Keresés a honlapon:

Habony Gábor: Ryan közlegény megmentése

 

 

 

Ryan közlegény megmentése

 

Ryan nem túl lassan, de azért kényelmesen húzta végig a szikét a renyhe mellkason. Figyelte, ahogy az apró penge nyomán felfeslik a bőr, feltárja az alatta rejlő fehér hájat és vörös húst. Az elmetszett erek nedvesen csillogtak, de már nem eresztették ki tartalmukat.

Az orvos szerint a fickót szívroham vitte el, de neki, a kórboncnoknak kellett kiderítenie, hogy valóban így történt-e vagy sem. A rutinnal kezdte: külső vizsgálat, azután áttért a belső szervekre.

Szikével átvágta a hasfalat és egyesével kiszedegette, megnézte a szerveket. A gyomor tartalmát külön zacskóba öntötte. Ezután szövetmintákat vett az egyes szervekből és az egészet becsomagolta, hogy elküldje a toxikológiára. Mindig vigyázott, hogy szabályszerűen járjon el.

Aprólékosan végignézte a bőr, a háj és az izmok keresztmetszetét, hogy talál-e bármilyen elváltozást, de a túlsúlyosakra jellemző lerakódásokon kívül semmit sem lelt. Összevarrta a néhai Gabriel MacCarthyt és letörölgette, majd áttolta a testet a hűtőbe.

Sikoly rezgette meg a falakat. A mélygarázsba kivezető folyosó végén csapzott hajú lány bukkant fel, szinte kiesett a nyitott ajtón, ahogy megbotlott a szürke padlószőnyegben. Valahol a távolban autóduda szólt, és a kijárat közelsége reménnyel töltötte el Lucyt.

Aznap is sokáig maradt bent, és csak fáradt mosollyal fogadta, amikor távozó munkatársai odaszóltak: – Még a végén valami bajod lesz a sok túlórától! – Vagy: – Hamarosan irattartó nő majd a kezed helyén!

Lucille riadtan hátrapillantott, azután bizonytalanul hunyorogva próbált körülnézni – szemüvegét már korábban elveszítette. Egyik körömcipőjét is elhagyta valahol, bukdácsolva haladt előre. Lelassított egy autó mellett, azután rádöbbent, hogy nem az övé, és tovább botladozott a másik zöld szedánig.

– Milyen különös, hogy ennyire hasonló az ízlésünk! – szólalt meg mögötte egy csodálkozó hang. Amikor az imént hátranézett, még nyomát sem látta a szörnyetegnek, ám a férfi már ott állt az imént megtalált autó mellett.

Felemelt valamit – a gyenge fénynél és homályos látásával Lucy nem ismerte fel a tárgyat – azután a lány mellett álló Ford központi zárja nagyot kattant. A titkárnő összerezzent, rémületében gondolkodás nélkül beült a szedánba és magára rántotta az ajtót. Csak ezután döbbent rá, hogy üldözője a kulcsot mutatta neki az imént; azt a kulcsot, amelyet ő a táskájában tartott. Valahol elveszítette a táskáját.

Szeretett egyedül lenni. Végezte a munkáját, csodálta a test különféle részeinek biomechanikáját és kémiáját. Például, mintha furcsa szagot érzett volna ennek a MacCarthynak a veséjén. Nem kizárt, hogy mérgezés okozta a szívinfarktust, valószínűleg a jó öreg trükk a fagyállóval. Ezt majd a toxikológia alátámasztja vagy megcáfolja, mindenesetre gyanús.

Az éjszakás műszak a kórbonctanon; az egyszerű magány, amely segített eltávolodni az emberektől. Nem viselte jól, ha valaki a személyiségével közelítette meg. Nehéz manapság megfelelő foglalkozást találni, de sikerült. A hullák esetében nem kellett attól tartania, hogy kihasználják szociális gyengeségeit.

Megnézte a listán a következőt: Lucy Hawks. A nyomozati anyag szerint vérveszteség, de ő már a testre pillantva megállapította, hogy a fiatal nőnek a szíve állt meg. Újabb rutinmunka.

