Videó

Az Eventus Podcast Studio videója




Keresés a honlapon:


Hegedüs András: Stafírung

 

 

 

 

Stafírung

 

Nézi a kipakolt szobát, a kopott falakat, a pókhálós sarkokat. Egy pillanatra erőt vesz rajta a helyzetben rejlő ellentmondás. Tisztaszoba. Mégis itt a legporosabb minden, a levegő kellemetlen, dohos. A heverőket már kipakolták, az új tulajok nem tartanak igényt rá, a család nem tudja hová tenni, különben is öreg, rossz szagú bútorok, feleslegesek. A tükrös szekrény sorsa még kérdéses, de a benne lévő étkészleteken már megosztoztak. A két nagy, barna szekrény még úgy is uralja a szobát, hogy csak magukban állnak a fal mellett. Monolitikus, masszív tárolók, mélyükön egy egész élet emlékeivel. A férfi megborzong, eszébe jut, milyen ijesztő volt gyerekkorában belépni ide, úgy érezte, a szekrények elnyelik a fényt, magukba szívják a valóságot. Persze, már rég tudja, hogy nincs bennük semmi csoda, csak öreg kabátok, régi fényképek, nagyapja vörös csillagos kitüntetései, amiket a vasútnál kapott annak idején. Azért a munkáért, amit műszak után otthon végzett, vetésért, aratásért vagy a pince kiásásáért nem járt medál. Odalép az egyik szekrényhez. Ki kell pakolni, a vevőknek tetszik a régimódi stílus, ezek maradnak. Kinyitja az ajtót, elfintorodik. Kupac szemét, most mégis rámaradt a válogatás, mindkét öccse talált olyan kifogást, amivel megpattanhattak. Otthonkák, olyan blúzok és szoknyák, amelyek már rég kimentek a divatból. Mehetnek a kukászsákba, ki hord ilyet manapság? Vasutas bundák. Jó melegek, egy pillanatra elbizonytalanodik, aztán erőt vesz magán, kidobja. Úgy sincsenek már olyan telek, mint nagyapja korában. Mi van még? A dédnagyanyja stafírungja. Csupa textília, és most itt hever előtte az összes, takaros rendben, ahogy még utoljára mama elrendezte. Óvatosan érinti meg a régi, sűrű szövésű kelméket. Egyszer régen leült mamával beszélni ezekről a kincsekről, adatot gyűjtött az egyik kurzusához, az interjú megvan számítógépe valamelyik elfeledett részén, elásva egy alkönyvtár alkönyvtárának alkönyvtárába. A készletben eredetileg hat asztalterítő, tizenkét törölköző, hat dísztörölköző és egy tucat lepedő volt, mára ennek csak a töredéke maradt meg, sok rokonlány kapott belőle konfirmáció vagy esküvő alkalmából. A hétköznapi darabok mennek a zsákba. Aztán legalul előkerülnek a díszesebbek. Megakad, fúj egyet, kimegy, rágyújt.

A két dísztörölközőbe a dédmama monogramja van belehímezve. (E. S.). A stafírung legszebb darabjai ezek, mindkettőn felirat, gótikus német írással. Az egyiken kék betűkkel: „O dass sie ewig grünen bliebe / Die schöne Zeit der jungen Liebe”,1 a másikon pirossal: „Vergissmeinnicht ruf fein und zärt. / Vergessen sein ist all zu hart”.2 Elővesz egy zsebkendőt, megtörli a szemét. Ki kéne dobni. Ezek sem jók semmire, az ő modern lakásában még asztaldísznek sem lehet kitenni. Használni meg blaszfémia lenne, talán ebbe törölje az izzadt testét kondizás után? Különben is, miért kell egyedül döntenie? Hátha valamelyik sógornőjének megtetszik, jó állapotúak. Alig néhány ember érintette ezeket az elmúlt közel száz évben, miután dédapja ’44-ben öngyilkos lett, az egész holmi bekerült a szekrénybe, legfeljebb néha érte fény őket, ha déd- vagy nagyanyja szomorkodni akart kicsit.

Becsapja a szekrényajtót, kimegy, a zsákot ott hagyja. Majd hétvégén folytatja a többiekkel, de most el innen! A konyhában tölt magának egy pohár bort nagyapja hagyatékából. Bezárja az ajtót, elindul a buszra. A kapu előtt tétovázik, majd előveszi a kését, és levág néhány szál rózsát a kertből. Hazafelé útba ejti a temetőt.

 

1 Kb.: Oh, bárcsak örökre zöld maradna / A szép ideje a fiatal szerelemnek.

2 Kb.: A nefelejcset mondják finomnak és puhának. / Elfelejteni nagyon nehéz.

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-07-08 20:00:00

 

Hegedüs András (1984)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.