Keresés a honlapon:

Gänszler Beáta: Erzsike

 

 

 

 

Erzsike

 

Lajos fedezett fel. Azt fedezte fel bennem, hogy tehetségesen tudok megérteni. Az új neveimet is ő adta. Az Erzsébetből képezte őket: Zseböli és Zsöbell. Azt mondta, ezek illenek hozzám, mert egy kicsit franciásak meg művésziek. A kicsi franciául petit, vagyis nem így ejtjük, így csak írjuk. Ejteni pötinek ejtjük. Szóval azért suttogta a fülembe azt, hogy imádlak Zseböli, sőt, Zsebölimeböli meg azt, hogy imádlak Zsöbell, sőt, Zsöbellimelli, mert bennem is van művészi és franciás hajlam egy pötit, csak jó mélyen eltemetve, de ő majd fokozatosan előhozza, ezt ígérte. És szépen be is tartotta. Őt meg franciásan Luinak kellett hívni, illetve még most is így kell, hisz élő személyiségről beszélünk. Szerinte a Lajos csak tévedés. És nem is passzol a vezetéknevéhez, ami Frankensteinberger.

Már mindjárt a találkozásunk hajnalán azt kérte, hogy tanulmányozzam a testem. Adott rá egy hetet. Nagyon meglepett a kérésével, ezt meg is mondtam neki. Azt is, hogy nem értem, miért kéne tanulmányoznom a testem. Azt felelte, hogy szereti, ha egy nő tisztában van az értékeivel, azzal, hogy milyen a teste és én láthatólag nem vagyok tudatában annak, hogy milyen nagyszerű idomokkal rendelkezem. Majd szeretné ő is tanulmányozni, de nem akar ajtóstul rontani a házba, haladjunk sorjában. A torkomban dobogott a szívem, hogy egy ilyen híres filmrendező szerint nagyszerű a fizikai burkom, pláne, hogy még tanulmányozni is akarja! Vajon mi célja lehet az én testemmel, hogy részletesen szemügyre akarja venni azt? Csak nem főszerepet tartogat a számomra?

Izgatottan figyeltem hát magam otthon. Az előszobai tükör előtt mozogtam. Sok hely nem volt erre, de a bejárati ajtótól a másfél méteres távolság alatt, míg elértem a tükröt, lehetőségem nyílt megtekinteni, hogyan mozgok. Semmi különös nem volt benne: tettem egyik lábamat a másik elé. A karjaimat enyhén lengettem. Ez általában nem okoz gondot, csak akkor, amikor esernyő vagy éthordó van a kezemben. De ezeket a szituációkat iparkodom elkerülni. Például esőben nem közlekedem házon kívül, és inkább magam főzök, csak ritkán hozok anyámtól főtt ételt, ami miatt anyám nagyon szomorú, mert szeret velem találkozni.

