Videó

Szénégető Richárd videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Győri Andor: Az énekes

 

 

 

 

Az énekes

 

Korán van, talán most még mindegyik dalt végig tudom énekelni. A térre megyek, mert ott a legjobb. Körben a nagy házakról úgy jön vissza a hang, mintha egy hatalmas nagy teremben lennék. A templom bejárata mellett ülök le egy padra, onnan lehet jól beénekelni az egész teret. Hűvös van, de nem baj, majd bemelegszem.

 

Azt mondják, fátyolos és bárdolatlan a hangom. Nem tudom, mi bajuk van vele. Jó énekelni. Emelkedni kezd bennem ilyenkor valami, talán a gyomromból indul. Jön egyre feljebb, és amikor kiszáll a torkomon, az már olyan, mintha nem is én lennék. Néha egy órán át is énekelhetek, alig pihenek közben. Máskor hamarabb elzavarnak. Vannak, akik elmennek a térről, ha belekezdek, azért maradnak is páran.

Egyszer leverték a sapkát a fejemről, amikor annak a vak olasznak a dalát énekeltem. Azt kiabálták: Hőbölögj az ángyikádnak, hülye dilinyós! Meg csúnyábbakat is mondtak. Nem értem, én más éneklését meghallgatnám.

Olyan is volt, hogy kismotorral mentek körbe-körbe előttem, és hangosan berregtették. Mondtam nekik, miért zavarják meg az éneklésemet. Kiröhögtek. Mások egész nap zenélhetnek, mégsem bántják őket. Azok még egy dobozt is kitesznek a pénznek.

Aztán meg szürke ruhások jöttek, és szóltak, hogy itt nem lehet hangoskodni, mert a téren külföldiek is vannak. De hát … miért nem hallgathatnák azok is az énekemet? Nem akartam vitatkozni velük, inkább eljöttem onnan. De nem értem, hogy lehet valaki ilyen érzéketlen.

Azt sem tudom, miért vertek meg a szállón, pedig csak gyakoroltam. Azt mondták, zoknit tömnek a számba, ha még egyszer vonyítani kezdek nekik. Akkor kimentem a mezőre, messzire a várostól, de ott nem volt jó.

Pedig amikor hagynak énekelni, azt hiszem, mindenki a barátom. Sokszor álmodom, hogy már várnak a téren, és örülnek, amikor odaérek. Nem tapsolnak, csak hallgatnak csöndben. Nem szólnak rám. Ilyenkor eléneklek valamit a Macskákból vagy Az operaház fantomjából, de ezeket csak álmomban tudom. Nem is bírom abbahagyni, még akkor sem, ha nagyon elfáradok. Mindig arra ébredek, hogy nem kapok levegőt. Néha meg azt álmodom, hogy rengetegen vannak a téren, mindenki velem együtt énekel, és mindenki boldog, de ezt csak ritkán, pedig ez a legjobb álom. Minden este azért imádkozom, hogy ezt álmodjam.

 

A vékony, ősz hajú, idős férfi kezében könyvvel most is ott ül a tér másik oldalán. Többször láttam már. Mindig úgy tesz, mintha olvasna, de én tudom, hogy csak nézi azt a könyvet, és az énekemet hallgatja. Egyszer odaszóltam neki, megkérdeztem, hogy érzi magát. Nem válaszolt, csak nézte tovább a könyvét. Biztos bátortalan egy kicsit. Azért a barátom.

Most felkapja a fejét, és hosszan néz rám. Azt a gospelt éneklem, amit az a kövér fekete énekesnő szokott. Egy darabig figyel, aztán lassan feláll, bizonytalanul odajön hozzám, és egy kis csomagot tesz mellém a padra.

Hozzon az advent magának is áldást! – mondja, és megszorítja a karom.

 

 

 

 

  
  
 

Győri Andor (1945) író, gépészmérnök-közgazdász

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.