Videó

Szabados Árpád videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Miszlai Gyula (1955-2020): Lent, ahonnan a virágok nyílnak

 

 

 

 

Lent, ahonnan a virágok nyílnak

 

 

– Rossz láb, okos fej. Dr. X vagyok – szólított meg egy tagbaszakadt, markáns arcú férfi, valamikor a nyolcvanas évek elején, éjfél felé, a Külső Mester utcában.

Egyikünk se volt már józan, ő talán kevésbé, mint én. A meleg nyári esték egyikén, Szent Iván napja után voltunk. Így osztom fel az évet: Szent Iván nap előtti-, mikor ha parányival is, de hosszabbodnak a nappalok, s utáni időre, előre félve a nyári napfordulótól. Már májusban depressziós szoktam lenni.

Mit kerestem törött lábbal, akkor, azon a barátságtalan környéken, mit kereshetett a korosodó jogász, nem emlékszem.

 

– Adjon tanácsot kérem, igaz már késő van, nem tudom eldönteni, elmenjek-e most a fiamhoz vagy sem. A közelben lakik. Igaz, nem örülne a kései látogatásnak. De megbocsátanék neki. Most rá tudom szánni magam. Már két éve nem beszélünk egymással. Tudja, mi Erdélyből költöztünk át – kezdte el akadozva, néha leállva, de összefüggően mondandóját.

Közben eleredt az eső. Egy közeli ház eresze alatt folytatta.

– Öt éve élünk Magyarországon. Nem bírtam ott maradni. Nem csak a Ceausescu világ, a Secu miatt. A feleségem rákos lett. A Házsongárdi temetőben temettük el, s átköltöztünk. A fiamnak akkor még nem volt családja. A katonaságon épp, hogy túl volt. Kamaszszerelem volt a miénk. Ha hazakísértem Ilonkát, megtörtént, bezárták a kaput, nehéz volt bejutnia. A szülei megfeddték. Ellenezték a barátságunk. Apám esztergályos volt. Nem akarta elhinni, mikor megmutattam Ilonkáék kapuajtaját nyitó kulcsot, amit egy ácskapocsból esztergáltam titokban. Akkora volt, mint egy város nagykapujáé, s persze nyitotta menyasszonyomék háza ajtaját. Gyönyörű házasságunk volt, de csak egy gyermekünk született. Nem tudtam ott maradni, mikor meghalt Ilonka, átköltöztem. Elviselhetetlen volt az is, hogy holtteste kint maradt. Áthozattam. Most itt pihen, Padmajban temettettem el újra. Tudja, ez erdélyi temetkezési szokás. Fenyőfával kibélelik a sírgödröt, aztán az száraz marad. A halott mumifikálódik. Olyan lesz, akárcsak egy alvó. A fiam egyedül élt Kolozsvárott. Rokonoktól hallottam. Kallódik. Ragaszkodott hozzá, hogy az anyja otthoni földben maradjon. Azt mondta, a halottakat nem szabad háborgatni. Nagyon kötődött hozzá. Mint mondtam, én nem bírtam ott élni, ahol minden a hiányára emlékeztetett, de nem bírtam viselni a Budapest és a nyughelye közti távolságot sem. Áthozattam. A fiam is átköltözött az anyja után, de azóta nem beszél velem.

Most el tudnék menni hozzá. Itt lakik nem messze. Felzörgetném. Megbocsátanék neki. Talán ő is.

Feleségemből csak ő maradt. Mit tanácsol? Induljak? Maradjak? Bár itt nyitva egy kocsma. Még lehetne inni valamit.

 

 

 

 

 

 

 

 

  
  
 

Miszlai Gyula (Szekszárd, 1955  2020) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.