Keresés a honlapon:

Győri Andor: Végállomás Budapest

 

 

 

 

Végállomás Budapest

 

Kilépett a központi pályaudvar, az Amsterdam Centraal előcsarnokából. Na végre, gondolta, itt még a levegő is más. Az állomás előtti téren otthagyott, és vastag lánccal a csatorna partján álló oszlopokhoz erősített biciklik látványa adta az első benyomást a városról. Némelyikből ugyan már csak egyetlen kerék maradt. Hát persze, hol lenne sok bicikli, ha nem Hollandiában. A sarkon rögtön feltűnt a szexmúzeum homlokfala, mintegy jelképezve a vörös lámpás negyed kezdetét, de ez hidegen hagyta. A csatornák felé indult a Damrakon. Nem sietett; tudta, könnyen talál olyan kávézót, ahol elszívhat egy marihuánás cigarettát. Különben sem csak a fű miatt jött, mert ahhoz Chesterben, az észak-angliai városkában is gond nélkül hozzájutott, ha kedve támadt rá. Ha igazán ki akarod engedni a gőzt, Amszterdamba kell menned, hallotta mindenkitől. Ott minden más, ott nem kell titkolózni, nyíltan és simán mennek a dolgok. A marihuána fővárosában igazi kultúrája, sőt etikettje van a legtöbb kábítószer élvezetének. Ezt akarta megismerni, megélni, de nem akart rögtön az első helyre bemenni. Csupán a központban öt-hat jó kávézót ajánlottak otthon neki, és tudta, hogy például a Prix D'ami és a Resin csak percekre vannak az állomástól.

Tom jó ideje készült már az útra, csupán a szükséges pénz hiányzott hozzá. Többnyire volt munkája, leginkább valamelyik kézbesítő cégnél, de alig keresett többet, mint amiből megélt. Állandó baráti köre, tartós nőkapcsolata harmincnyolc éves korára sem alakult ki, ismerősei magának való, kevés beszédű embernek tartották. Képes volt az élet bármely eseményére ugyanazzal a merev, semmitmondó arckifejezéssel reagálni, amely miatt sokan fogyatékosnak, de legalábbis együgyűnek tartották. Pedig nem volt az. A gyors észjárás valóban nem volt rá jellemző, de természetes módon gondolkodott, és tájékozott volt a világ dolgaiban. A rutinszerűen végezhető tevékenységekben érezte leginkább otthon magát. Egyszer ugyan egy közigazgatási hivatalban is megpróbálkozott munkával, de két hétnél tovább nem bírta, vagy talán őt nem bírták. Így határozta el, hogy saját vállalkozást indít, remélve, hogy azzal majd jobban boldogul. Befektetésképpen vett egy régi, épp csak üzemképes furgont, és egy csomagküldő áruháznál jelentkezett kihordásra. Talán ki is tartott volna ennél a munkánál, ha nem jön az a szerencsétlen éjszaka.

Nem volt rossz hely a rozzant melléképület Chester egyik csendes, keleti peremkerületében, a Brickfield Line utolsó házai mögött. Egyetlen szobája kicsi volt, de megtette konyhának is, abból már csak egy oldalajtó nyílt a fürdőszobává alakított, mindig nyirkos kamrába. Alig hat kilométerre volt a belvárostól, mégis olcsón bérelte, és még forgalom esetén is fél óra alatt eljutott a várostól nyugatra fekvő Deeside ipari parkba, ahol a csomagokat felvehette. Esténként néha elnyúlt a heverőn, rágyújtott egy marihuánás cigarettára, és halk klasszikus rockra lassanként lebegni kezdett. Ilyenkor nem ivott sört, nem akarta agyoncsapni a hatást.

Azon az éjjelen félálomban volt, még nem jött vissza egészen a lebegésből, amikor furcsa zajt hallott, mintha a kulcs esett volna ki az ajtóból. Utána matatás, majd valami fordult a zárban. Rossz érzése támadt, bár maga sem tudta, miért. Ki és miért akarna betörni hozzá? Kábán felült a heverőn, szólni akart, amikor lassan kinyílt az ajtó. Éles fény vakította el, léptek dobogtak, durva kezek szorították fejét a párnára.

