Keresés a honlapon:

Magén István: A csőben csapkod valaki

 

 

 

 

a csőben csapkod valaki

 

ám (Megkérdőjelezhetetlenek.) Én vagyok, valamilyen mértékben megerősített kő, fátyolos szél, massza. Alámerülések és vetítővásznak, ez volt a könnyű módja annak, hogy a dolog. (…) Józsikám és Kata bebújtak a csőbe. Egymásra csavarták a kezüket, és merész dolgokról dünnyögtek. A szemhéjukat felhúzták és egymásba haraptak. Megtehették, kövessétek őket, mondták, nem vagyok kiválasztott. Fejjel lefelé motoznak az ingerek a testen. (Én, te, ő.) Ez egy polgári világ. Névsor a filmen, alárendeltetett. (Terhelés.) Egy vadászgörény meghallja a vezényszót, int. Ellöklek és meghalsz, mert ingatag vagy, lóghatsz fejjel lefelé. Kata ráül Józsikám bácsi fejére, és jóslatokba bocsátkozik. Van benyomása, kereskedik, intézkedik. Feltépte Kata testén a vírusokat. Valami ebben a korszakban, szájtátós igenek és gének. Lebegnek a korábban elhelyezett dolgok. Előjön, visszavonultan él. (Lárvák.) Kezd beleavatkozni. Kata a szolgálat, a Hold és az indulat. Meg szelídség. Egy távoli tűzhányó ropogtatja a tengert. Illik elfordulni az ég felé egy darabig. Még szinte el sem mondható, nem tudom, amikor vezényszó hangzik. (Újra felcsap, összehasonlításképpen színlel.) Kattog, mint akibe beleesett, belevési Kata képét a Holdkőzetbe. Ez a tűz. Kirobban, kirobbantja, azután félrehúzódik. Áttetsző, rugalmas falu befőttesüvegekben tanyázik. A legfontosabb ezúttal már csak tehetség kérdése.

A főtitkár jelentéseiből kiderül. (Kiderültek a dokumentum száraz, zömök atomjainak százezred pillanatai. Tudósok szerkesztik, hibátlanságuk tudatában, kapcsolatra kényszerítve. Növekednek a méhben a belek mögött. Elkezdik, megtiltják, odadörgölik. A faragott képeket simára gyalulják. Fergetegesen úsznak a Dunában. Próbáld megemberelni magad. Próbálj meg mosolyogni a testrészeiden. Egyszerűnek mutatkozni, a sebed szinte véres. Katalin Józsikám bácsi arcára varrja a gombot. Útjeleket másol, dörömböl, magához szólít.)

Kata mögött tankok, egymás után, meg egy üveg bor, meg az asztalon lévő tárgyak. A Katával való vitatkozás elejét homály fedi. Alkohol hatását figyeli, amikor meghallja. (Szemhéja lecsúszik, kalapálja az üveget a vízen.) A csőben csapkod valaki. Kiderült az intézkedések sürgetéséből. Kinéz a lábak között. A király száját látni furcsa szögben. Fölötte az ég. Az első pillanattól érzi, hogy nadrágot visel, és rúg. Kata a toronyban álló háromszög.

A halak óvatlanok és megfontolatlanok. Betartják a demokratikus játékszabályokat. Cigizik, a létrák kalimpálnak, előre, hátra dőlnek. Emelt fővel és lábbal elalszik, váratlanul felkiáltok. Jönnek be az ablakon, és én képtelen vagyok bizonyítani. (Gyógyító növényeket keresek a fákon.)

egymást tapossák agyon mászik a külső falon megdöbbentő boltíves el kell fogni ha nem működésbe lépnek a kamrák burjánzanak a koravén tavaszban gondolatokat vés újságpapírra az utolsó pillanatban meg hogy egyenként a leszállóhelyen fáziskésés ki akar lőni az asztalon lévő cigarettásdobozból megannyi Kata összegyűri, csavargatja másolja kiugrik beleszeretett semmi csak én vagy vagyis megint gusztusos hiba Kata szoknya nélkül(ban) előretekintően félkézen hosszú viharkabátban repedt csontokkal sziszeg tisztán megszűnt a művészet fel lehet dolgozni bizonyos kérdéscsoportokat nem értettél abban a pillanatban süllyedt a város a cserép halom száraz éhes cserépdarabok ki akarnak jönni indítás gáz fék

Az Alfa nőstény Budapest vonatkozásában szöveges. Jól mutat a fényképen, ahogy a gép szárnyán ül. Katonaruhában fogad, nehezen áll a lábán. Húzódozik sápadt tolakodó arccal. Ő a király, járt itt, akarja mondani. A hintóban arra gondolt, hogy milyen más lenne. A falak közé szorulva jókora erőfeszítéssel. A többi ember kétfelé szakadva. Egy lány áll előttem, akar egyet mutatni. Az ember kísérletezik a gyommal benőtt hátsó korridorban.

