Keresés a honlapon:

Hajnal Mária: A téboly

 

 

 

 

A téboly

 

Idegesen nyúlt a felesége dobozáért, remegett a keze, miközben a hajcsatot kereste. Lepattintotta a fekete, lakkozott fém végét egy csipesszel és a fültöve mögötti vékony bőr alá süllyesztette. Azonnal érezte a megkönnyebbülést. Tehetetlensége és a lelki teher úgy indázta körbe, mint korhadt fatörzset a mérgező vadszőlő. Többször egymás utána hasította fel koponyáján a fejbőrt. A vékony metszésből vér serkent, melynek minden cseppje egy-egy ballaszttól szabadította meg gúzsba kötött elméjét. Lassan úgy érezte, képes kimászni a szakadékból, már tud helyesen gondolkodni. Le kell egyszerűsíteni az életet, gondolta, ami nem oda való, azt ki kell hajítani, a szépet ki kell festeni és fel kell díszíteni, ha nem csak így gondolkodik, hanem cselekszik is, akkor boldogok lesznek ő és családja.

Felitatta a vért egy papírzsebkendővel, ráfésülte a friss sebre a haját, majd benézett a szobába, ahol békésen aludtak a szerettei. Nincs szükségük senkire, ő tudja mi a jó nekik. Gyengéden megsimogatta felesége sápadt arcát. Csókot lehelt fia homokára, majd munkába sietett.

Bár nemrég költöztek a környékre már volt állása. Az évben a negyedik, pedig még csak szeptember volt. Nem válogatott, bármit elvállalt, volt már ételfutár, sportosztályon árufeltöltő, bárpultos és most ügyfélszolgálati asszisztens. A telefonokat kellett felvennie és a céghez érkező ügyfeleket a megfelelő helyre irányítani. A kisebb panaszokat ő is megválaszolhatta, csak feljegyzést kellett készítenie minden bejelentésről.

Kikészítette a tollait, megnézte az automata szalagját, nyakkendőt kötött és készen állt a feladatra. A munkatársai és az ügyfelek egyaránt kedvelték, mosolyával és nagy barna szemével bizalmat gerjesztett, melytől az olykor dühös panaszosok megnyugodtak.

Záporoztak a bejelentések, az esti vihar több helyen kárt tett a vezetékekben, így sűrűn kapkodhatta a telefont, de mindenkivel kedves és segítőkész volt. Tíz órakor szólalt meg a saját telefonja, a felesége hívta.

– Nem bírok a kicsivel, reggel felriadt az ajtócsapódásra, miután elmentél, csak sír, lehet, hogy lázas is, látom, hogy az ínye vörös, talán a foga! – és valóban, a háttérből keserves, kétségbeesett sírás hallatszott.

Ismét érezte, hogy lehúzza a mélység, de tudta, hogy talpon kell maradnia.

– Jobb apa leszek, mint amilyet én kaptam a sorstól – gondolta és már lépett is ki a szolgálatból, hogy hazasiessen a fiához.

Otthon töltötte a napot, melyet felesége hálásan köszönt meg testtel és lélekkel egyaránt. Szerelmesek voltak egymásba, bár a felesége még csak tizenkilenc éves volt, odaadóan és mélységesen szerette őt. Mindketten megélték már a poklokat, ő nevelőotthonban élt, a feleségét pedig drákói szigorral próbálták tanulásra ösztönözni, de ő kimentette a lányt és feleségül vette, védelmet és biztonságot nyújtva neki.

Szép napjuk volt, szeretett a konyhában lenni. Húst sütött és salátát készített, a kicsinek pedig főzeléket turmixolt. Úgy érezte, minden rendben van, a nap is beragyogott a konyhába, az ősz biztató színei a gondtalanság illúzióját keltették benne. Végre tartozik valakihez, neki is van családja, amelyre mindig is vágyott. Feleség, gyerek! A főnöke biztosan megértő lesz, majd azt mondja, hogy rosszul érezte magát, azért kellett hazasietnie. Amikor elkészült az ebéd, határozottan küldte be a feleségét az étkezőből.

