Keresés a honlapon:

Csák Gyöngyi: Ahogy öregszem

 

 

 

 

Ahogy öregszem¹

 

Annyi szép pillanat jelenik meg az emlékezet mozivásznán. A nehéz-gyönyörű ifjúkor. Az imént egyik osztálytársammal chateltünk, miközben megjelent a dombóvári almamáterem és a szomszédságában a híres templom. Ennek lépcsőjén mindig eszembe jutott számtalan „szebbnél-szebb gondolat”. Leültem és hirtelenjében igyekeztem ott papírra vetni azokat, ám a lányok sürgettek, mindjárt lejár a kollégiumi rövid kimenő, és ha nem érünk be időben, büntetést kapunk. Szedtük is a lábunkat, rohantunk az iskola és a kollégium közötti barnás-vöröses salakos udvaron keresztül. Nemigen késtünk el. Szerettem a kollégiumot nemcsak a pazar, változatos étrend miatt. Olyan ételeket főztek, amilyenekről addig nem is tudtam, a férfiszakács és a főzőnő igencsak kitett magáért. Kaptunk csokoládét is, és vacsorára igazi, jókora, békebeli, lyukacsos trappista sajtszeletet. A tejet nem szerettem, ezért, ha módomban állt, sajtra cseréltem. A sajtszeleteket összegyűjtöttem az ételtartó dobozban, a közös hűtőben tároltam, hazautazáskor ezt a csemegét vittem haza a családnak, leginkább apám örömére, aki még nálam is jobban szerette a kiváló minőségű sajtot.

Nehezemre esett a feszes időkorlátokat, a katonás életrendet, a kimenő és hazautazás megvonásokat megszoknom, de rendszert képeztek akkori és későbbi életemben is. Minden osztálytársamat szerettem, a kollégistákkal szinte családot alkottunk, hiszen a közös sors, jobb közösségé formált bennünket, egymás mellett még szorosabbá vált a kapcsolatunk. Nem ismertük az irigységet, a féltékenységet, ha valaki randevúra ment a vasárnapi kimenőjén, a legjobb, legdivatosabb holmikba öltöztettük, így jártak lányról-lányra a tehetősebbek barna és bordó orkánkabátjai.

Szabadidőben mindenki azt csinálta, amihez kedve volt. Én rengeteget olvastam, még éjjel zseblámpa mellett a takaró alatt is. A kitépett füzetlapokra hírtelenjében lekapott „verseket” néha felolvastam a lányoknak, majd egy akkoriban nagy kincsnek számító sima lapos spirálfüzetbe Juci másolta át tollal és gyöngybetűivel. Szekrényem valamelyik dobozában őrzöm ezt az értékes, agyonlapozott, megsárgult relikviát, a segítő kéz emlékét, Juci ajándékát, a közösen eltöltött idő hozadékát.

Ahogy öregszem, egyre gyakrabban tévedek vissza a múltba, minden és mindenki megelevenedik, minden mozdulatra, apró rezzenésre emlékszem, csak a szeretett lényeket és a tárgyakat nem tudom megérinteni.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-02-25 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.