Csengődi Péter: Légy éber, stréber!
Légy éber, stréber!
Korán reggel volt, az Alsónémediről Pestre tartó busz tömve volt emberekkel. Egy szemüveges fiú vadul lapozgatott egy könyvet. A közlekedő túloldaláról egy hasonló korúnak tűnő, magas srác szólt hozzá:
– De csúnya dolgokat olvasol! Nem lett volna jobb a Harry Potter az útra?
– Ne haragudj, de tanulok! – förmedt rá a szemüveges, és úgy tűnt, a magas nem is haragudott meg, de tovább kereste a lehetőséget, hogy valamit odaszóljon.
– Mit tanulsz?
– Gráfelméletet. Ma vizsgázok.
– Hol tanulsz?
– A Műegyetemen.
– Tudod, hogy ilyenkor már hiába tanulsz. Ilyenkor már mindegy.
– De ártani nem árthat.
– Csajokkal mi a helyzet?
– Most nincs időm lányokkal foglalkozni, az első az egyetem.
A magas méregette, méregette, majd tanácsadó üzemmódba lépett.
– Túlságosan gombafrizurád van. Oldalt rövidebbre kéne vágni. Na meg a szemüveged, nagyon old-school. Lehet ilyen vékonyított lencséket kapni, valami elegáns keret, és kész. Az ing az jó. Csak add magad, és bukni fognak rád a csajok... Ne, ne add magad mégse! Nézd meg, hogy viselkednek körülötted a menő fazonok, és utánozd őket. Az be fog válni.
– Nem kértem a tanácsodat, oké?!
– Oké-oké, értettem... Mit olvasol?
– Úgysem értenéd!
– Próbálj ki!
– Épp azt a részt ismétlem át, amikor az egyik tétel bizonyításánál vesz egy minimális ellenpéldát, egy gráfot, ami nem rajzolható síkba, pedig nem tartalmaz sem K3,3-, sem K5-szerű részgráfot. A bizonyítás menete több ágra bomlik szét, amiket egyenként értek, csak időnként sikerül kihagyni egyet-egyet, és félek, hogy vizsgán sem fog mind eszembe jutni – mondta a szemüveges, és bár próbálta takarni, az arcán megjelent a büszkeség, hogy a magas csak hümmögni tud.
– Aha-aha – ismételgette a magas, közben levette a sapkáját, amitől a szemüveges meglepődött, hiszen a vártnál sokkal kopaszabb volt. Már-már sajnálni kezdte, hogy ilyen fiatalon kihullott a haja, de ugyanakkor az is megfordult a fejében, hogy lehet, hogy az arca tűnik túl fiatalosnak. A busz megérkezett a végállomásra, lassan kezdtek leszállni az emberek.
– Örvendtem! – hazudta a szemüveges – Viszlát!
– Várj, megyek veled!
– Tessék?
– Arrafelé van dolgom nekem is.
– Jó – mondta a szemüveges, de azért belül mérgelődött, hogy nem tudja a magast lerázni.
Átmentek a metrómegállóba, közben eleredt az eső. A szemüveges berakta a könyvet a kabátja alá, hogy ne ázzon el, de nem tette el, amint a metróaluljáróba értek, újra kinyitotta. Aztán jött a metró, felszálltak, és a magas újra faggatni kezdte.
– Kihez mész vizsgázni?
– Nem emlékszem pontosan a nevére, valamilyen Ákos.
– Rendes fazon?
– Kedvesnek tűnik, csak olyan lassan magyaráz, hogy unatkozom az órán.
– Úgy látszik, másoknak részletesebben kell elmondani az anyagot.
– Az engem nem érdekel. Vegyék fel a ritmust!
Újra csöndben voltak, már amennyire a zajos metrón csöndben lehetett lenni. A magas érezte, hogy a szemüveges amúgy sem beszél vele szívesen, de a következő megállónál, amikor a szerelvény újra elhalkult, megint megszólította.
– Most mit nézel?
