Videó

Timor Shah videója




Keresés a honlapon:


Standovár Ágota: Az eperlekvár szerelmes elektronjai

 

 

 

Az eperlekvár szerelmes elektronjai

 

Mindent tudni akarok!

Bár akkoriban kislány voltam, mégis tisztán emlékszem a szovjet ismeretterjesztő filmsorozat főcímében megjelenő fiúra, aki kalapáccsal nagyot sózott a dióra, hogy hozzáférjen a tudáshoz.
Soha nem voltam egy könnyen megülős fajta, mégis a székhez kötöztek Öveges professzor fizikai kísérletei is. Most, hogy róla írok, újra látom a kicsi kocsit, ahogy végigszalad egy megdöntött falécen, de tisztán emlékszem a Delta szignáljában szánt húzó sarkkutatók arcára is.

Szüleim akkoriban késő estig dolgoztak, óvoda után a Mama, vagy Primm néni vigyázott rám. Tévéztünk. Ha kérdeztem valamit, mindig azt válaszolták, hogy maradjak csendben és játsszak, így nem nagyon volt alkalmam a nem épp nekem való információhalmaz emésztése során feltámadt miértjeimmel kit bombázni. Magam formáltam át a televízióból érkező tudást a magam alakította világképbe illeszthetővé.

A mindenséget például úgy képzeltem el, hogy amikor ott ülök a konyhai hokedlin láblóbálva, a kislábujjamban is hintázik egy ugyanolyan kislány, mint én, aki ül a konyhai hokedlin láblóbálva, és annak a konyhai hokedlin láblóbálva csücsülő kislánynak a kislábujjában is ott ülök én, és úgy vagyunk mi így együtt a mindenség, mint a matrjoska baba, amit Gyuri bácsi, a nagybátyám hozott nekem a Szovjetunióból, és nagyon szeretem.

Amikor kisiskolás lettem, már Istent kerestem, és helyét a világomban. Nem tudtam elhinni Mamának és Primm néninek a felhők közti trónuson üldögélő szakállas, öreg bácsit, elképzelni őt úgy, hogy körülötte röpködnek a szárnyat növesztett meghalt gyerekek angyalokként. Pedig Mama nem csak mesélt róluk, de aprócska színes képeket is mutatott.

Egyszer a legjobb barátnőm, az Anna, megsúgta, hogy anyukájával és apukájával minden vasárnap elmennek abba a templomba, ahol az Isten lakik. Attól kezdve én is meg akartam ismerni Istent, de a Mama nem vitt el hozzá, hiába kértem, ő is csak esténként, az ágya mellett imádkozott.

Mire felnőttem, néhányszor már én is jártam abban a templomban, de egyszer sem találtam meg ott az Istent.

Évekkel később kezdtem csak a falakon kívül keresni.

De most nem is Istenről akartam mesélni, inkább a matrjoska babákról, a kis és nagy Ágotáról, az emberről és a kémiáról.

Mert mára már úgy gondolom, az ember nem matrjoska baba, tulajdonképpen egy szabadgyök, vagy mondhatnám úgy is, a világmindenség olyan molekulája vagy molekularészlete, amelyik a legkülső elektronhéján párosítatlan elektront tartalmaz. Ezek a párosítatlan elektronok pedig nagy intenzitással keresnek párt maguknak, tehát könnyen és gyorsan reakcióba lépnek más, olyan vegyületekkel, amelyektől elektronokat ragadhatnak el. De ez az elektronrablás a kifosztott sejtek károsodásához vezet.

Az élet pedig rövid, és egyre kevesebb szabadgyök találja meg közben fosztogatás helyett az antioxidánsát, a stabilitást.

Hogy mindez miről jutott eszembe?

Az a tegnapi telefonbeszélgetés hozta felszínre bennem a kis Ágotát, a matrjoska babákat, az embert és a kémiát, amikor is elmeséltem, eperlekvárt főzök éppen, és hogy most jöttem rá, a válásom óta nem is főztem lekvárt, nem tettem el befőttet és savanyúságot sem.

A telefonvonal másik végéről átizzott a mosoly, ahogy ismerősöm a mondókámba vágta, akkor te szerelmes vagy!

Hevesen tiltakoztam, legfőképp azért, mert az én tapasztalásom szerint a szerelem egyenlő az elektronrablással, és pont a lekvárfőzés a bizonyíték arra, hogy köszönöm, én most a világgal és önmagammal is harmóniában vagyok.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-04-17 20:00:00

 

Standovár Ágota (Pécs, 1961) költő, prózaíró, szerkesztő, kulturális rendezvényszervező, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja

2014. 08. - 2020. 08.  a Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat felelős szerkesztője, 2020. szeptembertől főszerkesztője. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.