Keresés a honlapon:

Horváth János: Bankrablás

 

 

 

 

Bankrablás

 

Kezeket fel! Ez egy bankrablás! – mondta elcsukló hangon az öreg.

Először tett ilyet, életében még nem ártott senkinek. Erzsit, a feleségét is beszervezte az akcióra, akinek felcsillant a szeme, amikor szóbahozta a dolgot. - Te nem unod még ezt a pandémiát, vagy mi a fenét? Be vagyunk ide zárva, és nem történik semmi érdekes. Legalább a meccsre kimehetnék, de hát már a hétvégi szórakozásom is odavan.

– Ne morgolódj, öreg! Na, mit találtál ki azzal az okos fejeddel? – kérdezte kíváncsian az öregasszony.

– Bankrablást.

– Mit? Nem hallom jól.

– Kiraboljuk a szemközti OTP-t.

– Ilyen egyszerűen? Csak bemegyünk, és kijövünk egy halom pénzzel?

– Igen.

– Te Béla, ez nem is hangzik olyan rosszul. A végén még izgalomba jövök tőled.

– Mit gondolsz, miért csinálom?

Az öreg elmagyarázta a feleségének, hogy olvasott egy cikket, amiben azt írják, két éven belül kihal az emberiség. Nem csak a vírus pusztít, nem csak az egyre növekvő mutációk okoznak gondot, de a globális felmelegedés is. Lassan, de biztosan más betegségek is terjednek majd.

– Tudom, min jár az eszed, te vén gazember. Életünk utolsó éveit, vagy perceit, töltsük el kedvünkre – mondta az asszony, és kajánul vigyorgott.

– Jól van, na, nekem ez már nem megy olyan gyorsan – vágott rá az öreg, és gombolni kezdte hűségben megőszült párja blúzát. A gondolat, hogy gazdagok lesznek, feldobta őket.

– És hogyan csináljuk? – érdeklődött az asszony?

– Nem túl nehéz. Holnap délután, amikor a legnagyobb a forgalom, éppen Klári lesz a pénztárnál.

– A szembe szomszéd lánya?

– Ő hát. De nem ez a fontos, hanem hogy egyetlen biztonsági őr van ilyenkor a bankban, Károly.

– Az a bicegős, aki alig kap levegőt, ha lehajol a cipőjét megkötni?

– Az, az. Csak hát, fegyvere van.

– Az lehet, de még sosem használta, remeg a keze.

– Igen, erre számítok én is, nem meri majd használni.

– Te, öreg, és a Klári nem fog ellenállni?

– Ez kérdés, de bízom benne. – mondta az öreg, teljes nyugalommal.

– Huncut vagy, te flörtölsz vele.

– Nem tagadom, régebben. De hát csinos lány, és egyedül él. Nagyon zárkózott.

– Nem annyira lány már az, te vén kujon.

Béla mosolya elárulta, hogy mit akar, gombolta a blúzt. Jó ez a bankrablás, gondolta az asszony, legalább ennyi haszna volt abból, hogy Bélában feltámadt az ifjúság, legalábbis, a szándék megvolt. – Most már csak azt szeretném tudni, hogyan csináljuk?

– Egyszerűen. Felveszünk egy-egy hosszú ballonkabátot, tudod, amit még apád temetésére vettünk, és csinálunk magunknak álbajuszt.

– Jó még ránk az a kabát? – aggódott az asszony.

– Nekem jó lesz. Tegnap felpróbáltam. De ahogy így elnézlek – nevetett az öreg.

– Jól van, na. Nem sokat híztam. Csak mellben erősödtem, meg hát, megyek össze.

– Kalapot is veszünk. Semmi feltűnés. Álarc, nem kell.

– És fegyvert is hozol?

– Minek? A rabláshoz nem kell fegyver. Fenyegetően kell fellépni.

– Nohiszen, te majd fenyegetni fogod Klárit?

A délutáni forgalom nem volt túl nagy, de arra megfelelő, hogy két öregember feltűnés nélkül kisétálhasson egy táska pénzzel. Az öreg odaállt az ablakhoz, az asszony fél méterrel mögötte állt meg. Az ablaknál Klárika serénykedett, valamit írt éppen a számítógépbe. Dolga végeztével felnézett.

– Tessék, miben segíthetek? – kérdezte gyorsétteremlánc kedvességgel.

– Kezeket fel! Ez egy bankrablás – mondta elcsukló hangon az öreg. – Csak semmi feltűnés. Nem akarom, hogy baja legyen.

Klárika nézte az öreget, a szája mosolyra húzódott.

– Béla bácsi? – kérdezte halkan.

Az öreg nem jött zavarba. Közelebb hajolt, és betolt az ablakon egy Tesco-s szatyrot.

– Ezt tegye teli Klárika, akkor nem esik baja.

– Nézze, Béla bácsi, értem én a tréfát, nem is haragszom, de ha észreveszik, nagy bajba kerülhet. Csak nem Erzsi néni áll maga mögött?

– Igen, ő, és fegyver van nála – mondta az öreg szigorúan, és elnevette magát. – Fakanálon kívül, még nem sok minden volt a kezében, de fegyverként tudja használni.

Klárika visszatolta a szatyrot az öregnek, közelebb hajolt az ablakhoz.

– Ez kicsi lesz százmillióhoz. Van egy táskám, tegnap vettem, épp erre a célra, abba mind belefér. Törtem a fejem, hogy vihetném ki innen a pénzt, de maguk kapóra jöttek, Béla bácsi. Kiadom a pulton, de vigyázzon, nagyon nehéz lesz. A kamerákat már kikapcsoltam, a műszakiak a hibát keresik éppen. Öt percünk van. A hátsó bejáratnál állok a kocsimmal. Előre jövök, és felveszem magukat. Semmi kockázat, menni fog – mosolygott Klárika.

Az öreg mukkanni sem tudott. Klárika átadta a pénzzel teli táskát, és a két öreg elindult a kijárat felé, fogták kétoldalt a táska két fülét.

Klárika közben kiment a kocsihoz, beindította a motort, és megkerülte az épületet. Eddig ment minden, mint a karikacsapás, azonban a biztonsági őr felfigyelt a két feketekabátos alakra. Elővette ugyan a szolgálati fegyverét, de annyira remegett, hogy a pisztoly kiesett a kezéből. A körülötte lévők csak annyit láttak, a biztonsági őr a szívéhez kap, és elájul. Lett is nagy tolongás körülötte.

A két öreg ezalatt szépen kisétált a bankból.

Kint Béla bácsi a szatyorból kiszámolt húsz milliót, és átadta a nejének.

– Hát, ez meg? – kérdezte az asszony.

– Fájdalomdíj, drágám.

– Nem értem.

- Pedig egyszerű. Ez a tiéd. Levontam belőle az évek alatt felgyűlt sérelmeimet. Ezzel is elboldogulsz egy darabig.

– Béla, gyere már! – szólt Klárika. – Mennünk kell, ha el akarjuk érni a gépet!

Béla a sporttáskát a csomagtartóba tette, és előre ült, Klárika mellé. – Mehetünk drágám!

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-05-08 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.