Videó

A Petőfi Irodalmi Múzeum videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Hajnal Mária: Éhség könyvre és tortára

 

 

 

 

Éhség könyvre és tortára

 

13 óra 45 perc. Időjárás és vízórajelentést olvasunk fel. Kontinensünk időjárását két nagy kiterjedésű légköri képződmény határozza meg – harsogta a Petőfi rádió a nyári szünet utolsó napjaiban a panellakás konyhájában kuksoló gyerekeknek. A Duna gázlóviszonyainak ismertetésénél már mind a két kislány gyomra hangosan korgott. A hajóvonták találkozása tilos! A Sajó felsőzsolcai értékeit már nem hallgatták meg, éles mozdulattal fojtották a bemondóba a szót. A déli haragszónak már a visszhangját sem lehetett hallani, de a gyerekek még nem ebédeltek.

Ismét kinyitották a hűtőt, de az nem telt meg az elmúlt tíz percben. Egy üveg mustár, lekvár, tej és pár tucat tojáson kívül nem volt benne semmi.

Ehetnénk tojáslepényt, vagy keverjük össze a tejet a lekvárral, ahogy a múltkor csináltuk, az finom volt! – mondta a kisebbik, az SZTK keretes, zöld szemüvegét igazgatva.

A két túlélésre szakosodott kislány végül is a mustáros kenyérben és a tojásfehérje habbá verésében – jó sok cukorral – maradt. Reggel diót rágcsáltak, de az már rég kiürült a gyomrukból.

A jóllakottság illúziójával folytatták tovább a napjukat. A nagyobb, tizenhárom éves hosszú fekete hajú, gombszemű kislány Makrancos Kata megszelídítését tanulmányozta, míg húga Angliában járt és Robin Hood kezébe adogatta a nyilakat. Hemzsegett a szoba a hősöktől. Méltóságteljesen ült Winnetou a sarokban, Kästner ikrei fodrászkodtak a tükör előtt, míg néha az ágy irányából tompa köhögést hallatott a Kaméliás hölgy.

Ha kellőképpen figyeltek volna a lányok, akkor hallották volna a még ki nem olvasott könyvekből kiszűrődő hangokat is, a lovak patazaját, a tajtékzó vizek hullámzását, az oroszlánok bőgését. Látták volna a színeket, a tájakat, azokat az élményeket, melyektől élhetővé válik silány valóságuk.

Ez a nyár különösen szerencsés volt a számukra, a megengedett hat könyvnél sokkal többet hozhattak ki a bérház alján megbúvó könyvtárból. A szemüveges, horgas orrú könyvtáros kezdetben szigorúan szemlélte a lányokat, fogas kérdésekkel próbálta sarokba szorítani őket, hogy lássa, valóban olvasók-e. Záporoztak a kérdések. Ki védte az egri várat? Ki volt Tímár Mihály? Hallottatok már a Titanic-ról?

A nővérek egymás szavába vágva, cserfesen bizonyították a tudásukat, melynek eredményeként húsz varázslatos könyvvel távozhattak. Híres klasszikusokon kívül képzőművészeti könyveket is elhozhattak.

Aztán időben hozzátok ám vissza őket! – kiabálta utánuk a könyvtáros, komor arcot erőltetve magára.

Otthon bekuporodtak az egymásba tolt fotelekbe, és nézegették a festményeket. Első találkozásuk volt a modern festészettel.

A kölcsönzés lejárta előtt vitték vissza a könyveket és tágra nyílt szemmel olvasták a könyvtár ajtaján, hogy „A könyvtár megszűnt”.

A kezdeti riadalom után úgy érezték, elérte őket a szerencse. Mivel nem találtak címet, hová vihetnék vissza a könyveket, nagy boldogan visszacipelték őket, néha megpihenve egy-egy padnál, vagy lecsücsülve az útpadkára.

Szerinted, hugi, a könyvtáros tudta, hogy be fognak zárni?

Morfondíroztak a kérdésen többször is a lányok, de a kíváncsiságukat egy idő után felülírta az örömük és csak a potya könyveikre figyeltek. Új, végleges helyet kellett nekik keresniük a polcon.

Lassan múlt aznap az idő. Még három óra sem volt.  Hallani lehetett, ahogy egymás után suhannak a lapok a kis ujjacskák között. A gyorsaságukból ítélve már mind a ketten tudták, hogy a másik nem olvas rendesen. A sóvárgás megtépázta a figyelmüket. Éhesek voltak ismét! A szüleik befizethették volna őket az iskola napközis menzájára, de nem tartották fontosnak, úgy érezték, annyi mindig van otthon, amennyi elég a lányoknak.

Kimentek a konyhába és újra kinyitották a hűtőszekrényt, hátha valami elkerülte a figyelmüket, hátha akad ott még valami, amit megehetnének. Rakottkrumpli vagy habosalmás pite. Ha volt is, kóbor manók megették, mert továbbra is csak a pangó polcok köszöntek a gyerekekre.

Együnk rántottát, vagy tükörtojást, vagy csinálj tojáspörköltet! – kérlelte a kicsi a nagyot.

Tegnap is tojást ettünk, már undorodom tőle, keressünk valami mást!

A spájzban találtak málnát, ittak egy-egy nagy pohár szörpöt, és visszamentek a szobájukba, lekuporodtak a tévé elé, és várták a műsorukat.

Akkoriban a gyerekek nem kérdőjelezték meg az életüket, mélységes alázattal fogadták a sorsukat, soha nem tételezték fel, hogy a tanáraik vagy szüleik nem az érdekeiknek megfelelően cselekednek. A bizalom és odaadás csendre intette őket, nem panaszkodtak, otthon és az iskolában is fegyelmezetten követték az utasításokat és szabályokat. Kék köpenyben, hátra kulcsolt kézzel képesek voltak órákig egyenes derékkal ülni a padban. A mások iránti tiszteletet magas fokra fejlesztették.

A test azonban követeli, ami kijár neki, az ösztönök képesek két ököllel is döngetni a kaput, ha szükséget szenvednek.

Adjuk el a könyveket!

A megváltó ötlet üstökösként suhant át a kisebbik lány agyán. 

Az újakat, azok biztos sokat érnek. Tudod, a városban, a szökőkút melletti antikváriumban.

Nem! Szó sem lehet róla, könyveket nem égetünk és nem adunk el, hogy képzeled, hugi?

De éhes vagyok! – súgta elhaló hangon a zörgő csontú kilencéves kislány.

Egy vérből valók voltak, ők voltak ketten a hatékony csapat. Azonos értékrend, közös élmények. Az egység!

Egymás után kerültek le az elválásra ítélt könyvek a polcról. Az iskolai jutalomkönyvek első oldalát megmetszették, szikével kivágták a nevüket, majd szatyorba csomagolták őket. A pakk tetején az Önző óriás hirdette a kettőjük közötti önfeláldozó szeretetet. Megváltak a világuk egy részétől, a belső képeiket éltető építőkockáktól, hogy a másik csillapíthassa a kínzó éhségét.

194 forintot kaptak a könyvekért, melyből hetek óta először igazán jóllaktak a lányok. A mirelit pizza és fagyasztott málnás túrótorta maradékai ott hevertek a konyhaasztalon, örökre bevésődve a gyerekek tudatába.

Közel negyven év telt el azóta, már felnőttek a kislányok, de ha mirelit málnás túrótortát látnak, elfutja a szemüket a könny, és érzik a testvéri kötelék elszakíthatatlan erejét.

 

 

  
  
 

Hajnal Mária

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.