Keresés a honlapon:

Magén István: A kalapácsnok

 

 

 

 

A kalapácsnok

 

“A legszebb, amit átélhetünk a dolgok titokzatossága.”

(Einstein)

 

Ain még aznap megfogta Évike kezét, és repült vele a házak árnyékában a tornyok fölött, a hosszú utcákon át a lakások felé, hogy szembe szálljon egy egész csomó hadsereggel, mindegyik egy-egy kiváló összefestett növény, senki nem szólt rájuk, hogy baj van, hogy itt van az egész háború.

Az öreg elhallgatott, sóhajtozott, a porba írt. Áttanulmányozta a térképet, és fantasztikus katonákat látott, és mikor megvizsgálta őket, olyan egészséges lett, mint a makk. Józsika bácsi vigyorgó képpel lépegetett a lépcsőn lefelé a pincébe. Fölötte az emeleten Évike öltözködött. A homloka magasan és szélesen meredt, és a szíve kalapált.

Hogy megmutassa magát, bizonyára elégedett volt a mutatványával, széles szájjal, lökdösődve hajtották maguk előtt, hogy fáradtabbak legyenek, meg szárazak, és fegyverükkel belevágtak a testbe, szikrázó hajtincsekkel, vastag vállal, felkapják a fejüket és a mellüket, és skatulyába tömik az elcsigázott testet.

Olyan híreket hoztak az arcukon, melyeket csak kínnal lehetett leolvasni. Most már a szűk sikátorban is hangokat hallott. Az elkövetés pillanatában, fent északon, ahol az embernek az van a homlokára írva, (AZ), hazudnék, ha eltitkolnám, mint azok, akik ránctalan arccal és szent pofával, szőlőlevelekkel, korhadtan, önmagukat vonszolgatják. És orvul lövöldöznek.

Biztosította őt, hogy ezt tudja, ha remeg a csend, és a has, és valakinek szuggesztív ereje támad, és fáradtan beszél, kimerülten, és megdermed a zúzmarás fűben, vakon rajzol a hajnali levegőbe, boldog, elfullad a lélegzete, hiszen most az ember következik, ifjan, soványan, kevesen vagyunk, szúr és lő, és sír és marcangol, miként a gyász.

Isten fenséges lépésekkel közeledik. Örülnek, ha nincs dolga, felismerik őt jobbról és balról, fél lábon állnak és tánclépésben kergetőznek, a levegőben ravaszkodnak, a Duna acélos vízéből válogatják a cseppeket. Utat nyer a lezúduló beszéd. Felkapták a fejüket, lecsukták a szemüket és összezavarodtak. Ain forgolódott, láttam kettévált, kiszélesedett. (Isten ember nevű galambja.)

(A tollnok, meg a kalapácsnok nagyfeszültségű emberek. Utoljára akkor éreztek ilyet, amikor Józsika bácsi az újságíró, valamennyire hűen, kalapácsosan, reszketett, és aggódott üszkös bujában. (Azt kiabálta, hogy a sok buzi megsebezte, és feltört benne a szerelem. A születésnapi tank letaposta a gyenge füvet. A forró lányok csigát esznek, és a patakban laknak.)

Állj meg, ha bűnös vagy. Születésnapodra nőnemű isteneket teremtek, és (…). Ez a te historizmusod. Lerombolod buzgón víg taposó malmodat. Megértéssel vagy meg nem értéssel. Ellenség ellen tiltakozva. A felhők feltűnőek, és a felhőtakarók rendezetlenek. Finom pehelyfelhők, melyeknek illata terjeng a mennyországban. Hazajössz, mert ez a lelki mélypont. Élsz, a kés mélyen hatol, ez a kés gyengesége. Alacsony párnafelhő, rostos a sima rétegekkel együtt, ugyanazon lelőhelyen, természetszerű színekkel. Megkapaszkodsz a kétezer éves kódban.

(Ain leballagott a csigalépcsőn, csakhamar kiderült, hogy hajdani iskolatársa egy a papok közül. Nem tudunk emlékezni, bár az orvos mindenféle harcokat emleget a múltból. Dohányszagú kaszárnyák fehér függönyei egyfolytában ölnek és csalnak. A fürge, izmos lányok bajszos, zimankós éjszakákon megismétlik a dalt.)