Az egy hét nagyon hamar eltelt. Ugyanott találkoztunk, ahol először: Lui kaszting- és fotóstúdiójában. Ez egy egy és két félszobás panellakás, aminek a közepes méretű szobája van berendezve fotóstúdiónak, a másik kettő a magánterülete, vagyis intimszférája, ahogy ő hívja, elegánsan. Amikor már jobban ismertük egymást egy pötit, elsóhajtotta, hogy volt neki egy ősfás villája a Pasaréten, de elcserélte erre a minden szempontból előnyösebb panelra. Az összes idejét a munkára fordítja, úgy mondja, hogy sok projektet tart a tűzben és hogy manapság több projektlábon kell állni és még egy olyan neves rendező sem ülhet a babérjain, mint ő. Állandó mozgásban kell lenni. Például elvállal esküvői videózásokat is. Nem, ez egyáltalán nem derogáló. Így keres szereplőket a nagyfilmjeihez, vagy, ahogy ő fogalmaz: karakterek után kutat, bármit jelentsen is ez. És nevetnie kell, hogy ahelyett, hogy ő fizetne ezért, még neki fizetnek. Az sem zsenánt neki, hogy személyesen vegye át a pénzt a megrendelőktől. Azt mesélte, hogy ez álom ahhoz képest, hogy mit kellett kiállnia, mire a díjnyertes filmjéért megkapta a jogdíjat a hazai vetítések után. De szerinte így is átverték, mert nem igaz, hogy csak nyolcszáztizenkét néző ült be a mozikba a filmjére. Még a kilencvenes évek elején forgatta A nő rejtett titkai című nagyjátékfilmet, mely a női lét kérdéseit boncolgatta. Szó szerint. A történet keretét ugyanis egy valódi boncolás adta. Persze csak úgy valódian, ahogy egy filmben szokásos, szerencsére. De így is nagyon hatásos. Tudom, mert többször levetítette nekem. Az első pár alkalommal hányingerem volt egy pötit, de a tiszteletem és csodálatom sokkal nagyobb irányába, ezért nem hánytam el magam. A mozi rövid tartalma lényegében az, hogy ahogy haladtak a halott nő testében a szikével, úgy elevenedett meg az élete a műtéti hegek nyomán. Láthattuk, mi történt vele, amikor a vakbélműtétje helyére mutatott a boncdoki: a nő a műtétet megelőzően esett át az első csókon, nyolcadikos korában. Az epehólyagműtét már fiatal házasként csapott le rá. Gyönyörűen kidomborodott, a boncoló orvos külön rá is mutatott, hogy az első gyermekét természetes úton, a másodikat császárral szülte. Nagyon vidám jelenetek színesítették a boncolást: a boldog család nyaralt, szülinapozott, óvodába és iskolába készültek a gyerekek és a többi. Az már nem volt olyan nagyon vidám, hogy a férje lőtte le a főszereplőt, abba halt bele. De a feje feltárása is egészen érdekfeszítőre sikerült. Lui hosszú snittben tárta fel a koponyatető lefűrészelését. El is nyerte Bulgáriában, a Szófiai Arany Kígyó Nemzetközi Filmszemlén a fődíjat. A zsűri kiemelte, hogy új szemléletet hozott a filmgyártásba, végletekig fokozva a naturalista ábrázolást. A japán kritikusok imádták. Meg egy bolgár sorozatgyilkos is, aki a filmből nyerte az inspirációt tetteihez. „Létezik-e ennél nagyobb siker egy művész életében?” - kérdezte tőlem Lui, karja ölelésében. Erre nem tudtam mit válaszolni, mert fogalmam sem volt még akkor, hogy mi a legnagyobb siker egy művész életében. Most is csak halvány sejtéseim vannak.

No, de ne szaladjunk előre! Még csak ott tartunk, hogy egy hétig tanulmányoztam a testemet az előszobámban. Beszámoltam az eredményről Luianak, aki nagyon elcsodálkozott: „Ezt nevezed te tanulmányozásnak?” – kérdezte. „Nem azt kellett volna nézned, hogyan rakod egymás elé azokat az őrjítő lábaidat, főleg nem ruhában!” „Hát mit kellett volna?” – kérdeztem. „Meztelenül kellett volna simogatnod magad!” Jézusom! Hát én még sosem láttam magam meztelenül. Simogatni meg aztán pláne nem simogattam sosem. Ki hallott már ilyen marhaságról!? „Te még nem is voltál férfival?” – kérdezte a Lui. „Nem, én eddig csak az urammal voltam” – néztem rá nagy szemekkel. „És előtte se vetkőztél le sosem?” „Nem, miért vetkőztem volna le?” „Hát hogy nyúlt hozzád az a szerencsétlen?” – tudakolózott tovább Lui. „Érintőlegesen.” – feleltem. „Ó, istenem! Na, gyere, megmutatom, hogy kell élvezni az életet!” – szólított fel a filmgyártásba új szemléletet hozó filmrendezőm. És velem is a végletekig fokozta a naturalizmust. Vonakodtam, vonakodtam, mert egy tisztességes elvált asszony csak úgy, fél év után, hipp-hopp nem ugrik be idegen férfi ágyába. Azzal nyugtatgattam magam, hogy Lui végül is nem idegen férfi. És látszott rajta, hogy pont olyan karaktert keresett, mint amilyen én vagyok. Csak ki kell próbálnia, hogy megbizonyosodjék erről, és ha jó vagyok, máris enyém a főszerep. Ezt persze ő nem mondta, de valahogy benne volt a levegőben meg a nézésében. Engedtem a noszogatásának. A kisszobában az ágy mintha pont úgy lett volna kialakítva, hogy többen is elférjenek rajta. A falakat pirosra festették. Később szóltam is, hogy nem nyomja össze egy kicsit ez a szín a teret? Lui megnyugtatott, hogy sosem tartózkodik ott olyan okáig, hogy az nyomasztó legyen. Látta a megilletődöttségemet, ezért nagyon kedves volt, egy szavam sem lehet, sőt. Nem titkolom, hogy többször fel-felsikongtam, mert olyan pontjaimat is érintette, amik eddig rejtve maradtak előttem. „Na, ugye nem volt ilyen jó az uraddal?” – kérdezte, miután félig fekve nagyot szippantott a cigarettájából. „Mármint az előbbi aktusra gondolsz?” – kérdeztem. Erre teljesen felült az ágyban és döbbenten nézett rám. „Te aktusnak hívod azt, amit az előbb csináltunk?” „Miért, nem az volt?” „Nem, nem az volt. Ez egy őrülten jó, észvesztő szeretkezés volt!” Bocsánatát kértem, hogy nem vettem észre, megígértem, hogy máskor majd jobban figyelek.

