VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Vaskó Ilona: A megtalált múlt emlékiratai„A holnap 16:45-kor kezdődik...” Soha nem titkoltam, hogy az elmúlt hat-hét évben az életünk nem szólt másról, csak a költözésről. Dobozokból éltünk, és egy idő után, mindennapi életünk belefért egy sporttáskába. Ha kirándulni mentünk, már nem vettünk apró emléktárgyakat, mert úgysem volt hova tenni. Egy egész raktár roskadozott múltunk darabjaitól. A mi múltunk. Az enyém és a két lányomé. Hat-hét év egy gyermek életében rengeteg. Ennyi idő alatt gyermekből kamasz, fiatal felnőtt válhat, vagy a kamaszból igazi felnőtt, de az is előfordulhat, hogy egy, a szívünknek nagyon kedves, gyermek halála is bekövetkezhet, akiből már soha nem lesz felnőtt. Amikor kinyitottuk lelakatolt múltunkat, a dobozokból sorra előkerültek olyan dolgok, melyekről már meg is feledkeztünk. A holland porcelánbabán át a régi, kézzel írott naplóimon keresztül, a nagylányom – aki akkor még kislány volt – írásos tervéig, hogy hogyan hódítják meg keresztlányommal Németországot. A történet címe: Barbi, Viki és a Tokio Hotel… ...és ilyenkor minden megáll egy pillanatra. A kezeim a billentyűzeten, az idő, a levegő. Fejemet hátravetem és csak bámulom a plafont, s viharos sebességgel pörgetem le magamban mindazt, ami az elmúlt hat évben történt. Ahogy levágtuk a lakatot régi életünk raktáráról, nem csak a múlt boldog emlékei szabadultak ki. Csaknem maguk alá temettek a múlt fájdalmaival töltött dobozok, a halál és az elmúlás dobozai. Emlékek, melyekről azt hittem, már soha nem kerülnek elő, de most itt tartom őket a kezemben. Olvasom nagylányom sorait, nézem a szép, kerek betűket, azokat a kislányos „a” és „o” betűket, és most minden nagyon fáj. Így utólag fogom csak fel, hogy mit is veszített ő, az unokatestvére halálával. Az egyetlen barátját. Most értettem meg, miért nincs mára egyetlen barátja sem. Mert mindent, amit gyermekkorában eltervezett a jövőjéről, mindent, amit előre megálmodott, egyetlen stabil ponthoz igazított. Nem kalkulálta bele sem ő, sem mi, azt, ami végül megtörtént, ami úgy történt meg; ami letaglózta az egész családot. Aki sokat költözik, sokat is veszíthet. Évek után is bolyonghatunk egy valaha megálmodott jövőben, ami sehogy nem egyezik a mostani jelennel. A hiány marad csak. Elveszett emlékek, tervek, egy időközben eltávozott kislány. Így válik érthetővé az, ha, „valami nincs sehol”. A nagy otthonkeresések közben túl sokat veszíthetünk. A költözés dobozaiból kiszabadulhatnak a múlt szellemeivel együtt szívünknek kedves kísértetek is. Egyszerre nevettetnek meg és csalnak könnyet a szemünkbe. Minden kacat előkerülése sebeket téphet fel, és gyógyíthat be. Csak a hiány marad. Egyhelyben topogunk a múltunk mindennapjain, keressük, kutatjuk azokat az értékes mütyüröket, amelyek végre felszabadítanának. De csak tollal írt lapok, mementók kerülnek elő, melyek csak még jobban fájnak a megvalósulatlanságukban. *** Lassan minden ládát, dobozt átválogattunk már. Érezhetően egyre lassabban, tétovázva nyitjuk ki múltunk romjainak fedelét, azzal a gondolattal, hogy vajon még mi szakadhat ránk. Sehogy nem szabadul szemem – az akkor még kicsi – nagylányom sorairól. Még simogatom azokat a kislányos „a” és „o” betűket, mígnem az utolsó sorhoz érek, mely így szól: „A holnap 16:45-kor kezdődik…”
Megjelent: 2014-10-03 16:00:00
|