A kezével a felhő után kapkodott. Az asztalon kártya, a szék kényelmetlen. A táj tele van hegekkel, varratokkal, izom és csont darabokkal. A fák laposak, hullnak az apró, gömbölyű, megváltoztathatatlan kövek. Sírnak, nem kis gond, a szem széle fodrozódik, a bajusz szorosan áll, a rádió pöfög. Józsika bácsi feldúltan menekül hátra, kézen áll, fejen áll, alaphőmérsékleten. Pezsgőt tölt, Évike kedves, mondja, esik az eső a letört csillagok lepotyognak.

Ain azt kérdezi, hogy találkoznak-e az időben néha-néha? Évike méltatlan, főképp, ha az előtte magasodó hegycsúcsokra gondol. Látva az arányokat savanykás ízt érez, mert a történet kicsúszik a lába alól. Öreg vagyok, magam vagyok, mondja, benne járok egy olyan készülékben, melyre rendkívül érzékenyen reagálnak. Gondolkozom befogott füllel, így csinálnak azok, akik semmit sem szólnak.

Kata szerint a fáradtság retrográd, csüggesztő és hosszú. Kata fut, lecsúszik valamiről, mintha álmodna. Álmodik, a kezét az asztalra teszi, jajgat, reménykedik, hogy visszatérhet. Szentek ők, kimondják-e a nevét? Nem tudom. Szerepelni fog majd. Ain mentegetőzik, feltámassza a holtakat, akik SZÉTPUKKANNAK. Ez megköveteli, hogy ne legyünk egyedül. Arról beszél, hogy a japánok lecsaptak Pearl Harborra. A nadrágzsebébe nyúl, önmagát tapogatja, reménykedik. Azért azok ott, ott a hátországban, számítok rád a háború kezdete óta. A kerekded gomolyfelhőben is elkezdődik a „felbuggyanás”. A kód nukleáris, hadihajó úszik a fekete tengeri törésvonal fölött.

Középmagasak, különböző magasságokban legyező alakúak és bolyhosak, és úgy hívják őket, hogy felhő, igen magasan vannak, mint a szőnyeg a kikövezett utcán. Közép magasak, és többé- kevésbé párhuzamosak. Közös jellegzetességük az, hogy megszűnnek, határokra és cellákra bomlanak, és az ablakok nincsenek bedeszkázva. (Jelentős részük ellenőrizhetetlen.) Mozgathatók és kivehetők. Elfogadható méretűek. Kata nadrágot visel. A könyvben talált KÓD matematikai bizonyíték.

Évike és Ain elfoglalták lőállásaikat. A virágok beleszólnak a fülekbe. Az angyal hárít, évekig fog tartani az út. Ádám és Éva utaznak a mozgólépcsőn. A földi viszonylatoktól eltérő szervezetek között, melyek valamennyien metafizikus jellegűek. Köszönnek, beleavatkoznak, a tragédiát nem sikerül lebontani. Viszicsanszk előtt szöszmötölnek. Az ablakok körül fehérre mázolt falak, a zongorista egykezest játszik, Évike hatalmas léptekkel indul, minden ablak betörve, az udvarra néz, megvárjuk egymást.

Józsika bácsi küszködik a vázlatokkal. Szénkatalizátorral rajzol. Ebben az esetben jobb lesz a minőség. Attól függ, hogy mennyi időegység alatt képződik a kép. Nem vagyok ott, morogja Józsika bácsi, az adatok pontatlanok, a különbség jellegzetes és hullámszerű. Lőnek az ellenséges katonákra. Mosolyognak, a kezük visszabújik a zsebükbe, mint a csiga a házba.

A kalapácsnok pontosan ott (…) ahol a keskeny dűlő bekanyarodik. A kalapácsnok öt szénatomos gyűrűk rendszerbeállításával foglalatoskodik. Olyan számításokat végez, melyeknek a kiindulási adatai megbízhatatlanok. A dolgok esetleges megváltoztatása igen bonyolulttá teszi az ajánlatot. Kata hason csúszik, úgy látja, hogy ez még nem a vesztes csata, elveszíti, arra gondol, hogy valamit tenni kéne a fájdalom ellen. Meg arra, hogy az ember jobban szeretné befogni a fülét. A kalapácsnok a drámai helyzet megformálásával foglalkozik.

a lepecsételt boríték betölti a teret vastagnak kicsiny kerekdednek hosszúkás gyengéden kifejlődik és láthatóvá válik a szülők illata apáról fiúra száll a farkasok sírnak a boldogságtól rendesen szól a hangja kérges összegyűjteni és gorombán tartani többé-kevésbé elhajlanak a házak a ládák az üszkös kapualjak a vasrácsok és a vödrök

(A TITOK előbújik az égbolt fénypalástjából.)

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-11-13 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.