Videó

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Hegedüs András: Kukiböbe

 

 

 

 

Kukiböbe

 

Lakott régen az utcánkban egy nagyon rossz gyerek. Sokkal erősebb volt a többieknél, és ezt ki is használta. Ha anyám elküldött valamiért a boltba, alaposan körül kellett néznem, nem ül-e ott a játszótéren. Amikor ráköszönt valakire, elé kellett állni, meghajolni, és hangosan, érthetően üdvözölni. Szia, Lacika, a szolgád vagyok. Néha ezen csak röhögött, máskor elkezdett csicskáztatni. Hozni kellett neki a boltból valamit, rágót, cukorkát, gyufát. Ha kellően alázatosan viselkedtünk, megúszhattuk a barackot, medvepuszit, fojtogatást, bár néha csak úgy viccből is megkergette az embert. A homokozóban előszeretettel rombolta szét a várakat, ha alkalma nyílt rá, a különböző fröccsöntött formákat is vagy ellopta, vagy összetörte. Egyszer a saját szememmel láttam, ahogy előveszi a farkát, és vastag, sárga sugárban vizeli le az otthagyott játékokat. Dél volt, a többi gyereket már rég beparancsolták, hogy mossanak kezet, egyenek, aztán jöhet a csendespihenő, csak én szaladtam még vissza szülői engedéllyel, mert ottmaradt a similabdám. Otthon inkább azt mondtam, elveszett. Betelt a pohár. Hülye, kapafogú szemétláda, reggeltől estig lent van az utcán, mert a szülei elváltak, az anyja meg otthon dolgozik. Adótanácsokat vagy miket ad a kuncsaftjainak. Ezt nem értettük annyira, de nem is érdekelt minket, a lényeg, hogy Lacika mindig le lett küldve már délelőtt, ne zavarjon a munkában. Egyszer állítólag hazament, hátha kap ebédet, de két nagy pofont kapott csak, mert a felnőttek épp benne voltak valamiben. Ezt a Lotti mesélte, aki egy emelettel felette lakott, és felhallatszott hozzá a kiabálás. Szegény Lotti, amikor Lacika megtudta, mit mondott róla, addig csavarta a karját, amíg sírva be nem vallotta, hogy csak kitalálta, és onnantól minden nap neki adta az uzsonnáját, amit Lacika legtöbbször befalt, de néha csak ledobta a földre, és összetaposta. Két barátomnak meséltem el a pisilős esetet, és ők is nagyon felháborodtak. Nem tűrhettük tovább Lacika rémuralmát. Janó azt javasolta, támadjunk rá egyszerre, mert hármunkkal úgysem bír el. Én feküdjek rá, mert kövér vagyok, így nem fog tudni kiszabadulni, addig ő meg Tomi összerugdossák. Nekem annyira nem tetszett ez a terv, féltem tőle, hogy azok a lábak engem is eltalálhatnak, és valószínűleg Lacika minden csapását én kapnám. A többiek elfogadták érvelésemet, de akkor mi legyen? Alakítsunk szövetséget! Vonjunk be mindenkit a játszótéren, mostantól senki ne hódoljon neki. Aki egyedül van, szaladjon el, több gyerek meg zárjon össze. Ne adjunk neki többet enni sem, aztán vagy rendes lesz, vagy éhen hal. Igen, az lenne a legjobb! És legyen egy titkos köszönésünk, amit minden gyereknek megtanítunk a környéken. Jó, de mi? Gondolkodtunk, sutábbnál sutább ötletek merültek fel, amiket rögtön el is vetettünk, aztán hirtelen összeállt fejemben a tökéletes formula.

Kukiböbe föfenyúl hülye kaka Laci!

Egy pillanatnyi csend után mindhármunkból kitört a röhögés. Igen, ez jó lesz. Ha ez elterjed, annyira kiakad, hogy sírva rohan haza. És ha megveri az anyja, kit érdekel? Megérdemli. Úgy kell neki! Már fájt az oldalunk a nevetéstől, dülöngéltünk. Tomi majdnem megfulladt, ahogy próbálta kimondani. Kukiböbe, kukiböbe… Nem bírta folytatni. Csorgott a könnyünk, de éreztük az erőnket.

Aznap este a kedvencemet játszottam fürdés közben. Szőnyegbombázás. Már rég rájöttem, hogy ha jól beszappanozom a kezem, és azt ráfröcskölöm a tusfürdő habjára, rohamos gyorsasággal kezd lebomlani az egész, szinte sistereg a kipukkanó kis buborékok zajától. Mindig azt képzeltem, hogy hatalmas város vagy erőd van előttem, tele rossz emberekkel, akik megkapják büntetésüket. Most persze Lacika volt a királyuk, aki a habvár mélyén rejtőzött. Ujjaim köteléket formálva repültek be az ellenséges terület fölé, hogy bombáikat rászórják a gonosz fészkére. Fokozatosan csökkent a magassága. Először a nyakamig ért, aztán már csak a hasam tetejéig. De hamar meguntam a lassú pusztítást, ideje volt bevetni az atombombát. Megfogtam a szappant, és egyenesen bedobtam oda, ahol a legvastagabb volt a hab. Kukiböbe! Mély szakadék nyílott, feltűnt a víz csillogása. Kivettem a szappant, és elkezdtem kaszabolni, alig egy perc, és minden hab eltűnt a kádból. Mosolyogva aludtam el.

Ám mielőtt a nagy tervet megvalósíthattuk volna, Lacika eltűnt. Állítólag az anyját letartóztatták valami gyereknyelven értelmetlen szó miatt, őt meg elvitte az apja vidékre. Lottit kérdeztük, hallott-e valamit, de nem mert mondani semmit. A szülei megtiltották. Mindenesetre a játszótér szabad lett. Lacikát nem láttam többet, és nem is hiányzott. Senkinek.

 

 

 

  
  
 

Hegedüs András (1984)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.