Videó

Szabados Árpád videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horváth Kolos Xavér: Polaroid

 

 

 

 

Polaroid

 

Arra a szóra, hogy “én”, kicsivel több mint három és félmilliárd találat van a neten. Arra, hogy “te”, kicsivel több mint tíz és félmilliárd. Látod? Mindig mondtam, hogy jobban érdekled az embereket nálam. Soha nem voltunk többek személyes névmásoknál és neked eszedbe sem jutott ragozni minket.

Némasági fogadalmat tettem. Elvégre nem vagy hajlandó beszélni velem. Mással meg úgysem beszélek.

Megbántottalak. Azzal, hogy önmagam voltam. Bezárkóztál a fürdőszobába. Nem vagy hajlandó kijönni. Addig nem, amíg el nem tűnök. Azt mondom, rendben. Elmegyek a házból, hogy legyen egy kis nyugalmad. Azt akarod, hogy a világból tűnjek el. Azt akarod, hogy haljak meg. Csak így lehet nyugtod. Amíg én itt vagyok, nem kapsz levegőt. Rendben. Csak azt kérem tőled, hogy lógass fel. De úgy, hogy jól látható legyek mindenki számára. Legyek példa minden idióta számára, aki szerelmes. Legyek egy húscafat, ami ott lóg emberek milliárdjainak szeme előtt, és a jók ne tudjanak rám nézni. Ne merjenek rám nézni azok, akiknek a lelkiismeretük tiszta, az életük rendes, mindenkinek jót akarnak. Azok hajtsák le a fejüket, mikor véletlenül meglátnak. De azok, akik hozzám hasonlóak. Akik romlottak, szomorúak és magányosak… Azok mindig nézzenek rám. Róják le tiszteletüket. A világ minden tájáról hozzanak virágokat, táncoljanak körbe, énekeljenek. Ölj meg nyugodtan. Csak jól láthatóan lógjak odafenn.

A tükör előtt ülsz. Én nem sokkal melletted. Le sem veszem rólad a szemem. Rúzsozod magad, sminkelsz. Fésülöd a hajad. Ilyen szép talán még soha nem voltál. Megkérdezem, hová készülsz. Azt mondod, valaki mással találkozol. Szép akarsz lenni és tőlem kérsz tanácsot, hogy elég csinos vagy-e.

Van ez, hogy épp, hogy elkezdesz valakivel ismerkedni, és mikor megmutatja a házát, találsz egy dobozt. Régi doboz, valószínűleg egy ideje már nem nyitották ki. A doboz tele van polaroidokkal. Fekete-fehér képek. Rólad. Mindegyiket egyesével címezted fel. Gondosan írtad rájuk a dátumot, azt, hogy kik vannak a képen, és hogy hol készült. Ekkor jogosan fordul meg az ember fejében, hogy talán nekünk soha nem lesz ilyen dobozunk. Talán rólunk soha nem készülnek ilyen képek, nem is fogsz így mosolyogni. Ezzel talán még meg tudok elégedni. Nem zavar, ha nem vagy boldog, csak velem legyél. Az zavar a leginkább, hogy sok év telt el, amíg nem ismertelek. Akkor készültek ezek a képek is. És soha nem fogom megtudni, akkor milyen voltál. Meglátod, hogy ezeket a képeket nézegetem. Azt mondod, ezek fontosak számodra. Ezeken a képeken voltál utoljára boldog.

Van egy elméletem, miszerint minden romantikus szám rólunk szól. A világ összes zenésze, költője minket álmodott meg. Rólunk akarnak írni. Sőt, rajtan kívül soha senki nem is volt szerelmes. Még te sem.

Egész nap be van húzva a függönyöm. Az ablakaim be vannak csukva. Az ajtóm be van zárva. Nem akarom, hogy a legapróbb fény is beszűrődjön a szobámba. Nem akarom, hogy akár egy légy zúgása is behallatszódjon. Mégis, néha előfordul, hogy rosszul húzom be a függönyt, és a Hold sugara bevilágít. Előfordul, mikor a szomszédban a nő magányos, hogy bekapcsol valami zenét. Ilyenkor, mivel az egész házban és a környéken is csönd van, hallom egy régi romantikus szám néhány dallamát. Az énekesnő arról énekel, hogy milyen boldog, milyen szép az élet. Valamiért mégis mindig azt feltételezem, hogy nem mond igazat. Ha eléggé koncentrál az ember, hallja, ahogy néha elcsuklik a hangja.

Fekszem az ágyban. Este van. Nem bírok aludni. Túl sokat gondolkodom. Megjelensz. Rám nézel. Lassan közeledsz felém. Befekszel mellém. Rám fekszel. Megcsókolsz. Hirtelen olyan, mintha földrengés lenne. Mozog az egész szobám. A falak szépen lassan omlanak le. Meg sem mozdulunk. Nem zavar minket, ahogy körülöttünk az egész világ darabjaira hullik. Lassan felemelkedünk, lebegünk a levegőben. Megszólal a telefonom. Visszazuhanok az ágyba. Felkelek. Nincs földrengés. A szobám falain nincsenek repedések. A telefonomhoz nyúlok. Te írtál. A szívem gyorsabban kezd verni. Becsukom a szemem. Nem merem kinyitni. Lassan kezdem venni a levegőt. Kinyitom a szemem. Azt írtad, hogy már megkértél, hogy ne írjak többé. Miért nem tudom ezt tiszteletben tartani?

 

 

 

  
  
 

Horváth Kolos Xavér (Vác, 2000)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.