Videó

A Várkonyi tanár úr csatorna videója




Keresés a honlapon:


Tönköl József: Tojás a mustban

 

 

 

 

Tojás a mustban

 

Facsarom az orsót, a medve ráereszkedik a papra, csorogni kezd a must, folyik a kármentőbe.

Ez nem hóvíz szőlőből való – mondja az ács, akinek az arccsontja, mint szélcsiszolta gerenda.

A gyerek már a nagyapjától megtanulja, hogy a hegy szent, ott mindenki egyenlő, hogy az őszi, megpirosodott szőlőlevelekből készülhet orvosság, jó a lábszárfájdalmakra.

Rácz Zoli nagy bajban volna, ha valaki puttonyt tenne a vállára. Leejtené rögtön, összecsuklana vele. A férfi a derekával kínlódik, életében először. Kenőcs annak nem használ. Mellé azt teszi, a szövetkezetben még csak a bíbort vetették el, földet az itteniek közül senki nem akar, azt tartják, nem mennének vele semmire. Nem zúdítom a hegyszomszédra a kérdéseket, nem emlegetem a szomszéd községbelieket, akik közül viszont sokan ráállnak a gazdálkodásra. Rájuk várnak nehezebb idők?

Felkapja a szél a pince előtt Rácz Zoli szavait, viszi át a Gógánerdő fölött, a kastélyos falu felé, ahol az első felelős magyar miniszterelnök dédunokája, a festő Batthyány Gyula született. Képre tette Dózsa megégetését. Ki az, aki ma ragaszkodik a földhöz? Szopja vérét a gazdának, az biztos. Miből vásárol gépeket? Kinek termel? Mit?

A természet gyönyörű, hatása az emberre nagyon erős. Az utódok nem öröklik az ősök ravaszságát, nem veszekedősek, elviselhetetlenek. Szabó József kitapasztalta a világot, az embereket – 1924-ben született –, az öregapja Szanyból került a kavicsos dombra, s aki Szabó Józsefet keres a faluban, az sose találja meg. Szanyi Jóskát keressen! Akkor igen. Az egykori ács – arany keze van ma is – a százharminchét esztendős prést nézi alaposan, hidegen és kimérten, javítgatja, a srófnál van valami baj, akadozik az alapnál. Moccan a szája, meséli, a régiek tojást tettek a mustba, ha az feldobta, ráhagyták: jó a must.

A must édességének fokát nem tojással mérik.

Ez nem hóvíz szőlő leve.

Való igaz, erre az álom állapotából ébredő nem moroghatja, piros, mint a rózsa, de a leve hólé, gyenge. A hegyen minden egyszerű. Apám a rokkantak kocsijából kikecmeregve, szinte vidáman botorkál a pincébe. A kétségbeesésnek nyoma sincsen rajta, pedig az ő esetében a mondás nem igaz, mármint az, hogy a szőlősgazdának jó lába van. Neki falába, négy hosszú esztendeje az, óvatos lassúságára ez a magyarázat. Tallózás, lécskálás elmarad, fönnhagyott bilinget keresni nem megy, zsákon se tudna szökdösni, kitáncolni a szőlőt, mint egykor járta, még a prés felállítása előtti időkben, amikor a zsákolt must az ittenieknek nem volt talányos.

Szívós fajta a hegyi ember. A hóbortosokat nem hallgatja szívesen, s még mindig elszégyelli magát, ha kiderül, már megint a parasztnak van igaza. Amiképp tojásnak a mustban.

 

 

  
  
 

Tönköl József (1948 - 2021) költő, hírlapíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.