Videó

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Horváth János: Deja vu

 

 

 

 

Deja vu

 

 

Deja vu

 

Megértelek. Akkor is megértettelek, amikor szó nélkül elmentél. Hónapokig nem tudtam rólad semmit, aztán egy alkalommal, láttalak Dodival. Összebújtatok, ahogy mi is, és ugyanazt a menüt ettétek a gyorsétteremben, amit mi szoktunk. Láttam, hogy sínen van az életed, nem hiányzik semmi, boldog vagy. Csak Dodit sajnálom. Tegnap láttalak Kálmánnal. Összebújtatok, ahogy mi is, és ugyanazt a menüt ettétek a gyorsétteremben, amit mi szoktunk.

 

 

Gyerekorvosnál

 

Mondtam már, hogy ne köhögj. Ez a sok ember minket néz. Tessék abbahagyni!

– De én csak...

– A lázzal ne foglalkozz. Magas, magas. Majd lemegy.

– De én...

– Ki van zárva, hogy korona. Egyszerű megfázás, és kész. A doki majd megmondja. Különben is, tegnap még nem volt semmi bajod. Igaz, amikor Gizi meghalt, előző nap még beszéltem vele. Csodálkoztam is, hogy csak úgy, egyik percről a másikra vége lett.

– De...

– Nincs semmi de. A doki majd felírja a gyógyszert, és attól rendbe jössz. Igaz, most járvány van, de téged ez ne izgasson. Csak az öregekre veszélyes. Mit akartál mondani?

– Már semmit. Bepisiltem.

 

 

Cserbenhagyás

 

Barátom megkért, mondjak néhány szót a temetésén.

– Milyen legyen? Dicsérjelek, méltassam érdemeidet?

– Nem, semmiképp.

– Emeljelek ki, mint lelketlen apát, aki fiatalon cserben hagyta a családját?

– Nem képzeled? Én nem tehetek arról, hogy beteg lettem.

– Dehogynem. A sok alkohol, a cigaretta, az éjszakai élet. Mit gondolsz, ez nem szándékos élet ellenni cselekmény?

– Mással szemben, talán. De én azt csinálok magammal, amit akarok.

– Erről beszélek. Ez a cserbenhagyás.

– Miért, neked jobb?

– Nem is tudom.

– Se bagó, se pia, se nő. Csak a munka, az önfeláldozás, a család. Nagyon egészségtelen.

– Lehet. Mindig fáradt vagyok, levert. Mintha valami betegség is bujkálna bennem.

– Na, látod. Én legalább élvezem az életet, te pedig halálra hajtod magadat, hogy másoknak jobb legyen.

Azon az őszön nem mondtam el a beszédet barátom sírja felett. Azon az őszön engem temettek.

 

 

A végakarat

 

Távirat érkezik, barátom súlyos beteg, kórházban van. Tudom, nincsenek rokonai csak a felesége, aki szintén súlyos beteg. Valójában senkije sincs rajtam kívül. Taxit hívok, rohanok be hozzá, hogy megtudjam, mennyire nagy a baj, és segítsek, ha szükséges. Évek óta nem láttam, nem jelentkezett. Amikor Jolán beteg lett, őt ápolta, és visszavonultan éltek, nem találkoztak senkivel.

– Hogy vagy? – kérdem, és látom rajta, hogy nincs jól. A végét járja. Emlékszem, mindig mókázott, amikor összejöttünk, ugratott engem, és jókat nevetett, amikor látta rajtam, hogy beveszem a tréfáit.

– Hajolj közelebb – suttogja –, valami fontosat akarok mondani!

– Ki vele, hallgatlak! – Egészen közel hajolok hozzá.

– A feleségemet, Jolánt, rád hagyom. Vigyázz rá, és néha-néha simogasd meg, ahogy én szoktam.

Csapdát sejtek, nem gondoltam volna, hogy még ilyenkor is van kedve tréfálkozni.

– Nem tehetem – mondom szemrehányóan, tettetve a meglepetésemet, egy feleséget nem lehet csak úgy, örökül hagyni!

– Dehogynem – vigyorog kajánul, és az éjjeliszekrényen lévő urnára mutat.

 

 

 

  
  
 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.