VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Dinók Zoltán: Felfedezni a tehetséget
Felfedezni a tehetséget Sámuel a könyvkereskedő jó barátja volt. Ezt a boltost Fecónak nevezték. Mindig elolvasta Sámuel verseit. Amik nem voltak rosszak. Mikor Sámuel egyszer a boltban járt, szintén hozott magával egy verset. Persze egy könyvet is kivitt. Fecó elolvasta a verset. Jónak találta. Fecó azonban nem volt magányos ember. Ismert ő neves írókat, költőket is. Csak Sámuel meg éppenséggel magányos volt. Szerény. Hiszen miért nem írónak vagy költőnek mutatja meg a szerzeményét? Talán nem gondolta olyan komolyan. Nem nagyon élt benne a szereplés ördöge. A dolog ezt bizonyítja. Másnap bement Gál Jenő költő úr. Fecónak egyből az ötlött eszébe, hogy megmutatja neki a srác versét. – Jenő Úr! – szólalt meg a boltos. – Igen? Mi a helyzet? – Van egy fiatal srác, aki verseket írogat, mert ez a mániája s nem nagyon mutatta meg még írónak, csak nekem mutogatja, pedig én nem tudom elbírálni, hogy jó vagy sem, ezért megmutatnám önnek! – Magánál van? – Igen. – Hadd nézzem! Fecó megmutatta a verset. Jenő lázasan olvasta. – Ez bizony tehetséges. Van még másik verse is? – Hogyne. Mutatom… – s elővette a kéziratokat. A költő olvasni kezdte. Aztán azt mondta: – Ezek mind közlésre valók. – Nahát, ha a srácnak elmondom… – Mondja csak… Szeretnék találkozni vele… – Itt lakik nem messze a Reile Géza utcában. – Majd ha jön a boltba, mondja meg, hogy kerestem és egyeztessünk időpontot ebben a boltban. – Jó, lehet hogy holnap is jön. – Amikor jön, mindenképp mondja meg. Valamelyik nap még beugrok. Majd Jenő elköszönt, miközben a kéziratokat magával vitte. Harmadnap valóban jött Sámuel. Fecó elmesélte neki a történteket. – Tényleg találkozni akar velem? – Igen. Azt mondta, közölhetőek a verseid. A fiút azonban valami furdalta. – Mi a baj? – kérdezte Fecó. – Á! A versek több mint fele apámról szól. Ezeket nem akarom kiadni a kezemből. Fecó nagyot sóhajtott. – És a másik felét? – Azt esetleg. – Nahát, ez is valami. A fiú épp menne el, amikor beállít Jenő, a költő. A fiú nem tudja ki ez… Fecó megörült. – A legjobbkor jött. – mondta aztán. – Ez az a fiú? – kérdezte Jenő. – Igen. – vágta rá Fecó. – Ki maga? – kérdezte Sámuel. – Gál Jenő vagyok. Elolvastam a verseidet. Szerintem nagyszerűek. – Köszönöm! – Ha akarod segítek abban, hogy megjelenjenek egy lapban. – De várjon. Nem akarom, hogy mind megjelenjen. – Azt mondja, hogy az apjával kapcsolatos verseket nem akarja, hogy megjelenjenek. – szólt közbe Fecó. – Nem mind az apádról szól. – Nem. Csak fele. – És azok mehetnek lapba? – Hát hogyne! S kezet fogtak illedelmesen. – Gál Jenő. – Nagy Sámuel. – Én költő vagyok, de persze nem a versekből élek… – Hát miből? – Szerkesztőségben dolgozok. De nem sok a bérem. A feleségem is kisegít anyagilag. – Akkor megjelennek a versek? – Igen. Azok, amelyiket te akarod. – Nahát! Ez szuper! – Majd válogasd ki. Nálam vannak. – Majd felírom azoknak a címét. – Oké. Most beszélek egy kicsit Fecóval. – Én megyek. – Szia! – Viszlát! Aztán következő nap telefonon megmondta Sámuel mely verseket akarja megjelentetni. Jenő hallgatott rá. Így az Alföld áprilisi számában napvilágot látott Sámuel négy verse. Kapott tiszteletpéldányt is. Egyet meg vett Sámuel Fecónak. Amikor a boltban járt a fiatal tehetség nem győzte meghálálni a tettét a könyvesboltosnak. – Én mindig mondtam, hogy tehetséges vagy! – így Fecó. – Hát igen. te vagy az én mentorom. Nagyon köszönöm. – Nem vagyok én az. Csak megláttam benned a tehetséget. – Épp elég az. Na megyek, otthon még van egy kis feladatom. – Vigyázz magadra! Sámuel elköszönt, Fecó pedig kezébe vette az Alföldet, s szíve mélyén nem is csak egy egyszerű boltosnak képzelte magát…
Megjelent: 2022-06-18 20:00:00
|
