VideóA Danubia Televízió videója Keresés a honlapon: |
Magén István: Óriáskerék
Óriáskerék
(szabályos érthetetlen megküzd vele ügyességgel sarokig szalad vissza a fák közé ahol azt hiszik a szakállukról lehet megkülönböztetni őket ahol a dombok ellaposodnak és a szél mélyedéseket váj az erdő könnyű a szélén megfélemlített tigrisek és elefántok közepes nagyságúak mozdulatlanok nyitott szemmel hever gondolkodik) Frank kilépett a házból, közepesen vastag kötélen kúszik, a tekintetét magára szegezte, elrévült füllel hallgatta a hangját, véleménye alátámasztására tisztán látott álarcosokat, és égből jötteket, megálltak a szobában a mennyezeten. A hátsó rétegekben, a falak tetején rejtegeti őket. Lekicsinylő nevetéssel jelzik, hogy repülnek. A nép megfontoltnak látszik, eljut hozzájuk a lerombolt házak története. Mutatja az utat, és hasábfákat rak a tűzre. Hátha meg akarják ölni? Négy csupasz téglafal veszi körül. A víz elsodorja őket, mégis felelősek a rájuk zúduló tragédiáért. Csak lehessenek ott, pontosan a jelenben, szemben velük, amikor ők jönnek. A keleti népek láthatatlan sebhelyét nem lehet elfeledni. (A kifeszített kötél homályos zúgással rezeg.) A part elkülönítve, vészesen dörög az ég, tüzek vonulnak keskeny csíkban. Frank mászik a kötélen, a helyzeten gondolkodni kell, hinni egy jobb jövőben. Becsukja a száját, és az orrán keresztül kezd lélegezni. Évike mászókulccsal segít magán, Frank után furakszik, akivel (egyszer) boldog lesz. Egyenruhában érkezik, sohasem veti le magáról. A kötél szemtelenül hadonászik és kiabál. Megfordul, utána néz, megkerüli, messziről érzékeli a gyerekzsivajt, amellett goromba is. El kell égetni az ilyen kötelet, mondogatja. Pedig nem más, mint az ellenség bombázása, vagyis, hogy egyetért vele. Bélus bácsi boldog kábulatban engedelmeskedik az égi parancsnak. Megosztanám az édes arc melegét, mondja. Vállról kilőhető, megáll, letérdel, nem bírom tartani, sír. Olyan eszközöket gyárt, olyanok az érzelmei, behúzzák, meg visszalökik, minden meghatottság nélkül felrúgják. Torzul, esznek, az asztalnál folytatja a különleges szolgálatot. Megeszi a lakcímkártyáját, és újat tölt ki. Bélus bácsi megigazítja a golyóstollát, személyi igazolványát, lakcímkártyáját. Pszichológus, akinek rettenetesen nincs véleménye. Bensőséges hangnemben beszél, a lépcsőhöz vezet, onnan ki a szabad levegőre. Csak egy ugrás és elpusztítják, de azért megbízik bennük, bizonyítható, hogy szántszándékkal teszik. Egyszerű, tréfálkozom, elindulok felé és figyelem merre megyek. Ki kellene találni valamit a rakéták ellen, valamit, ebből a szempontból is. Frank csattogó robajjal belezúdul a hegyoldalba, az árnyas erdő kellős közepébe. Kiáltozva marcangolják a kifejezéseket, egy fiú fut, a kezében kígyó. Hosszú aranyfoga van, a fekete mamba elfogad pénzt is, meg csókot is, felhasználja, üti, egy hatalmas, hörgő, csattogó. A kikötő bejáratánál patkó alakú sivatag, vacakolni kell vele. A szomszéd szobában is lógtak a mennyezeten, és arra vártak, hogy valami tanácsot kapjanak. Jól megjegyzem, nem illő a túl hatalmas szó. Gyerekekkel néztek farkasszemet éhhalállal az arcukon. A temetőben a halottjaik, apjuk, anyjuk és mindenki, ha fegyverzajt hallanak rájuk emlékeznek. Amikor elsodródtak egymástól, vonaton ültek. Frank vágyott