– A perfekt gráfoknál van egy olyan tétel, hogy egy gráf akkor és csak akkor perfekt, ha minden feszített részgráfra teljesül, hogy a függetlenségi szám és a klikkszám szorzata nagyobb vagy egyenlő a részgráf csúcsainak számával. Itt a bizonyítás három segédtételt is felsorakoztat, és ezek közül kettőben függetlenségi halmazok és klikkek rendszerét határozza meg minimális imperfekt gráfokra, és ott egy rakás feltételt felsorol, hogy mi mindennek kell teljesülnie rájuk nézve.
A magas mosolyogva nézte, ahogy a szemüveges arca teljesen megváltozik, amikor magyaráz. Látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet. Szerette volna tovább beszéltetni, mert ettől az arctól, ettől a tekintettől ő maga is töltődött energiával, de már megérkeztek a nagykörúthoz. Átszálltak a villamosra, és ott nem nagyon tudtak beszélgetni. Az eső miatt a vártnál is többen jöttek tömegközlekedéssel, az emberek teljesen egymáshoz passzírozódtak. Mire leszálltak budai hídfőnél, már újra idegeneknek érezték egymást. A magas azonban nem hagyta le a szemüvegest, sőt, ha úgy érezte, amaz mégis távolodik, akkor begyorsított.
Beértek az egyetem "I" épületébe, a forgóajtó mögött mindenki a dzsekijéről rázta a vizet, a portások meg mosolyogtak rajtuk, miközben éppen a reggelijüket fogyasztották. A szemüveges, miközben szemmel méregette, merre lehetnek ismerős arcok, elővette táskájából az indexet, és egy papírt, amire rá volt írva, melyik terembe kell menni. Éppen mielőtt elolvasta volna a papírt, meglátta a vizsgáztató tanárt az egyik teremnél, de azért a biztonság kedvéért leellenőrizte a cetlin, hogy jó helyen áll-e a tanár. A magas még mindig mellette állt, türelmesen kivárta, hogy kotorászik a táskájában, majd mikor elindult a terem felé, vele tartott. Mérges lett rá, nem értette, mit hülyítette a buszon, ha ő is erre a vizsgára jött. Vele mindig szórakoznak az évfolyamtársak, és sosem érti, miért.
– Jó napot kívánok! – köszönt a szemüveges a tanárnak illedelmesen, és szinte véresre sértette a fülét, amilyen flegmán szólalt meg mögötte a magas: "Szevasz Áki, mizu?"
Ledöbbent, mikor látta, hogy azok ketten valami hosszú baráti kézfogást csinálnak. Volt benne pacsi, öklözés, játék az ujjakkal, közben fülig érő szájjal mosolyogtak egymásra.
– Képzeld! – mondta a magas – A buszon összetalálkoztam ezzel a sráccal, kiderült, hogy éppen hozzád tart vizsgázni.
– Nem mondod?! Komolyan?
– Igen. Jól kitárgyaltunk téged!
– És? Mit mondott rólam?
– Csak viccelek. Végig tanult, pedig már mindent tud.
– Na, azért mindent csak nem?!
– Ő azt mondja, van itt-ott fekete folt, de fejből magyarázta a Kuratowski- meg a Lovász-tétel bizonyítását.
A tanár kikapta a szemüveges kezéből az indexet, beírta, hogy "jeles (5)", szignózta, és visszaadta. Elköszönt, bement a vizsgáztató terembe, és becsukta maga után az ajtót. A magas is elköszönt, és elindult a tanszéki laborokhoz vezető folyosón. A szemüveges megszólalni sem bírt, csak állt az üres hallban, egyedül, ledermedve, a szája remegett. Hosszú percek teltek el, mire annyi erőt gyűjtött, hogy felkiáltson:
– Most akkor mi van?
A portás egy jóízűt harapott a szendvicsébe.
Megjelent: 2022-08-29 20:00:00
 |
|
Csengődi Péter (1983) szoftverfejlesztő, író, költő, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat egyik alapítója. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