Egy kézirat a titok hollétéről. Kata volt az, aki olyan szépen magasodott. Elmenekült, a történetét hiszik, vagy nem. Megteremtette az egyensúlyt. Kata haja lobog, a fülei jégcsapok, (Válaszként is értékelhető.) Megteremtette az egyensúlyt.

Józsikám bácsi az ördög, rugdalódzik patás lábaival. A nagy tudás mellett misztikumokkal is foglalkozik. Ezt a nőt már ismerem, ül a villamoson és arra gondol. Idézőjelben szól. Álneve van, levelet ír, elküldi. Letagadhatatlanok vagyunk. A sok viola színű baba. A jácintok elmenekültek, innen mérföldnyire.

A szeme zöld, a vétkező szemek olyanok, mint a mindent tudó Isten. Éva egy vastag donodendron, cikázó őssejt a becsületbíróság árnyékában, puha álom, kirohan. (Kalapos szerzetek részvétele.) Futás csavarirányban a beleken át, baktérium, testőr, szolgálat. Nehéz a nyelőcsövet megfordítani. A háta feszes, átbukik az akadályon. Józsikám bácsi katonaruhában. Felpattan, fut ölni. Átlapozza a tanításokat. A tarisznyájában egy ló, énekel, dalol, fülön csíp. A füvön torony, kegyben fogják részesíteni. A szögbe beütöttem egy másik szöget. Folytatja a csoport előkészítését a tábori életre. Egyszerre látja a tábort, és a berendezéseket. Tenni kell valamit. Ami a beszámolókból maradt. Visszavonulnak, a történtekről beszélnek. A jelentések tükrözik a visszavonulás hangulatát. Sokáig tart a padlón szétfolyt anyag. A város történetében először. A külvilág pedig néptelen. Kinek van annyi foga, hogy ellenségének kiszolgáltatva kérjen segítséget? Már azok sincsenek meg, akik megsemmisülhetnének a szenvedésben és a pusztulásban. Kinyitotta a kaput, és figyelte a környezőket.

Nem tudják a hatályos törvény módozatait. Helyesen ejtették a szavakat, melyeket az iskolában a tanárok láttamoznak. A kézirat, és a jegyzőkönyv szorosan egymás mellett. Egyre többen fordultak hozzá. Nagy, busa fejű lovak nyargalásznak a szimfónia egyes tételeiben. Kenyérszünet, aztán egy kérdéssorozat. Az ő neve, az ő zenéje. Jó volt kilépni az alagútból. Az emberek a könyvek passzusait kiáltozzák. Senki sem kötelezhet bennünket arra, a kapcsolatok közismertek. Hosszú sorban mentek végig az utcán. Jelmondatokat és alcímeket. A hajukat és a szemüket szárnyként. A lovak élete úgy alakul, mintha testvérként fognának össze. Egy budapesti lovagol a szigeten. A halála után néhány esztendővel. A téma az, hogy menjünk, legalább három betű. Kóvályog a medve, kiborítja az arcát. Menjünk erővel, a hatalmas teher nem árt. Kollázsok libegnek, nagy ákombákom illusztrációk. A homlokukon függöny, meg nyelvek, kanyargós utak. Fejetlen emberek imbolyogva, háborús dizájn. Rángatja a kabátujját. Voltak szép reményeik a középkorban. Az emberek jókedve szerint vannak különbségek. Kímélem a szemem, látom, hogy a hátán úszik egy hajó. A hajó lapátjai bizonyos értelemben az ősmítoszt írják. Halak élnek, legfeljebb jókedvűek. El kell jönnie annak is, hogy kenyérrel, meg borral. Keménykalapos halak csapkodnak a vízen, mestereikkel akarnak találkozni.

 

(aztán kacsintanak mert jön a következő fejezet a vágy vezette a 20. század kígyóit talán csak (a francba) meg akartak fordulni egy távolabbi helyen a szövegek különböző darabjait felvésték a falra a pénz a tőke a gázlámpa jönnek látjuk őket aki nem ad menjen békével isten angyala felé közeledve engedd meg had érjen utol a hangom és menjen föl és jelenjen meg és maradjon ott betörhet-e a reklám a színházba elvétve amint előadják éppen nem vesz el semmit ez maga a lény a medve a hadihajó a gyermek konzervatív radikális a naplójába ír és zokog többek között)

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-04-22 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.