Keresés a honlapon:

Gaál-Nyeste Kata: Labirint

 

 

 

 

Labirint

 

Ez nem valami közös lottó, amit együtt veszünk, azután mélyet lélegzünk és kihúzzák, de azután mégsem, nem baj, majd legközelebb. Érezni kellene valamit, kérdezem, de csak hangsúllyal, mert nem központozom. Nem is tudtam régen, hogy van ilyen szó. Azt jelenti, hogy vessző, pont, írásjelek, nem betűk, nem számok, nem is az első betű. Nem ábécésorrend, csak amit a mixer kikever az első betűtől az utolsóig.

Most én vagyok a mixer, állok a bárpult másik oldalán, és próbálkozom, ki mit szeretne. Színekben, ízekben gondolkozom, nincs szivárvány, csak piros és fekete, fehér, kék és zöld, meg vízszínű, és citrom-só, olajbogyó, napernyők és mixerkanál, kiabálás, zsivaj, zene szól mindenhonnan. Magamtól már soha nem jönnék ide, ezzel áltatom magam, pedig dehogynem, most is itt vagyok, keverem, kavarom, te, ez kurva jó, aggyálmégegyet, nem emlékszem mi volt benne, de nem nyalhatok bele, mi lesz akkor a hírnevemmel.

margaritavodkanarancsgintonikrumoskólakisfröccsdréhervilágosbúzarizzselcitrommal. Nem adok, nem vagy még tizennyolc.

Akkor visszajövök mással, annak adsz, majd meglátod, ez nem is az apád, de lehetnék, ne csinálja már, hiszen még csak gyerek, ki vagy te, hogy megmondd nekem, nem vagyok semmi, mennyünk akkor ki, majd műszak után, be vagy tojva mi, kis geci, hagyd rá, látod, hogy részeg, menjetek már.

Anyád, ha látná, anyámat ne, inkább adj egy pohár vizet, meg ennék valamit, csinálok neked egy szendvicset, de ne köpj bele, lécci, gyere be ott hátul, csináld meg magadnak, ha mégis köpni kell, szóljál. Nem mentegetlek, nem mentelek, ereggy haza, apád már elment, talált magának másik kis hülye picsát, de igen, az vagy. Hívjak egy taxit.

Következő hétvégén szabad voltam, eszembe jutott, nem akartam bemenni, de mégis. Nem volt ott. Az apja sem. Anyám, ha látná. Egy hétre rá bezárt a bár, én minden este arra őgyelegtem, hátha.

Másik műszak, hideg a padló, vizes, a pohár mosogatólészagú, nincs szívem beleönteni, ezeknek jó lesz, estig maradok.

Elköltözöm, mondom odahaza, hová, még nem tudom, most elmegyek, de ne maradj sokáig.

Kivágott blúz, póló, cakkozott nyakkal, kék, sárga napraforgókkal, farmer, talán bakancs, nem edzőcipő, szőke, abban a hülye világításban nem lehet látni semmit, mindenki üvölt, meg lehet vakulni tőlük, hömpölyögnek, mint az olvadt zsír. Nem emlékszem. Az apjára sem. Kire. Arra a magasra.

A sarki megállóban láttam meg újra. Kék póló, cakkozott nyakkal, sárga napraforgókkal. Szőkés seszín. Elment a busszal. Nem is itt lakom. Viharvert zakóban volt a férfi. Az apja. Elköltöztem a városból.

Három év négy nap. Kinéztem egy lakást, megvettük. Hazajöttem. Ünnepeljünk. Lemegyek borért, hozok szalámit meg egy kis kenyeret. A sarkon van egy nonsztop, bemegyek. Hátul a boroknál botlok el benne. Kék póló, cakkozott nyakú, halványsárga napraforgókkal.

Bután nézem a forgóit, ő nem ismer meg engem, hello, egymásra mosolygunk, segíthetek valamiben, nem. A sörök a másik polcon vannak, egész héten én leszek, tizenkettőben, elég jól fizet, estibe járok, arra pont elég lesz. Nem velem beszél, én hallgatom, kérdezném is, apád hogy van.

Másnap meló után nézek, nem, nem hirdetésre, a haverom szólt, hogy éppen ilyet keresnek, de nem is akarok oda menni, utálom a nyálas magamat, amelyik flegmáskodik. Inkább lennék megint a gintonik, de nem megy az sem, túlkoros, túlokos, túlmagas, túl.

Na, bumm, hiába aggódtam végig az elmúlt éveket, nem ért semmit az egész, na, ugye, hogy egyre többet nem tudunk, legyen az, bármi, élet vagy halál, mintha az valami mérhető lenne, amitől a mérleg nyelve egyre nagyobb csapásokkal kileng, nem, ezt sem és azt sem, gyakorlatilag szinte semmit, mert a nemtudásunk tart a végtelenbe. Beakadt. Elengedem.

Hirtelen áll be a csend, levegőt se vettem előtte, hogy bele tudjak merülni. Zaj van bennem, lüktet és morajlik, pedig belül nem szól semmi, csak halk sziszegés, ahogyan lassan kieresztem a levegőt az orromon, lüktet a vér a fülemben. Vaku villan, bent maradunk az éjjelnappaliban, a napraforgók felém fordítják a fejüket, megtámadnak, beesem az állványok közé, szotyihéjat köpnek a szemembe, károgás hallatszik. A csend kialszik, ketten vannak, talán ketten harminc, a tömények előtt állnak, rakjátok vissza, nem halljátok.

A nemtudásom kinő a polcok közül, elszabadul, kilöki a tetőablakot, óriáspaszuly. Süvít bent a szél, pulóverbe kellett volna, hiába beszélek neked, és a tarkómon érzem apám fonákját, nem hallod, már megint nem figyelsz, és csak csépeli a nyakamat, nem érted, nem érted, nem értem, csak a paszulyt figyelem, ahogyan felér az égig, rátekeredik a tejútra, apám leveri a szemüvegemet, elhomályosul a bolt, a napraforgók elfordulnak, ott állok csupa vörös tarkóval. Ez a két sör lesz csak.

A seszőke rám se néz, a paszuly indája rátekeredik a nyakamra.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2021-04-06 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.