Videó

A Műcsarnok csatorna videója




Keresés a honlapon:


Csák Gyöngyi: Radír

 

 

 

 

 

Radír

 

Gimnáziumi éveim alatt jutott fontos szerephez mindennapjaimban a radír. Ahogy életrajzi töredékeimben már gyakran utaltam arra, hogy nem szerettem, nem is értettem a matematikát. Az XY meg az egyenletek számomra a japán képírást idézték, az én iskolámban ezt a muníciót valahogy nem tudtam megjegyezni. Lemaradásomat soha nem sikerült behoznom, ezért sokat szenvedtem és unatkoztam, öntudatlanul mással foglalkoztam a matematika órákon. Drága Vera néni éles szeme már a gimnáziumi év első hetében kibökte, hogy fésülöm hosszú hajam, és nézegetem magam a pad alatt a szágyi búcsúból származó Beatles képekkel ellátott tükrömben. Vera néni nem tétlenkedett, azonnal beírta az ellenőrzőmbe: „Óra alatt fésülködik, ezért figyelmeztetem.” Mivel kollégista voltam, így szülő helyett a kollégium igazgató nőjével kellett aláíratnom a figyelmeztetőt. Jutka néni megdöbbent miután bemutatkoztam, aztán azt mondta, hogy az első héten nem szoktak beírást kapni a lányok, próbáljak figyelni a tanórán. Könnyű ezt mondani – gondoltam, igazán megpróbáltam magam tartani, amikor az első hétvégén a reggelinél megmaradt kiflimet eszegettem stikában az első padban. Vera néni a terem végéből is meglátta a lakmározást, persze most sem úsztam meg, az ellenőrzőmbe most csak ennyit írt: „Óra alatt eszik, ezért megintem.”

Szomorúan kopogtattam Jutka néninél az iroda ajtaján, őszinte megbánással adtam át az ellenőrzőt. Jutka néni szigorúan ráncolta össze szemöldökét, és figyelmeztetett, hogy több intőt nem akar látni, mert akkor el kell hagynom az olcsó, biztonságos lánykollégiumot. Megrendített a felvázolt jövőkép, ki kellett találnom valamit, hogy ébren és éberen tartsam magam matek órán. Akkor került kezem ügyébe az enyhén koszos radír, ujjaimmal tisztává dörzsöltem anélkül, hogy bárki észrevette volna a műveletet, ami rám üdítően hatott. Rengeteg radírt elmorzsoltam a négy év alatt meg azóta is. Öreg napjaimban sem indulok el radír nélkül, fontos kabalámmá nőtte ki magát életem során. Ötéves találkozóinkon drága osztálytársaim soha nem felejtették el megkérdezni: „Csák itt van a radírod? „– erre én mindig előhalásztam valamelyik zsebemből az aktuális morzsolásra szánt radírt. Erre jót nevettünk együtt. Egyik találkozónkon osztálytársaim elmesélték Vera néninek radírjaim történetét, aki hosszasan nevetett és csak annyit mondott hozzám fordulva: „Te vén bolond!”

Most már életem végéig velem marad kedvenc kabalám a radír.

 

 

 

  
  
 

Csák Gyöngyi (Kisvaszar, 1950.) pedagógus, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.