– Tudod, hogy nem ehetsz! Szopogass el egy negrót, az majd elveszi az éhséged!

A nő vágyakozva nézett az ételre, de szót fogadott. Már gyerekkorában is azt mondták rá, hogy fogyatékos, pedig csak kicsit járt lassabban az agya, mint másoknak. Türelmetlenek voltak vele, gyakran ütötték, de most jó sora van. Nem ehet és nem mehet ki az utcára, de ez már nem tart sokáig, az ő férje okos, mindig tudja mi a jó neki, gondoskodik a jövőjéről.

Délután tévét nézve pihentek. Meghitten ölelték át egymást, mikor a férfi hirtelen, mintha égő parázshoz ért volna, kapta el a kezét a felesége hasáról.

– Megmozdult! – kiáltott fel és a jövő szele olyan huzattal érkezett, amely kisöpörte a délután békéjét.

Újra bement a fürdőszobába és újra a csatok között kereste a megkönnyebbülést. A bűnt majd elmossa az idő és a jó cselekedetek halmaza. A tettében egy rövid időre majd az Ördög lesz a párja, de utána ismét Isten előtt hajt fejet.

A hatóságok már az első gyerek születése utána is a nyakukra jártak, fenyegetőztek, utasították őket, felesége nem akarta, hogy más férfi is hozzáérjen, így nem gondolták, hogy orvoshoz kellene menniük, amikor rájöttek, hogy gyerekük lesz. A terhesség nem betegség, régen sem jártak a nők orvoshoz, megszülték a gyereket otthon és folytatták az életüket. Családja boldogsága függ az áldozatvállalásán. Meg kell tennie, későn vették észre, ha kiderül, hogy ismét nem mentek orvoshoz, elveszik a gyerekeket, mind a kettőt, de ha megteszi, akkor egy velük maradhat, nem beszélnek róla, nem tudja meg senki, az ő titkuk marad. A titok pusztító terhe kisebbnek tűnt, mint a gondolat, hogy az ő gyerekei is apa nélkül nőjenek fel.

 

 

II.

 

 

– Ismered a családot? Tegnap kaptuk a jelzést, a nő kórosan sovány, nagyon vékony, amolyan fényevő, aggódnak a szomszédok! Kijössz velem? – kérdezte a családgondozó a hivatali párjától.

A két nő hosszan csengetett és kopogott a bejárati ajtó előtt, már majdnem elmentek, amikor gyenge neszt és gyereksírást hallottak.

Az erőtlen kopogást határozott ökölcsapásra váltották. Régóta dolgoztak a szociális szférában, hetedik érzékük sosem csapta be őket, tudták, hogy az ajtó mögött az aljasság kezdte el szőni sűrű fátylát.

Lassú léptek után nyílt az ajtó. A férfi szeme vérben úszott, tekintete homályos és feldúlt volt, nyakában fonendoszkóp, kezén gumikesztyű.

– Hagyjanak minket békén! Mit akarnak? – ordította dühösen. Csapta volna be az ajtót, de a két nő már utat tört magának a szoba felé.

A csonttá soványodott, nagy pocakú nő az ágyon bár groteszk látványt nyújtott, mégsem volt kedvük nevetni. A lepedőn látszott, hogy a szülés már megkezdődött, a szőnyegen heverő baljóslatú vasalózsinór pedig sötét tervet sugallt.

 

III.

 

A rendőrség lezárta a lakást, a férfit elszállították, a nőt kórházba vitték, a gyermek ideiglenesen nevelő otthonba került.

A két családgondozó a közeli cukrászdában vodkával próbálta enyhíteni az élményeit.

– Ismertem ezt a férfit. Az édesanyja a születése után a szántóföldön akarta elveszejteni, de néhány munkás észrevette és kimentette. Úgy tűnik, a családi karma erősebb volt, mint a rendszerünk, mely védelmet próbált adni neki, a sáros, rögös föld ízét nem tudták lemosni az évek – mondta, majd újabb pohár után nyúlva gondolkodott el a sors kiszámíthatatlan kerekén.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-24 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.