Reszketve és hunyorogva nézett ki a szélvédőn, látta közeledni a vékony, magas alakot, azután véres kéz támaszkodott az üvegre. Lucille hisztérikusan kapkodva magára zárta az ajtókat, közben a férfi érdeklődve nézett rá vöröslő tenyere felett. Keskeny, szögletes arcát csúcsos áll és hosszanti sebhely tette kegyetlenné, katonás kefefrizurája alatt kicsi, kerek napszemüveget viselt. Ajka sötét vigyorba húzódott, természetellenesen hegyes fogai megcsillantak a neonfényben.

Ismét kattant a központi zár, s a szörnyeteg hangja tompán szűrődött át az üvegen: – Nyitva! – Újabb kattanás. – És megint zárva! – Kattanás. – Nyitva! – Kattanás. – Zárva! – Kattanás. – Nyitva!

Így folytatta vihogva, miközben Lucille ráeszmélt, hogy már nincs hová menekülnie, és ismét sikoltani kezdett. Csak sikoltott és sikoltott, amíg be nem rekedt, s míg végül teljesen elment a hangja.

Idegösszeroppanást kapott, kiabálni próbált még akkor is, amikor a férfi ráunt a játékra és kinyitotta a kocsit. Olyan erővel tárta ki az ajtót, hogy az félig leszakadt. Egyik vérmocskos kezével kiragadta a reszkető lányt az ülésről, azután a másikkal oldalra feszítette a fejét. Szinte kéjes mozdulattal harapott rá a nyakra, de mielőtt belemélyesztette volna fogait, nyelvével kitapintotta az adrenalintól buzgó áramlatot a verőérben.

Lucille, élt 28 évet. A külső vizsgálat helyett elővette a temetkezési vállalkozók által használatos sminkkészletet és némi pasztával kitöltötte, kevéske festékkel eltüntette a harapásnyomot a nyakról.

A rend kedvéért felvágta a testet, belenézett, összevarrta. Eltűnődött, melyik ilyen esetekre rendszeresített megjegyzést írja a munkalapra: alulfejlett szívizom, ritmuszavarra utaló jelek, infarktus...

Rászánt még egy pillanatot, hogy a megfelelő helyre igazítsa szemfogait, majd szinte óvatosan átszakította a rettegéstől kifehéredett, selymes bőrt. A fiatal, túlpörgetett szív olyan erővel pumpálta a vért, hogy a vámpírnak csak nyelnie kellett a kibuzgó nedűt. Hagyta, hogy egy része kiömöljön a valaha visszafogott, de a szakadásoktól kurvássá silányult blúzra és alatta a csipkés szélű melltartóra ugyanúgy, mint saját borostás állára, nyakára és kikeményített inggallérjára.

Lucy még élt, amikor a szörnyeteg elhúzódott. A magatehetetlen lány ajkai úgy remegtek, mintha mondani akart volna valamit.

– Egy ilyen csók után – felelte a férfi a képzeletbeli kérdésre –, neked csak Ryan.

Azon a végzetes napon elindultak két hummerrel, és a terroristák kilőtték az egyiket. Kiugráltak a másikból, mielőtt az is rakétát kapott.

Egyesével leszedték az egész csapatot, és ő is sorra került. Akkor már vérivó volt, afféle elővámpír, aki választhatott, hogy belehal betegségébe vagy néha segít magán néhány deci vérrel. A terroristák igencsak meglepődtek, amikor észrevették, hogy feléledt és lőtt sebe majdnem teljesen begyógyult. Újra meg akarták ölni, de a vezetőjük ismerte a fajtáját. Jobb ötlete támadt; kivágták a szívét, minden emberi érzéstől mentes szörnyeteggé tették, azután kidobták a saját tábora mellett.

Ryan közlegény megmenekült, bár az eredeti történet kissé másképpen szólt. Őt pszichológiai okokra hivatkozva leszerelték, azóta havonta rátört a vérszomj és megölt néhány amerikait. Mondhatni, a terroristák egyik leghatékonyabb fegyverévé vált; néhány év alatt felülmúlta bármelyik pokolgépet. A havonta egy áldozat és a járulékos veszteségek együtt átlagosan évi harmincöt-negyven főt tettek ki.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-05-08 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.