– Ne mozdulj, szarházi! – sziszegte fojtott hangon a valaki, aki a haját markolta. Hirtelen fölrántották, kezét hátracsavarták, összekötötték, majd visszalökték az ágyra. Semmit sem látott, végig a szemébe világítottak.

– Most pedig beszélgetünk – mondta egy mélyebb, kevésbé bántó hang – okosan válaszolj, úrifiú! Hol a cucc?

– Nincs cucc, csak háromnapi adagom van, többre nincs pénzem – nyögte Tom, és nem értette, hogy került ilyen helyzetbe. Ritkán tartott magánál több kábítószert, komolyabb mennyiséget meg sosem.

– Hallod, Scabby, úrifiúnál nincs semmi, szegény talán nem is érti, mit mondtam.

– Meggyógyítsam?

– Adj neki nyalókát, azzal ellesz, amíg körülnézek!

– Na, akkor rajta, szopogasd! – förmedt rá Scabby, és egy pisztoly csövét durván Tom szájába nyomta. A másik meg gyorsan, módszeresen kutatni kezdett a szobában. Határozott mozdulattal rántotta le a ruhákat a szekrényként használt polcról, minden mozdíthatót a szoba közepére dobott. Tomot fölemelték az ágyról, és az egyik sarokba lökték. A főnök egyetlen mozdulattal fölhasította a matracot, és késével beletúrt. Fekhelyét felfordították, de alatta is csak néhány cipőt meg szennyes zoknit találtak.

– Makacskodsz, úrifiú; meg fogok sértődni – szólt a főnök könnyedén, és a kis fürdőszobába indult. Scabby pedig hangtompítót húzott ki nadrágja oldalzsebéből, és komótosan a pisztolyra csavarta.

– Fogy az időd, szarházi, ideje lenne megszólalni – dünnyögte fenyegetően.

– Semmi – állt meg értetlenül a főnök az ajtóban – okosabbnak gondoltalak, úrifiú.

– Sosem szállítottam, csak magamnak vettem – mondta Tom olyan indulattal, hogy az nemcsak a betörőket, de magát is meglepte.

– Tudod, nem kedvelem, ha hülyének néznek. Utolsó ajánlat: ha megmondod, hol van, egyezkedhetünk, ha mi találjuk meg, véged.

– De hát nincs több! Csak három adag van, erre a hétre – kiáltotta Tom elcsukló hangon.

– Nézd meg az autót, Scabby! Hol a kulcs, úrifiú?

– Kabát bal zsebe.

Scabby kiment, a főnök leült a kupacra, és Tom szemébe világított. Talán öt perc telt el így.

– Átvágtak bennünket, ez még ahhoz is hülye, hogy lószart szállítson – jött vissza dohogva Scabby, és a kulcsot a padlóra dobta.

– Tűnés – szólt a főnök. – Te meg ha pofázol, visszajövünk.

Tom az átvirrasztott éjszaka után sem értette, mi történt vele. Nem tartozott senkinek, nem voltak haragosai. Jobb ötlet híján arra jutott, hogy összetéveszthették valakivel, de ettől nem nyugodott meg. Másnap elhatározta, hogy egy időre otthagyja a környéket. A gondolattal, hogy átmenjen Amszterdamba már régóta játszott, de sosem tudott félretenni annyi pénzt, ami ehhez kellett volna. Most viszont úgy érezte, legfőbb ideje, hogy lelépjen innen. Szüleihez fordult hát, azt mondta, nagyon elfáradt, szüksége van kikapcsolódásra, és Hollandiába menne egy hónapra. Tőlük kapott annyit, amivel elindulhatott.

