Videó

A Törzsasztal Szabó Zoltán Attilával csatorna videója




Keresés a honlapon:


Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Farkas Molnár Péter: A madár – Lyr-nek

 

 

 

 

A madár

 

Lyr-nek



Élt Vei-nan tartomány egyik kicsiny falujában egy asszony. Jun Mei volt a neve, ám valamiért mindenki Szőlővirágnak hívta. A háza ott állt közel a falu széléhez, a folyótól nem nagy távolságra, alig különbözött a falu többi házától, talán csak a kertje volt kicsit más. Volt benne egy kút.

Szőlővirág is épp csak kicsit különbözött a falu lakóitól, mégis különös asszony hírében állott. Más szemmel nézte a világot, mint a többiek. Gyakran elszomorodott, amikor mások nevettek, és meglátta a vidámságot ott, ahol szomszédai csak bánatot leltek. Volt még egy furcsa tulajdonsága: bármerre járt, bármit is tett éppen, dúdolgatott állandóan. Nem hangosan, csak úgy, magának, halkan.

Abban az évben, amelyben történetem játszódik, nehezen jött a tavasz, a tél vissza-visszazúdult a falura a közeli hegyekből. Aztán egy szép napon, amikor elállt a langyos, apró szemű tavaszi eső, az asszony kiment a kertjébe, hogy eltakarítsa a tél maradékát, az elszáradt virágokat, a zörgő-szürkére száradt fűcsomókat a kerti ösvény mellől, mindent, amit a tél hátrahagyott. Belenézett a kerti kútba is, figyelte darab ideig a víztükör hullámzó képeit, és elszomorodott, maga sem tudta igazán, mitől. Dúdolva visszaballagott hát a házba, teát főzött, és csak ült kedvenc székében, hintálta magát előre-hátra, és dúdolt, dúdolt vég nélkül.

Az alkonyi nap veresre festette a kertet, a házat, bogarak sem zümmögtek már, amikor Szőlővirág gyönyörű éneket hallott. Először csak halkan, azután egyre erősödve, végül zengett a kert és a ház a gyönyörű trilláktól. Szőlővirág lassan, óvatosan felállt, és az ablakhoz indult. Ismerte ezt a dalt, és tudta, csak egy madár képes ilyen lelket simogatóan, szívet repesztően énekelni. Tudta, hogy a kis dalos teste fénylő sötétkék, szárnyai, nyaka csillogó türkiz, a feje pedig lángoló, rőt vörös.

Kinézett a kertbe és meglátta egy fa ágán a madarat. Nem tudta a nevét, de látta sokszor másoknál, sőt, régen, mintha neki is lett volna ilyen madara.

Másnap hajnalban a madár dala ébresztette. Úgy szólt a dal, olyan édesen, mégis keserűen, olyan szomorúan, mégis boldogságot sugallva, hogy az asszony dúdolni sem volt képes. Csak hallgatta az ágyában fekve, és a szíve élesen nyilallt. Mintha kitépnék a testéből. Akkor és ott elhatározta, kell neki ez a madár.

A következő napokban mindent megpróbált. Lépeket helyezett a fák, bokrok vesszőire, ám a madár nem ment lépre. Ekkor színes magvakat szórt a kerti ösvényre, egészen a ház ablakáig. A madár estére felcsipegette az összes magot, még az ablak párkányáról is, de nem röppent be a házba, a kert rejtekében fújta szívrepesztő dalát, tovább és tovább.

Szőlővirág zokogott. Rettegett attól, hogy a kis dalnok egyszer csak tovább áll, és ő itt marad egyedül, dal nélkül.

Ekkor édes gyümölcsökkel teli tálat helyezett egy asztal közepére és csak egyetlen ablakot hagyott nyitva. A madár berepült a házba, a tál szélére telepedett és csipegetni kezdte a gyümölcsöt. Közben huncut szemével az asszonyt figyelte, aki nagyon lassan, óvatosan osont az ablakhoz, aztán hirtelen becsapta, elzárva ezzel a madár elől a menekülés útját.

Megvagy hát! – kiáltotta boldogan.

Ám a gyönyörű, kék madár nyílegyenesen röppent a tűzhelyhez és a kéményen át ki a szabadba. De mielőtt elszállt volna, egy pillanatig a tűzhely felett lebegett, és gúnyosan Szőlővirágra kacsintott szén színű szemével. Aztán eltűnt.

Az asszony zokogott, tenyerébe vájta körmeit kínjában. Másnap pedig felkereste Lou Ti-t.

Lou Ti a falu szélén élt kicsiny házában, a folyó partján. Erdőt-mezőt járó idős ember volt, azt beszélték róla, fiatal korában katonáskodott, aztán elege lett a vándoréletből, keresni kezdte a nyugalmat, amit végül ott lelt meg, abban a folyóparti kis kunyhóban.

Végighallgatta Szőlővirágot figyelmesen, aztán elgondolkodott. Végül azt mondta:

Ismerem ezt a madarat én is. Ugye tudod, hogy senkinek nincs ilyen madara? És te most azt mondod, neked kell ez a madár…

Sok embert ismertem, még többet láttam, akiknek igenis volt ilyen madaruk. Miért ne lehetne nekem is? – kérdezte az asszony.

Tévedsz. Senkinek nincs ilyen madara. Meglehet, ismertél sokakat, akiknél élt egy ilyen madár. Ott volt velük. Bizonyára akad olyan is, akivel élete végéig együtt maradt. De ez a madár senkié. Néha oda szegődik az emberek mellé, még gyakrabban nem. De senkinek nem a tulajdona.

Szőlővirág sírva fakadt. Az öreg Lou Ti nézte egy darabig, aztán így szólt hozzá:

Tudok neked segíteni. Menj most haza. Fürödj meg, aztán mondj egy hosszú imát, hogy a lelked is megtisztuljon. Takarítsd ki a házadat is, azután nyiss ki minden ajtót, ablakot, hogy a fény és a tiszta levegő átjárhassa az otthonod. Ha készen vagy, már semmit nem kell tenned. Ülj le és várj, türelemmel. És dúdolgass halkan, ahogyan mindig. Ne tégy semmit, ne vágyj semmire, és főként, ne légy türelmetlen. Ha méltó vagy rá, a madarad melléd szegődik.

És velem marad azután?

Vannak kérdések, amelyekre nincs válasz – mondta Lou Ti, és útjára bocsájtotta az asszonyt.

Szőlővirágot egy hónapig nem látta senki.

Aztán egy reggel lassú léptekkel ment a nedves füvön Lou Ti háza felé. Vállán ott ült a gyönyörű madár, és Szőlővirág mosolygott, és arcát a fény felé emelve dúdolt, csak dúdolt, halkan, boldogan.

 

 

  
  

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.