Videó

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus Előadja: K. Nagy László színművész Rendezte: Szakálos Dénes László




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horváth Kolos Xavér: Sánta kutya

 

 

 

 

Sánta kutya

 

Élénk emlékem kiskoromból, hogy Apa vett egy vödörnyi epret a piacon, és azt mondta, ne nyúljunk hozzá. Én meg odamentem a vödörhöz, és elkezdtem eszegetni. Apám később észrevette, hiányzik a vödörből jó pár, és megkérdezett, én voltam-e. Gondolkodás nélkül letagadtam. Azt mondta, a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. A kutyánk sánta volt. Azt hitte, Apám neki szól, és odarohant hozzánk. Apám elkezdett röhögni. Az a nevetés volt, amivel csak egyszer, legfeljebb kétszer találkozik az ember életében.

Anyám nemrégiben megkért, vigyek ki a nappaliból két poharat. A mosogatóba akartam tenni, de egymáshoz értek, és darabokra törtek. Rád gondoltam. Ömlött a vér az ujjaimból. Nevettem. Az jutott eszembe, hogy el kéne tenni. Esetleg jó lesz később.

Nincs közös fotónk. Így könnyebb túltenni magamat rajtad. Nem kell szelektálnom. Az is lehet, idegen szelfik hátterében épp mi sétálunk. És most ott vagyunk az ismeretlen fotókon. És nem sejti senki, már nem beszélünk egymással.

Van egy játék, nem tudom, ismered-e. Apró doboz, ha bekapcsolod, kinyúl egy kar, és kikapcsolja önmagát. Újra és újra eljátszhatod, sokáig tart, mire megunod. Talán mi is ilyen doboz vagyunk.

Éjszakánként, alváshoz készülődve lassan lépkedek. Nem szeretném, ha felkelnél, mikor befekszem melléd. Pedig nem is vagy ott. A sötétben fekszem, és próbálok aludni, nem megy, mert az ágyam elkezd beszélni. Minden nap ugyanazt kérdezi, na, keresett téged? Az utóbbi időben már nem is válaszolok, csak megrázom a fejem. Ilyenkor csalódottan mintha annyit mondana, sejtette. A mennyezet szinte válaszol, nem baj. Majd holnap. Mostanában inkább hason fekve alszom.

Visszatérő álmom, hogy a hálószobámban alszol. Sötét van, az óra a falon visszafele pörög, a fal színe folyamatosan változik. Befekszem melléd az ágyba. Kinyitod a szemed, elmosolyodsz, és azt mondod, unatkozol. Azt kéred, szálljunk fel a közös hajónkra, és menjünk ki a vízre. Csak mi ketten. Azt mondom, tengeribeteg vagyok, pedig nem. Akkor bújócskázzunk. Te számolsz, én bújok el. Ha becsukod a szemed, te vagy az, aki eltűnik.

Ott romlott el minden, mikor megkérdeztem, van-e valami baj, és te azt mondtad, nincs. Este aztán társasoztunk, és egymás után raktad ki a bánat, a magány és a szakítás szavakat. Akkor még elhittem, ennek nincs különösebb oka.

Vagy talán ott, hogy jó ötletnek tartottam, minden írást összegyűjtök, amit valaha írtam rólad, és odaadom neked. Azt mondtad, köszönöd, majd elolvasod. És nem jelentkeztél egész nyáron.

Élénk emlékem kiskoromból az is, Apa vett egy kosárnyi barackot a boltban, és azt mondta, ne nyúljunk hozzá, de én odamentem a kosárhoz, és elkezdtem eszegetni. Apám később észrevette, hiányzik a kosárból jó pár barack, és megkérdezett, én voltam-e. Gondolkodás nélkül letagadtam. Azt mondta, a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. És itt Apám kis szünetet tartott. Várta, hátha elősétál a kutyánk, aki sánta volt. A kutya ekkor már nem élt. Ugyanúgy hívták, mint téged. Apám zavarba jött, benyúlt a kosárba, kivett egy barackot, és anélkül, hogy megmosta volna, beleharapott.

 

 

 

  
  
 

Horváth Kolos Xavér (Vác, 2000)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.