Videó

A Várkonyi tanár úr csatorna videója




Keresés a honlapon:


Dinók Zoltán: Kázmér nem akar írni

 

 

 

 

Kázmér nem akar írni



Kázmér az anyja halála óta nem tért magához. Kázmér író volt. De a haláleset óta nem írt semmit. Gabriella aggódott érte. Kázmér csak a szobában gubbasztott. Étvágya sem volt. Gabriella attól tartott, ura beteg lesz… Mária csendes, jó asszony volt, nem csoda hogy Kázmér most gyászolt. Orvosnő volt. Milyen sok beteget meggyógyított! De magát persze nem tudta. Kázmér ezért is csodálkozott a haláleseten. Hogy nem vigyázott magára? – gondolta. Az élet számára most nem ment tovább. Emlékszik arra, hogy kisfiú korában milyen sokat játszottak. Milyen sokat tolta neki a kisautókat. Ha erre gondolt Kázmér, el is sírta magát. Kázmér nem tudni miért, de az apját nem gyászolta annak idején úgy… Ő munkásember volt, asztalos. Az ő halála nem fájt annyira. Talán mert szigorú volt vele. Nem mintha haragudott volna rá, de az nem hatotta meg annyira, mint ahogy saját anyját sem. Felelőtlen ember volt, iszákos. Csak a haverok jelentettek neki mindent. Azokkal összejött a kocsmában munka után s ittak és beszélgettek. De Kázmér ezeket a haverokat is utálta. Kázmér szülei sokat veszekedtek. Talán emiatt az italozás végett is… Márta szerette fiát, hisz míg élt már akkor neves író volt. Szerette a meséit és elbeszéléseit. Ha olvasott, nem is olvasott mást csak Kázmér novellásköteteit. Meg volt hatva emiatt Kázmér. Édesanyja szép volt. Brigitte Bardotra emlékeztetett. De ura halála után özvegyként egy férfira sem nézett már rá. Magányosan élt a városszélén. Kázmér az utóbbi időben keveset látogatta meg. Ezért belül lelkiismeretfurdallást érzett. De persze ennek semmi köze a halálához. Hetvenegy éves volt. Tüdőembólia végzett vele. Sokat dohányzott. Kázmér a haláleset óta rá sem gyújtott. De viszont ivott. Tegnap is részeg volt. Gabriella tehetetlen volt. Úgy érezte most Kázmérnak pszichológusra lenne szüksége. Kázmér erről hallani sem akart. Nem bolond ő! De nem engedhette meg, hogy teljesen összeroppanjon. Kázmérnak volt egy fia is, Gabi. Ő most kezdte a gimnáziumot. Jó tanuló volt. Még pályaválasztás előtt állt. Nem tudta, mi akar lenni, de író biztos nem…

Aztán egy napon „fura” dolog történt. Kázmér írni kezdett. Gabriella nem hitt a szemeinek. Nem is szólt hozzá. Csak gépelte a sorokat, mint egy megszállott. Gabriella szíve nagyon örült. Gabié is. Újra visszakapta a férjét? – reménykedett. Egy órát írt. Majd elmentette az írást. Utána ment az ivóba. Na aztán ennek Gabriella nem nagyon örült. Majd részegen tért haza. Másnap reggel frissen ébredt az író. Ismét reggeli után a számítógép elé ült. Gabriella megint örült. Felküldte a novellát egy lapnak. Majd lefeküdt Kázmér s még mindig agyalt…

Hé! Jól vagy? – kérdezte Gabriella

Igen. Remekül.

Min agyalsz?

Semmin, illetve átfürkésztem a gondolataimat.

Majd gyere ebédelni…

Kázmér bólogatott. Majd ebéd idején megkérdezte Gabriella az urát:

Elárulnád miről írtál? Milyen témát választottál?

Az író mosolygott.

Csak nézd meg a szövegszerkesztőn…

Jó.

Ebéd után Gabi is a maga gépén netezett és az asszony megnézte Kázmér szövegszerkesztőjét… De a fejét fogta. Ugyanis az anyjáról írt. Az volt a novella címe, hogy: „Anyám halálára”. De az író mosolygott.

Na, mit szólsz?

Más témát már nem tudtál volna választani?

Ez most a legaktuálisabb.

Hát igen. Az biztos.

De van nekem más témám is… – mondta komoly hangnemben az író.

Akkor azokat írd. – s magára hagyta Kázmért.

Majd a novellát hamarosan kézbesítette a posta.



  
  
 

Dinók Zoltán (Kecskemét, 1981) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.