Napló / Balogh Robert videója Keresés a honlapon: |
Csengődi Péter: Nászajándék – 16. fejezet: Indulás az űrbe
Indulás az űrbe Ismét nem volt túl sok helye arra, hogy a holmiját elpakolja. Ahhoz képest, hogy első pillanatra úgy látszott, mennyi tér van a hajón, meglepő volt, hogy mennyire spórolnak azzal a hellyel, ahová a saját dolgaikat pakolhatják. Gyömöszölgette mindenét, már az sem érdekelte igazából, hogy valami eltörik, összegyűrődik, vagy elszakad. Annyi minden dolog várt rá az űrhajón, hogy mellette minden tulajdona értéktelennek tűnt. Úgy ment vissza a hídra, mint aki jól végezte dolgát, pedig igazából azt, hogy elrendezte a holmijait, és azt, hogy kegyetlenül nagy rendetlenséget hagyott maga után, pusztán csak az elméleti megfogalmazás választotta el. gy is érezte az eredményes munka utáni, jóleső fáradtságot. Az emberi természet már csak ilyen; a mentális átállás, annak az elfogadása, hogy az addigi világképünket le kell bontani, és egy újat felépíteni, az többnyire megerőltetőbb, mint a fizikai munka. Sőt megannyi történtetet hallani, hogy egyes személyek képesek voltak hosszú időn keresztül teljesen feleslegesen dolgozni, erőlködni egy olyan eszme fenntartásáért, amiről kívülállóként azt gondoltuk volna, hogy sokkal könnyebb lett volna egyszerűen csak elhagyni. Mennyivel egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy “igazad van, Giordano, valóban nem a föld körül kering a nap”, mint éveken át fogva tartani, lefolytatni a pereskedést, cipelni a rőzsét a máglyára, és így tovább. Az ő világképében nem az volt, hogy az univerzum a Föld körül forog, hanem hogy a bolygónk egy de facto börtön, és emberek még évszázadokig nem lesznek képesek olyan jármű előállítására, amely a galaxis léptékeit tekintve számottevő utazásra képes; legalábbis ő maga sosem fogja elhagyni a Föld légkörét; és most mégis úgy kellett ennek az űrhajónak a fiókjaiba bepakolnia a holmiját, mintha valami óceánjárón indulna el egy hosszú nyaralásra. A hídra érkezve pont láthatta, ahogy az ezredes kiadta a megfelelő parancsot a vezérlőpanel kiemelésére, ami kihajtogatta magát az ülés alól. A panelen valójában egyetlen, hatalmas, piros gomb volt; ami bőven elég volt a számára, tekintve hogy minden, az irányításhoz szükséges adatot már előzetesen be kellett táplálni a számítógépbe. Azt még az ezredes sem tudta, hogy a gomb valójában csak egy dísz; a számítógép a megnyomás gesztusából tudta, hogy mit kell tennie. – Indulásra felkészülni! – Indulás?? – Valami gond van? – Nem… nem… Hol vannak a többiek? – Nincsenek többiek. Mi vagyunk a teljes legénység. – Azt hittem, hogy egy ilyen küldetésre több embert küldenek. – Manapság már minden a költségcsökkentésről szól, a kis létszámú csapat pedig gazdaságos, főleg, ha a teljes legénység elpusztul. – Ha… hogy mondta? Akár meg is halhatunk? – Kirepülünk az űrbe, ember! Nem a sarki boltba ugrunk le kávéért. – Jó, persze, de… Valami olyasmi felvetéssel szeretett volna élni, hogy a saját megítélése szerint az életveszéllyel járó küldetés nem azonos a biztos halállal. Mire azonban ezeket a gondolatokat értelmezhető szavakba lett volna képes önteni, a tiszt már megnyomta a gombot, és a hajótest elrugaszkodott a bázistól. Esélye nem lett volna meggondolnia magát bárkinek is. Ahogy látta, hogy az ezredes megnyomta az indító gombot, egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Ez azért volt különösen érdekes, mert valójában az indulásból semmit nem lehetett érzékelni, annyira finoman történt meg. Azonban az agya a korábbi bármilyen járművel kapcsolatos tapasztalatai miatt úgy sejtette, hogy valami történni fog, és túlkompenzálta az egyensúly megtartását. Túl simán ment az indulás, és ettől majdnem orra bukott. A fő képernyőn – ha lehet így nevezni azt a faldarabot, aminek az irányába a legtöbb ülés nézett – most a hajó mögötti képet mutatta, amin azt figyelhették, hogy apránként távolodnak a bázistól. Hiába voltak még közel, hiába térhettek volna vissza játszi könnyedséggel, ha esetleg valami gond merült volna fel hirtelen; belül pontosan tudták, hogy nem fognak visszafordulni, pillanatról pillanatra közeledett az az időpont, amikor valami távoli helyen magukra lesznek utalva. Bármi, amit a Földön hagytak, most egy ideig úgy marad; sőt, ha úgy alakul, ők már sosem fogják többet látni. Ahogy az idegeik kezdtek csillapodni, a látvány igazából egyre unalmasabbá vált. Távolodtak, de nagyon lassan, és minél messzebbre kerültek, annál jobban érezték úgy, mintha lelassultak volna; csak az eszük tudatta velük, hogy ez egyébként nem igaz. – Ugye nem ez a végleges sebesség? – kérdezte végül, amikor az új helyzettől való félelem kezdett türelmetlenséggé átalakulni. – Mert így nem hiszem, hogy még idén eljutnánk akár a Holdra. – Természetesen nem, csak a bázis közelében kell óvatosnak lenni.
Hirtelen arra kezdett el gondolni, hogy nagyobb rendet hagyhatott volna a lakásában. Talán nem esett volna nehezére, csak nem gondolta, hogy szüksége lesz rá. Egy ideje már több, nagyobb projekten dolgozott egyszerre, és a szobája kezdte azt a kialakítást felvenni, ami során könnyen elérte azt a tárgyat, amire éppen szüksége volt, ahelyett hogy minden ott legyen, ahol olyankor van, mikor az ember szülei mennek látogatóba, hogy nehogy megszólják őt. Az utóbbi időben viszont nem ment hozzá el senki, legfeljebb időnként telefonáltak, és olyankor meg úgysem látszott a rendetlenség körülötte. Még a videóhívásoknál is kialakult az az alig észrevehető határvonal, ami után az esztétikumot a praktikum váltotta fel. Az ő, rumliba fulladó praktikuma. Most azonban nem lesz otthon őrizni a funkcionális káosz becsületét. Mi van, ha váratlanul mégis betérnek hozzá? Mi van, ha Földön kívüli utazása során tényleg valami történik vele, és soha többet nem megy haza? Ez lesz az a lenyomat, amit hagy maga után? Halálhíre után odamegy a családja, és ott fognak szörnyülködni, hogy milyen mindennapokat élhetett ebben a rendetlenségben, koszban? Meg kellett állapítania, hogy az életveszélyes küldetések nem azoknak az embereknek valók, akiket zavar, hogy mit beszélnek róluk a háta mögött, főleg akkor, ha még az is zavarja, hogy mit beszélnek róluk a haláluk után.
Megjelent: 2026-02-11 20:00:00
|