Vállán kopott matrózzsákjával lassan elsétált a Dam térig, ott tanácstalanul körülnézett, majd leült a holland nemzeti emlékművet körülölelő lépcsősorra. Tetszett neki, hogy sokan vannak a téren, de senki nem siet. Ez kell neki, itt mindenki jól érzi magát. Előkotort egy dobozos sört a zsákjából. Amikor elfogyott, átballagott a téren, és megkerülve a királyi palotát elindult a csatornákon átívelő úton. Tudta, hogy a csatornák mentén mindent megtalál, amire szüksége van, ezért rögtön a Singelen jobbra fordult. A kikötőnél a keresztutca sarkán meglátta a Grey Area kávézó cégérét. A neve miatt érzett némi csábítást, hogy benézzen, de a bejárat körül ácsorgó alakok nem tetszettek neki; ennél kicsit jobb helyre gondolt. Továbbment hát a következő csatornához a Herengrachtra, ahol kis tanakodás után megint jobbra indult. A második keresztutcánál aztán megtalálta, amit keresett. Az Amnesia kávézó a Bergstraat sarkán kifejezetten hívogatónak tűnt. Utcafrontja nem volt hivalkodó, inkább valamilyen cinkos meghittséget sugallt a barna és sötétszürke különböző árnyalataival. Bent, bal oldalon hosszú, bőrtámlás pad húzódott végig, előtte kis kétszemélyes asztalok sorban. A helyiség végében L alakú bárpult, mögötte nagy vitrinekben a sütemények és feel-good italok széles választéka. Egyes asztaloknál élénken beszélgető, máshol átszellemülten elgondolkodó fiatalok és középkorúak ültek. Senki sem tűnt azonban helyinek, mintha az egész turistalátványosság lenne. Minden felirat angol volt. A bejárati ajtó melletti táblán a házszabály azt hirdette többek között, hogy alkoholt és kemény drogot fogyasztani nem lehet, valamint szigorúan tilos dohánytartalmú cigarettát szívni.

Belépett, bizonytalanul körülnézett. Középtájt, a hosszú pad előtt egy angolul beszélő társaság két asztalt ült körül, mellettük egy üresen maradt. Tom leült az üres asztalhoz, és zsákját maga mellé tette a padra. Ráérősen tanulmányozni kezdte a szűkszavú itallapot, de nem talált igazán kedvére valót. Tanácstalanságát látva egy idő után odafordult hozzá az angol társaságból egy élénk szemű negyvenes férfi:

– Mike vagyok. Először jársz itt?

– Tom, most jöttem.

– Segítek eligazodni, ha akarod.

– Oké.

– Jó helyre jöttél, itt rendes anyagot kapsz. És ami fontos, bármilyen formában megkapod. Van fű tisztán, jó minőségű Indica vagy Sativa, keverheted hasissal, LSD-vel, megkapod készen, vagy sodorhatsz magad, teheted pipába, vízipipába, van süteményben, italban, szóval minden.

– Te régóta élsz itt?

– Lassan három éve.

Tom ott töltötte a délutánt, és jól érezte magát. Nem csatlakozott Mike társaságához, nem is erőltették. Egyedül, de emberek között akart lenni. Mike később ajánlott neki egy viszonylag olcsó, két csillagos szállást a pályaudvar közelében, a Flying Pig szállót. Megbeszélték, hogy másnap meg elviszi a Boerejongens kávézóba a Rembrandtparknál, amely szerinte sokkal jobb, mint az Amnesia.

Azután majdnem mindennap találkoztak. Többnyire valamelyik kávézóban, de néha egy félreeső lépcsőn ülve szívták a marihuánát, amit mindig Mike hozott. Tomnak tetszett a közös lebegés. A máskor élénk beszédű Mike ilyenkor egészen lassan, szinte bódítóan mesélt az életéről. Arról pedig volt mit mesélni. Elvált anyjával élt, de gyakorlatilag az utcán nevelkedett kisgyerek kora óta London Peckham negyedében. Elmondta, hogyan tanult meg alkalmazkodni váratlan helyzetekhez, nehéz emberekhez, hogyan találta fel magát mostoha körülmények között, és hogyan szokott rá a marihuánára még tizennégy éves kora előtt. Később pedig szinte az összes létező kábítószert kipróbálta, sőt megélhetését is a szer biztosította. Gyerekként anyjától és – ha utolérte – apjától kunyerált rá pénzt, de egyre nehezebben kapott, így hamar rájött, hogy csak a terjesztésből tudja fenntartani magát. Tom ámulva hallgatta Mike történetét, és őszintén csodálta a kábítószerekben való jártasságát. Nem tudta megállni, hogy rákérdezzen:

– Itt is ebből élsz?