a kezükre, a rózsaszín virágaikra. ⃰ Az utcán át jöttek be, olyan volt a helyzet a földön, hogy álarcot viseltek, és tiltakoztak, és részegeket inzultáltak, kiásták a kaput, melyet betemetett a bombatölcsér, mondja, keserű hangjában értelmetlen vágy. Bélus bácsi azon töprengett, hogy vajon mit akarnak tőle, illetve, hogy a parancsnok miért üti összevissza? Az ideje nagy részét a kabinban tölti csőre töltött fegyverrel. Kétrét görnyed, a lába között nézi a távoli vidéket. Mindenki vidám és kétségbeesett. Ami az afrikai fákat illeti, jó katonákat lehet faragni belőlük, lógnak, és nem keverednek az aljanéppel. Himbálódznak a kötélen, míg rájuk nem förmed egy bensőséges hang viccekkel, közmondásokkal, szójátékokkal. Meg vagyok elégedve a szellemiségével, mereng, aggodalmasan bámul, tűnődni kezd. Kisasszonyok cipelnek egy feketére égett hullát. Elveszhet, mondta, az volt az egészben a legfurcsább, hogy felfelé biciklizett a fán, ez a leghatásosabb ellenszere a terrorizmusnak. Először akar fényes, ropogós, ízes tárgyakat látni. Ha nem csomagolsz össze, ha nem cserélsz ruhát, ha nem engeded meg, ha várod a távoli hegyfokokat, akkor reggel átjövök és kinyírlak, mondta. Fiatalon összekötözlek és megetetlek az állatokkal. Régi jó szomszédok voltunk a hosszú kerülő úton. Az ország most az enyém, csavargok benne, kirabolhatlak, mondja. Évike elrendeli, hogy csodaszép legyen, anyásan suhog a karja. Felváltva idézi Szerb Antalt, pedig sohasem gondolt betűkre. Bélus bácsi megfogott egy hangyát és megette. Az országúton találta, ott tankok kavarognak, köztük egy fiatalember. A tankok vidáman, az őszinteség minden látszata nélkül (szarrá) lövik a lakosságot. El kéne menni, de hová, sohasem hallottak róla. Aztán meg minden ki van húzva, a tábori lelkész meghalt, az ezredes gúnyosan figyel. A tankok egymást lövik, a fiatalember egzaltált nevetésben tör ki. Meg kéne halni, mondja, és elindul, vesződik, mérhetetlenül zavarba ejtő. (A romhalmazban, az ordításra fogott patkányok között, a pártok játszottak, buliztak, választottak. Távoli vidékeken is beásnák magukat mélyen felkavarva a vizet. Ez maga a rend, mely nem létezik, de azért igyekszik a nyomokat eltüntetni. Szent harcot folytatnak szent fegyverekkel, hogy meghaljanak a háborúban. Szent őrültek, naiv balfácánok, gyilkosok. Az elnök kiszivattyúzza a vért és a szántót beülteti szögesdróttal.) A pártok pártosodnak, Évike hirtelen mozdulattal megfordul és lő. Kiönti a lábast, a lelkét, a csalás bizonyítékával a fenekén felhúzza a szoknyáját, ágaskodik, papírszeleteket illeszt össze. A pártban van valaki, aki megértette a dolgot, valami halált, ide tolnád a pofádat, mondja, hazudtál, megnehezíted a dolgomat, ez a legremekebb zene, hűségeskü. Az ajkához emeli, beszívja, eltévedt a Duna fölött végzetes volt. Földbegyökerezett a szűk ösvényeken. Kata meztelenül lovagolt, a ló őrült táncot táncolt. Azt kérdezi, amit te is kérdeznél, háborúban ez a legkedveltebb szórakozás. Bélus bácsi odaugrott, alá nyúlt, a nyakába vette, lapát tenyerével elkövette azokat a csibészségeket. Így segítette Katát. Megvitathatatlan dolgokat követ, követel, játszhatatlan játék, megölik a színészeket. Semmi egyebe sincs, mint a teste, a véleményével meg a szépségével meg a gyávaságával. Nem válogathat. Magasan