Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Nyolczas Marcsi: Ibolya

 

 

 

 

Ibolya

 

mindig szeretett volna egyedül lenni, de az otthonban többen aludtak egy szobában, kezdetben, míg picik voltak, tízen, így a gondozók könnyebben tudtak figyelni rájuk, majd később négyen mondhattak maguknak külön teret, mikor iskolások lettek, de egyedül talán csak a vécében, abban a kis fülkében ülhetett magányosan, bár, ha várt valaki, akkor igyekezni illett, igaz, sokszor volt szerencséje, és hosszabb ideig lehetett csak a maga társasága.

Ibolya mindig talált magának valakit, akivel foglalkozhatott, mert így nem gondolkozott azon miért van itt, egyszerűen dolga, feladata volt, ami kitöltötte napjait.

Ibolya így volt Petikével is, aki nem tudott rendesen járni, az egyik lába vékonyabb és rövidebb volt, mint a másik, ezért segítségre szorult, hamar felfedezték, hogy ő szívesen foglalkozik vele, így szinte kisajátította a kisfiút, a gondozók nem bánták, sőt örültek, néha megmosolyogták igyekezetét, de Petike az övé lehetett.

Ibolya más elfoglaltság után nézett, mikor Petikét átvitték a mozgássérűltek óvodájába, nem sírt, bár lehet jó lett volna, de nem bánkódott, ez nem volt szokása, keresett valaki mást, akivel törődhetett.

Ibolya ötödikes lett, jelentkezhetett a közeli idősek otthonába úgynevezett felolvasónak, a két otthon közötti kapcsolat lehetővé tette, hogy átjárjanak, beszélgessenek, olvassanak az időseknek, és hogy az ünnepeket, kirándulásokat közösen tartsák, az idő bebizonyította, jó ez mindenkinek.

Ibolya Lajos bácsihoz került, aki zsémbes, kötözködő öregúr lévén már több felolvasót is elfogyasztott.

Ibolyának a cukrász szakkörben éppen Morgós csúcs készítése volt a feladata, ez egy kekszmorzsából gyúrt, dió- és gesztenyemasszával töltött, cukorba hempergetett finomság, mindjárt Lajos bácsi jutott az eszébe a sütemény készítése közben, másnap vitt is neki néhány darabot, mi ez, mi ez, kérdezte bizalmatlanul az öreg, hát Morgós csúcs, az otthonban ilyen jóízű nevetést már rég nem hallottak.

Ibolya és Lajos bácsi ettől kezdve elválaszhatatlanok lettek, kártyáztak, vagy a kislány hangosan olvasott neki, gyakran a leckét, mint kiderült a történelmet különösen kedveli a bácsi, ő meg cserébe mesélt a kis hegyi faluról, ahol gyerekeskedett, s mivel egyke volt, őt is a nagyapja tanította meg kártyázni, többek között a pasziánszra is, a magányos játékra.

Ibolya szép csokrot kapott Lajos papától a ballagásra, aki megígértette vele, hogy a kollégiumból is meglátogatja, hiányzik a hangod, a kártyázás, megyek persze, te vagy Lajos bácsi a legjobb barátom, mondtam már, papának szólíts, dünnyögte párás szemmel az öreg.

Ibolya észre sem vette, hogy repült az idő, tanult, a cukrászdában dolgozott, ha volt ideje elszaladt az öregek otthonába is, feltűnt neki, hogy Lajos papa napról napra gyengébb, legutóbb már az ajtóig se kísérte ki, csak az ágyból intett búcsút kártyával a kezében, ezt az elkezdett Nagy Napóleont még megpróbálom kirakni, hátha nagyobb szerencsém lesz, mint a császárnak volt annak idején.

Ibolya reggel tudta meg, hogy Lajos papa az éjjel elment örökre, de a két pakli kopott, francia kártyát őrá hagyta örökül.

 

 

  
  

Megjelent: 2023-01-02 20:00:00

 

Nyolcas Marcsi (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.