– Hát persze, ehhez értek leginkább. A kávézóknak is be kell szerezni a szert valahonnan.

– Nem hivatalosan csinálják?

– Nem hát, de erről senki sem beszél. Mindenkinek megvan a forrása, ha fenn akar maradni. Kapcsolatok kérdése az egész, és nekem jó kapcsolataim vannak. De... többet most nem mondhatok erről – tette hozzá Mike a témát lezárva.

Egyik este a Bulldog kávézóban szívták a marihuánát a vörös lámpás negyedben, mert Mike szerint addig nem mondhatja el valaki magáról, hogy járt Amszterdamban, amíg nem volt a Bulldogban. Valóban más volt itt minden, mint amit Tom a hasonló helyeken eddig megismert. Több volt a laza és szakadt alak, a vendégek legalább fele nő volt, színes fények villództak a félhomályban, és a tömény alkoholok széles választéka sorakozott a polcokon. Mindenben lehetett érezni a fülledt erotikát. Mike egy belső sarokasztalnál keresett helyet, hogy jól megfigyelhessék a kávézó életét. Az első joint után Mike odafordult Tomhoz:

– Jó srác vagy te, Tom. Menjünk el együtt Budapestre, a fesztiválra! Tíz nap múlva kezdődik, de két nappal korábban már kinyit. Az most a legnagyobb buli Európában.

– Nem megy Mike, nincs elég pénzem. Kihúzom itt, amíg lehet, aztán megyek vissza Chesterbe.

– A pénz nem olyan nagy probléma, van arra megoldás.

– Honnan akarsz szerezni?

– Nem szerezni, csinálni, Tom. Tavaly kipróbáltam, működik. Figyelj, ezt egyszerűen nem lehet kihagyni. Olyat még nem láttál, ami ott van. Mindent lehet.

– Apámtól nem kapok többet, ha teljesen elfogy, legfeljebb annyit, amiből hazamehetek. Ha Budapestig el is jutok, utána mi lesz?

– Le tudsz vezetni egy nap alatt ezerötszáz kilométert egy balkormányos autóban? Annyi Budapest.

– Persze, az nem gond.

– Tudsz bérelni két hétre egy kocsit?

– Az még éppen beleférne, de a belépőjegyet már nem tudnám kifizetni.

– A belépőjegy kijön egy hétre háromszáz euróból kempinggel együtt, egyébként meg minden olcsóbb, mint nálunk. De figyelj, elmondom, mi a tervem. Van egy hetünk. Addig én beszerzek annyi anyagot, amennyit ott megforgathatunk: füvet és bogyót, főleg Extasyt és Speedet. Abból bőven visszajön a belépőjegy, amit majd én megveszek. És még sok minden más is belefér. Indulás előtt egy nappal te Németországban bérelsz egy autót, úgy kevésbé leszünk feltűnőek. Kis adagokra osztjuk a szert, és az utazás napján nálam korán reggel berakodunk. Egyhuzamban, a lehető legkevesebb megállással végigmegyünk, így este hét körül odaérhetünk. A legjobb időben.

– Mi van, ha megállítanak bennünket, és megtalálják? Egy életre lesittelnek mindkettőnket.

– Miért állítanának meg? A határok végig nyitottak. Ott meg már ezrek tódulnak egyszerre befelé. Az első két nap nem lesz nálunk semmi, csak felmérjük a helyzetet. Az autóra meg majd gyakran ránézünk.

– Honnan tudjuk, hogy kinek szabad eladni? Lehetnek ott civil zsaruk is.

– Oké, Tom, akkor ez az én dolgom lesz. Ebben nekem már legalább huszonöt éves gyakorlatom van, messziről kiszúrom a zsarut. A te dolgod csak a fuvar, ott meg annyi, hogy időnként kimész a kocsihoz, és hozod a következő adagot. Nálad egyébként csak annyi lesz, amennyiről azt mondhatod, hogy neked kell. Azért senki nem szólhat semmit.