fölöttük megnyíltak a felhők, eső esett. (a bíró igazságos hála érte elszántan totyog szellent ilyen állapotban a kövek között csendes bosszú hála érte váratlanul felpattan leveti mocskos gyűrött ruháit az emberek hazugságokat mondanak ő meg sír nevet potyog a könnye a luharszkiak elmenekültek a városból rémálomban töltött éjszaka az emberek önkéntelenül ösztönszerűen csókot intenek kipróbálom mondtam igénytelenül üzeneteket visznek az égbe elrejtőzik abbahagyja az evezést már a zöld hegység mögött jár amikor felbukkan újra a hegy mögött lakók angyalok módján éldegélnek földjeiken a táj azonos a földdel a tengerpart nyugodt kőtömb nem repedezik marcangol a hideg) A mulatságnak vége, tréfás szavakat kiáltoznak, pár férfi dobol. Módjukban áll, hogy ki hazudik nem tudom, ki szeret, ki ad, ki öl, ki csábít. Nem tudom. Kinek nevetséges az, amit sohasem látott. Dühös jegyzékben ítélték el a hanghordozása miatt. A lövészárokban született csecsemők sírtak a mészárlás után. Hallaná, ha eszébe jutnának a távolinak tetsző dolgok. Nyugodtan, mintha családi kirándulásról lenne szó, meglátta a halált tévedés nélkül, visszatérés nélkül, újrakezdés nélkül, egy apró piszok a köröm alatt. Más semmi, véletlenszerű, és esetleges. Taposnak rajta, nem tudja eldönteni, nem maradt ismerős a pillantások között. (A lövészárokban a méregpoharat egy hajtásra ki kell inni.) Egy amerikai segített kijuttatni az embereket, fegyvereket, kapcsolat teremtődött, ez is valami, agymunkának tekinthető. Gazemberek sürögnek, forognak körülötte. Frank kiugrik a repülőből, felröhög, nem akar visszajönni. Az ember légcsövében tüzet raknak. Fegyvereket visznek az ukránoknak, hogy halomra öldössék őket. A darabokra szakadt emberhús bűze lengedezi be a tájat. A köteleket egymásra kötözik, a fiatalabbak elindulnak lefelé a sírba. Kiköltözni a városból az amerikaiak ízlése szerint. A város hiánya gyakorlatilag vonzóbbá teszi a nőket. A hátukon fekszenek, így hatásos a riadóztatás, valódi nevüket eltakarják. Ami a kezükben van az is példátlan, szörnyetegek vannak a kezükben. A férjek és a feleségek együtt töltik az éjszakát, és csak hajnal felé térnek haza. Megkapaszkodnak, valaki a lábával kapálódzik. Egy énekesnő odakötözte Frankot az óriáskerékhez. Rabszíjon vitték be a tárgyalóterembe. Évike átlátott a folyón a látóhatár széléig. Azon töprengett, hogy hogyan. Hajadon szépségek mesélnek önmagukról. Az orosz rakéták elindultak a hegyoldalon. Kata kitépte Frank szárnyait, kinyomta és szétkente a combján. Többször áttekerte magán a kötelet, elvezette a térde alatt, a hóna alatt, a lába között, pedig nem is ismerte a test alját. A nők testén mindig csörög, cseng valami, egy kis megalvadt vér vagy hang. Én vagyok az énekesnő, kiáltozta Kata, kinyújtózott, látszott a bakancsa. Frank sörényesen lobogó hajába markolt. Frank a válla fölött bámulta az énekesnőt. Megnézte alulról is, ott, ahol a törvények uralkodnak. (a kerék forog mindig valami lepel borította a takarékosság sem akadályozta meg szent kötelessége teljesítésében egyáltalán nem láttál egymást titokban mindenki megszületett csak az apa nem volt ismert a gazdák learatták a búzát vagy felrobbantak az aknamezőn Kata még ellenszegült illetve tudatosan másfelé nézett)
Megjelent: 2022-08-13 20:00:00
|