Máskor tényleg jobban figyeltem, de akkor sem estem extázisba, ami igen rosszul esett Luinak, pedig ő tudhatná csak igazán, hogy a színészi átélésnek is van határa; játék közben nem szabad teljesen elveszítenünk az eszünket meg a kontrollt vagy mi a csudát, magunk felett. Ezt egy pletykalapban olvastam egy színésznővel készült interjúban. Éreztem, hogy Lui más koncepciót követ az úgynevezett szeretkezésben, mert beleadott anyait-apait és mondtam is neki, hogy nagyon kellemesen érzem magam vele. Ettől még jobban kiborult. Azt mondta, hogy eddig az összes nők hangosan sikoltoztak, nyögdécseltek, harapdálták a párna csücskét a szent egyesülésük közben. „Talán nekem nem fájt annyira, mint nekik” – vontam meg a vállam. Erre hitetlenkedve a fejét rázta és majdnem elsírta magát. „Tudod, ezért imádlak és gyűlöllek egyszerre! Teljesen megőrjítesz. Magadhoz láncolsz, pedig érzem, annyira érzem, hogy menekülnöm kéne tőled!”

Egyáltalán nem értettem, miről beszél. Csak azt tudtam, hogy kihunyt egy kis szikra a szemében és valahogy nem találta az utat a művészetében. Egyre többször mondta, hogy úgy látja, ő egy meg nem értett művész lett. Senkinek nem kellenek a filmötletei. Biztosítottam arról, hogy én teljesen megértem őt. Meg a művészetét is. A nő rejtett titkait is megértettem, miután legalább negyvenkétszer levetítette nekem és kockáról-kockáról magyarázta el, hogy mit is akart mondani filmnyelven. Nem is tudtam addig, hogy a filmnek is van nyelve. Most már tudom, hogy van.

Aztán egy napon visszatért a szemébe a szikra és újra voltak ötletei. Sejtettem, hogy más női is. „Nem akartam elmondani, Zseböllim, nem akartalak megbántani. Tudom, hogy nehezen viseled. A mentségem csak annyi, hogy te megérted a művészetemet, ők meg inspirálják.” „Nincs semmi gond” – feleltem. „Megértelek” – tettem hozzá. „Hogy te milyen fantasztikus vagy!” – nézett elragadtatva rám. És tényleg felívelőben volt a karrierje megint. Már reklámfilmeket rendezett. És ragaszkodott hozzá, hogy én legyek mindegyikben a megértően ülő nő. Várakozásaimmal ellentétben ez nem kifejezetten főszerep volt, ám rájöttem, hogy azok mindig változnak. A szerepem és én is viszont állandóak vagyunk. Ráadásul még fizettek is érte. Amúgy meg éltük az életünket; Lui elég sokszor volt távol, amit szintén nem bántam.

Őszintén szólva, rákaptam a filmezés ízére. „Olyan különösen ragyognak a szemeid. Örülsz, hogy felfedeztelek?” – kérdezte a kezemet simogatva az egyik forgatási szünetben, ahol én a presszóban megértően ülő nőt alakítottam. „Szeretem, amikor kicsit bandzsítasz azokkal a vadítóan vakító kék szemeiddel és úgy értesz meg. De hogyhogy más reklámokban is szerepelsz?”

„Ó, annyi meg nem értett művész van. És én mindegyiket megértem egy pötit” – sütöttem le a szemem. „Tudod, hogy az, a megértés, az nagyon megy nekem, hisz ezt a tehetségemet te fedezted fel bennem” – néztem most meg egyenesen abba a meglepett arcába.

Nem mondott semmit, de szerintem kitaláltam, mire gondolt. Nem volt nehéz kikövetkeztetni, mert pír öntötte el azt a szépen barázdált orcáját, az orrlyukai kitágultak és még a selyemsál is félrecsúszott a ráncos nyakán, így láthatóvá váltak a kidagadt erei. „Ebből még baj lehet” – mondtam neki. – „Ebből az érdagadásból. Magas lesz a vérnyomásod!” Még most sem szólt semmit, hanem hirtelen felpattant és már csak a hátát láttam, amit a szöszös, zöld kordzakójába bújtatott, hiába mondtam, hogy a macskáját ne hagyja felkapaszkodni a hátára.

Megértően néztem utána.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-01-23 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.