– Hadd gondoljam át, Mike!

– Persze, gondolkodj rajta, de tudnod kell, hogy ezt akárkinek nem ajánlanám fel. Különben is nagy buli, de egy igazi haverral még százszor jobb. Én nem hagynám ki a helyedben.

Tom keveset aludt azon az éjjelen. Nehezen is jött vissza a lebegésből a több joint után, de Mike ajánlata sem hagyta nyugodni. Reggelre viszont már tudta, hogy belevág. Végül is azért jött át, hogy nagyot lazítson, mielőtt valamilyen új életet kezd otthon. A dologgal járó kockázat is inkább izgalomba hozta, mint riasztotta. Megbízott Mike dörzsöltségében, hiszen annyi mindenen ment már keresztül.

A héten nem sokat találkoztak. Mike el volt foglalva a beszerzéssel, nem volt mindegy, milyen áron sikerül a megfelelő mennyiséget összeszedni. Tom a Flying Pigben órákat töltött azzal, hogy emeletes ágyán fekve gondolkodjon az út részletein. Amikor pedig belefáradt ebbe, lement a csatornákhoz enni valamit és járni egyet. Arra vonatkozóan viszont, hogy miként fog autót bérelni Németországban, halvány elképzelése sem volt, jóllehet erősen közeledett augusztus 7-e, az utazás tervezett napja. Más ötlet híján bement a főpályaudvar információs központjába, hogy megtudja, melyik az a legközelebbi német város, ahol ezt megteheti. Sokáig nem értették, mit is akar, hiszen autót itt helyben tud bérelni a legegyszerűbben, és azt Európa több pontján is leadhatja. Végül abban maradtak a készséges, de kissé értetlen ügyintézővel, hogy három és fél óra alatt vonattal eljut Duisburgba, ahol aztán azt csinál, amit akar. Tom így hatodikán reggel vonatra ült, késő délután pedig leparkolt egy Ford Focus-szal Mike lakásánál. Megállapodtak, hogy rendezi számláját a Flying Pigben, és az éjszakát már Mike-nál tölti, hogy másnap korán indulhassanak.

Az út sima volt. Tom előző nap Duisburgtól Amszterdamig a kétszáz kilométeres úton egész jól hozzászokott, hogy a kormány bal oldalon van, váltani meg jobb kézzel kell, így végig jó tempóban haladtak. A GPS bevezette őket a Hajógyári szigetre, ott pedig már táblák irányítottak a Basic Parking területére.

– Jó csapat vagyunk mi, Mike! – szólt Tom lelkesen, és a parkoló fabódéjához kanyarodott.

– Az nem vitás, de az igazi móka csak ezután jön. Na, intézem a jegyet – mondta Mike, és kiugrott az autóból.

Alig hagyták el a parkoló bejáratát, amikor két tetovált karú, felnyírt fejű alak megállította őket. Szer kéne, fiúk? Azt hiszitek, itt olcsóbb? – nevetgélt halkan Tom.

– Sicherheitskontrolle, die Papiere, bitte! – lépett az egyik tetovált a lehúzott ablakhoz, miután megnézte a Ford rendszámtábláját. Tom kezével jelezte, hogy nem érti.

– Safety control, documents, please! – ismételte meg angolul, melyre Tom ugyancsak a fejét rázta.

– Police. Documents, ID cards, driver's licence – mondta nyomatékkal, kezével kártyát formázva a fickó, és nadrágzsebéből rendőrigazolványt vett elő. Arca azonnal elkomorult, amikor meglátta, hogy Tom és Mike az Egyesült Királyság okmányaival rendelkezik.

– Get out! – kiáltotta dühösen.

– Elcseszted, Tom – súgta Mike csalódottan, miközben kikászálódott az autóból. A két rendőr egymásnak háttal a földre ültette őket. Pár perc múlva kék overallos emberek jöttek, és nekiálltak átvizsgálni a Focust.

– Game over – szólt hűvösen, aki igazoltatta őket, amikor az egyik kék ruhás a pótkerék alól kiemelte az első csomagot...

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-11-13 21:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.